Videó

A Marosvásárhelyi Rádió hangfelvétele




Keresés a honlapon:


Rimóczi László: Angyal

K. Géza pénzügyminiszter sose bízott azokban, akik csak salátát esznek ebédre. Ilyenkor fasírozottat meg rántott húst piszkál az ember, mert egy egészséges gyomor ilyesmiket kíván, nem szójacsírát. K. Géza vidéki gyerek, hurkán nőtt fel, hurkát eszik, ha teheti, ha talál egy szép példányt Zsani anyó kifőzdéjében. De csak délben, mert szerinte a dél derekán bármennyit és bármit lehet enni, estig úgyis levonul minden. Megfigyelését 5 ezer éves tudomány is alátámasztja, ugyanis az ajurvéda szerint a déli órákra időzített étkezés az optimális, mert akkor ér tetőpontjára az agni, a tűzerő – tehát mehet a bélésbe az a zsírmalac, salátázni meg este kell. Akinek bőséges az ebédje, de szerény a vacsorája, annak sokkal szebb, gömbölyűbb, áttekinthetőbb és egységesebb a szara is. Tessék kipróbálni és megfigyelni!

K. Géza életében mindig fontos szerepet játszott az étkezés, egyetlen nap sem múlt el evés nélkül. Rendszeresen fogyasztott levest, főételt és desszertet is, rendesen megrágta a falatokat, nyelt, emésztett, …de aztán jött M. Lajos kulturális miniszter és a békés táplálkozás átalakult valami egészen mássá. Mióta a közös időbeosztás és az euro bevezetése körüli háttérhacacáré összeboronálta őket, Gézának muszáj Lajossal együtt ebédelnie. Kénytelen volt feladni a nyugodt rágás, nyelés és emésztés örömeit, sajnos, ezeknek egy darabig vége. És a leves után bármi következett is másodiknak, Gézának az már nem esett olyan jól. M. Lajosban állandóan buzgott a gasztro-harci szellem, ugyanis rendszeresen leves-versenyre hívta a pénzügyminisztert. Géza szerint ez elől ugyanúgy gyávaság lett volna kitérni, mint amikor a huligán melléd áll a piros lámpánál, bőgeti a motort, és vigyorogva rád néz, azt üzenve, hogy zöldre vagy startolsz, vagy szégyenbe maradva betartod a megengedett sebességet, és versenyen kívül, békésen elgurulsz, nézve, ahogy elhúz melletted.

Az ülések után rendszeresen Zsani anyó kifőzdéjébe mennek ebédelni. Amint leülnek a tálcájukkal, Lajos elkapja a levesét, gyorsan visszaszámol (3, 2, 1!) és máris heves kanalazásba fog. Amikor végez, lecsapja a kanalát, feltartja mindkét kezét a magasba, és azt kiabálja: „Én vagyok az angyal!”. Géza eleinte könnyedén vette ezt az egész hülyeséget, néha még elismerő mosolyra is futotta, ám később erős kényszert érzett, hogy komolyabb ellenfélnek mutatkozzon, mivel Lajos sosem mosolygott vissza. Az emberben születése óta ott höcög a versenyszellem és nem olyan egyszerű elnyomni. Hiába vette fel a kanalat K. Géza pénzügyminiszter, M. Lajos kulturális miniszter rendszeresen lekanalazta. Géza egyszer sem lett angyal. Mindig alulmaradt a kulturális miniszterrel szemben, és fogalma sem volt, hogy Lajos hogyan tudja ilyen sebesen a szájába juttatni és lenyelni a levest. Olyan is előfordult, hogy Gézának sikerült behoznia a lemaradást a kulturális miniszterrel szemben, Lajos hetykén engedte, hogy beelőzze, majd hirtelen rástartolt és befutott. Lajos újra lecsapta a kanalát, feltartotta a kezét és azt kiabálta: „Én vagyok az angyal!” Géza akárhogy iparkodott, Lajos mindig nyelvbedobással nyert és angyalosodott. Pedig Géza igazán próbálkozott, annak ellenére, hogy sűrűn az orrába szaladt a csigatészta, vagy egy apróbb répadarab, ilyenkor vagy köhögő-rohammal adta fel, vagy folytatta, de a leves már az állán csurgott végig. