Videó

A Kincskereső videója.




Keresés a honlapon:


Boér Péter Pál: Egyenlőség

 

Műszerfej hátrahanyatlott a különös ügyességgel összegyűjtött nyihogókon - ő így nevezte a dobozokban található, csomagolásnál használt hungarocellt -betömködte a réseket, és betakarózott egy saját készítésű pihepaplannal. Eldobált cellux gurigadarabokról tekert le annyit, hogy épp elég reklámcédulát ragaszthasson össze. Két rétegűre készítette és közibük kidobált polifoam-darabokat is rakott.

Az ilyesmi, telente különösen kényelmes a bunkerben, ami valamikor egy létező ház alagsora lehetett. Még a teteje is megmaradt. Abban lakott. Korábban központosított hajléktalanszállókra járt, néha még a nyár éjszakákat is odapocsékolta, pedig a villanyt folyamatosan égették.

Néhány kolléga minden éjjel átmeneti horkoló zenekart hozott létre és több szólamban rotyogtatták a levegőt. Mások gargarizáltak, a fertőtlenítésről pedig a cigarettás szakasz gondoskodott. Reggelre mindenki teljesen felfüstölődött.

Műszerfej világéletében utálta, nem dohányzott. Az ital más, az egy kényszerűség, ami nélkül az ember delírium tremenset kap, tehát nem lehet nem fogyasztani, de a dohányzás kóros. Nagyon zavarták a füstlények, de egy éjszakai bevetés tántorította el végleg a társas ajándékhajléktól. El is döntötte, szerez magának még aznap egye lakást.

A cukorgyár összeomlott csarnokának hátsó épülete mögött kinézett néhány alkalmasnak látszó lakhelyet, de túl cúgosnak bizonyultak. Minden egyebet igen nagy lakásnak talált, ezért kellett egy kicsi, komfortos zug, olyan, amire még saját sorstársai - bár ilyenek már nincsenek, mert ő egy hajlékos - sem vetnének szemet.

Az előbb említett paplanos-derékaljas megoldást, őszi, tavaszi átmeneti kabátként használta. Nyaranta mindent maga alá gyűrt, ám a téli fűtést nála derekasabban senki nem oldotta meg. Annyi kidobált, tökéletes állapotú pólót és pulóvert gyűjtött az üregbe, hogy miután a közepébe mászott, néha úgy érezte, megfojtja a meleg. Ő volt talán az egyetlen kint lakó utcaember, aki sohasem fázott.

A hajléktalanszállós időkben történt egyszer egy eset, ami végleg eltaszította. Bizonyos Kerekes, Papp és Enefi urakról beszélek...

Műszerfej amúgy társaslény volt, Biológiailégyirtó egy egész nyáron át pitizett neki, hogy kutyájául fogadja. A rendkívül finnyás, fajtiszta korcs sok mindent megevett, de elsősorban a röpködő legyeket. Faj- és sorstársaival ellentétben, ki nem állhatta a kidobott, másodkézből érkezett kutyatápot. Légyvadászatra specializálta magát, az mindig mindenhol akad, ahol gazdája és a hasonszőrűek megfordulnak. Röptükben csemegézte őket.

Térjünk vissza arra a bizonyos éjszakára, amikor az említett három úriember, sokak életkedvét, de legalábbis a szállón hálás vágyát oszlatta szét. Néhány jóindulatú sorstárs még zokniját is lehúzta, mert a többség, Műszerfejjel együtt rendkívül jól aludt lármában, de hiába... Rajta kívül a füstölést is majdnem mindenki ínyencségnek találta, a felkapcsolt villanyok csak keveseket zavartak, de amit az a három ember művelt, az nem közönséges.

Papp úr, a semlegesnek tűnő mérkőzésvezető szerepébe nyomakodott. A rendkívül békés Enefi úr állandóan hálósipkát hordott magával, fel is tette, éppen nyugovóra akart tértni, de Kerekes szaktárs, akit leginkább beszélni nemtudásáról ismertek, azon az este színjózanon érkezett és mint még soha, motollaként kezdett el járni a nyelve.

- Enefi, magának mi a véleménye az ősközösségről? Igazán kitörhetne végre a kommunizmus!

- Kerekes, maga meg van győződve, hogy létezett ősközösség?

- Természetesen! Gondolom nem csak én tanultam, talán még a hálósipkás hajléktalanok közül is némelyek. Az ősemberek nomád életmódot éltek hordákban tömörülve, egészen addig semmi baj nem volt, míg az egyik - most nem jut eszembe a neve -, kölcsön nem adta kőbaltáját egy másiknak. Bocsánatot kérek, hogy ilyen felejtő vagyok, ha akarja neveket adhatunk nekik, de inkább folytatnám. A kölcsönkőbaltát - pedig nagy szüksége volt annak a szegény őselődnek rá -, komoly sarcért kapta meg, egy egész hónapot dolgozott érte a másik földjén. Ekkor indul el az a szennyes társadalomfejlődés, ami a teljesen természeteset elhagyta.

- Megbocsájt Kerekes úr, maga szecskázott salátát hord össze. Egyrészt, legjobb tudomásom szerint hívő ember?

- Az vagyok kérem, de hogy jön ez ide?

- Akkor tudhatná, hogy sohasem létezett ősközösség.

- Ezt honnan veszi?

- A bibliából.

- Ja, szoktam olvasni és a templomban is hallgatom. Erős az én hitem, de azt is emberek írták, nem kell mindent komolyan venni, legalábbis nem szóról szóra.

- Mire méltóztatik célozni? Mondjuk a teremtés nem teremtés volt?

- Mit tudom én! Ne csűrje csavarja, a végén még a hitemet is elorozza, az ilyen kötekedők képesek rá, vagy tagadná?

- Nem, az ősközösségről beszél, amiben nomád vajonmik éltek, ahol az egyik baltatulajdonosnak saját földje volt. Ahhoz viszont mezőgazdálkodni kellett volna és egyhelyben élést feltételez.

- Látom kifogtam, maga a kákán is csomót keres!

- Nem, csak bennem van annyi civil kurázsi, hogy az elveimet ne relativizáljam. Mint egyszer volt materialista, de már szintén megtért, nem tudom elfogadni a maga gondolatmenetét. Azok a közösségbe tömörültek honnan voltak tulajdonképpen?

- Honnan lettek volna? Lemásztak a fáról. Ez megint éppen annyira közismert, mint a térerő felbontás mechanizmusa.

- Igen, ez egy másik nagyon ismert dolog, amiről még sosem hallottam... De ha valami lemászik a fáról, annak oda kellett kerülnie. Elmondaná hogyan történt?

- El. Felmásztak rá! Na bumm!

- Hányszor olvasta a bibliát, úgy elejétől végig?

- Nem tudom, soha nem számoltam, talán ötvenszer, százszor...

- És a teremtés történetével mi a gond?

- Szerintem a nem spontán evolúciót írja le, egy végletekig leegyszerűsített formában.

- A nem spontán alatt mit ért?

- Nem tudom...

- Isten a teremtő, vagy nem?

- Már mondtam, hogy hívő vagyok!

- Na jó, menjünk tovább! Hallgatom az ősközösségi szövegét, bár nem egészen értem, tulajdonképpen miért is akar a kommunizmusba jutni, így a XXI. század első negyedében.

- Mondja, maga nem szeretne úgy élni mint Sejgulyás Izidor, a fél ország tulajdonosa? Mert én igen. Tehát kommunizmus lehetne az ősközösség új változata. Ez itt, amiben most császkálunk, ilyen kényszermagával, hálás hálátlanságában csak egy hamis kitérő. Akkor majd nekem is jogom lesz elvárni ugyanazt!

- Prima és nekem is?

- Ha úgy gondolja, magának is.

- Meg itt mindenkinek?

- Yes.

- Hány szót tud angolul?

- Kettőt, de az már nem egy! Yes és no.

- No kérem...

- Ezt most nem értem. Azt mondta, hogy no, azaz nem kérem, vagy azt, hogy na kérem?

- Maga szőrszálhasogató, és még engem nevezett annak! Amennyiben mindenki Sejgulyás Izidor lenne a földön, akkor még néhány bolygót be kellene laknunk, megtanulni a fagyállást, nem lélegzést. Tudja, az a bizonyos kommunizmus azt feltételezné, hogy nagyjából mindenkinek egyformán jut. Tehát a Sejgulyás Izidor vagyonok mellé, egy nagy kupacba raknánk a mi rongyainkat is, rászabadítanánk tízmilliárd embert és mindenki legalább olyan jól élne, mint most mi. Egy lenne a bökkenő a mindenkinek-mindenből egyformán esetén... Ki osztaná testvériesen el a dolgokat, hogy nehogy valaki csak gulyást kapjon, és kimaradjon a rongyokból, s ha valaki osztogat, az már nem is kommunizmus, hacsak egy másik valaki nem fosztogat...

- Nagyon tudományos és kritikus! Belevágott az önérzetembe! Kizárom magát ebből az éjszakából.

Papp úr végig kettőjük között ült, eljátszotta a semlegeset. Közben ide-oda bólintott viszonylag értelmezhetetlenül, hol igent, hol nemet.

A szállókon ötkor szokott belépni egy kedves, óriás úriember és bődíti a fanyar illatú éjszakába:

"Ébresztő emberek, beágyazás és aki szolgáltatásaink luxus vonalát még igénybe szeretné venni a következő éjszakán is, egy másodpercen belül cikázzon ki, mint a villám, napi gyűjtögető életmódot folytatni!

Ennek az időpontnak eljöveteléig nagyjából huszonöt-harminc perc maradt még. Műszerfej nem bírt elaludni. Némelyek, a teljesen ellenállóak, vagy nagyon kimerültek, az egészet végighortyogták, ő feltápászkodott, kiment és a közeli - talán még a Pál utcából ott maradt, farakásokkal teli hátsó udvarból kiemelt három husáng formájú vágott fát. Vállára vette őket, derékból picit meghajolt, úgy gondolta, ez illik az eseményhez. Bal kezét lelógatta és térdeit csapkodva lépett be. Az átmenetileg bunkónak kinevezett husángokat saját ágyára pakolta.

Papp úrral kezdte, aki a langyos középet játszotta. Bal kézzel alányúlt, és álmából - ami úgy tíz perccel korábban kezdődött és még tarthatott volna ugyanannyit - talpra állította. Kezébe nyomott egy bunkót, odalépett Kerekes úrhoz, rajta is végrehajtotta ezt az ítéletet. Enefi úr vállát éppen meg akarta kopogtatni, de az szája elé emelte az ujját, kacsintott egyet, feltápászkodott és nyúlt a neki nyújtott dorongért. A másik kettőnél ekkorra hatott az akkut felébredés és érte el a krónikus állapotot. Már valóban felfogták, hogy az alvás huszonöt perces időszakát elpuskázták.

- Ezt most miért kaptam?

Makogta nagyon fáradt hangon Papp.

- Miért, miért? - válaszolta Enefi - Nem emlékszik, hogy három és fél éve Bajszfültekert elvtárstól kikölcsönöztünk egy-egy bunkót? Még két és fél év és ledolgozzuk a bérleti díjat! Elvtársam, én Kerekesem, miért néz ilyen furcsán?

- Maga Enefi!

- Igen?

- Most meg mi van?

- Papp úr elmesélhetné talán.

- Én kérem nem tudom. Ez az ember itt - azt hiszem Műszerfejnek, vagy hogy hívják -, szolgáltatta a szerszámot, vagy fegyvertárgyat.

Műszerfej nem szólt, látta, hogy Enefi úrral fel sem venné a versenyt.

- Az van kérem, hogy most, a kommunista társadalom dúlásának idején, már mindenki egyenlő. A főnök elvtárs kérdezi továbbá, hogy a két szem aszalt szilvát három részletben, úgy mint reggeli, ebéd, vacsora, vagy egyben, estebédnek óhajtjuk elfogyasztani?

Kerekes bambán nézett ki a fejéből, Papp még arra sem volt képes. Eldobták a tűzifát és sikoltva rohantak egy másik városba, ahol nem veszik ilyen komolyan a kommunizmust.

Enefi úr kezet rázott Műszerfejjel és távozott. Ekkor előkerült az a nagydarab is, beleordította a hatalmas hálóterembe csábos reggeli szövegét.

Műszerfej tudta, ide már soha többé nem jön, de mint jól nevelt úriember, még ez egyszer beágyazott. Átnyalábolta a három darab tűzifát, visszavitte abba a bizonyos hátsó udvarba, s hiába keresi azt a jóravaló Enefit, nem találja.

Ez kölcsönös, hiszen Enefi sem ment többé átmeneti szállóra, ő egy marhanevelde üresen maradt portásbódéját szúrta ki. Képzeljék,egyszerűen ottfelejtették, mert ebben a bekamerázott világban nincs már szükségük portásra, és éppen arra a fülkére nem irányítottak egyet sem.

Szívesen látta volna Műszerfejet, mert minden gond nélkül bezsuppolhattak volna még egy ágyat. A dolgok történelmileg másfelé evoluáltak.

  
  

Megjelent: 2015-01-09 17:00:00

 

Boér Péter Pál (Nagyvárad, 1959 - 2019) prózaíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.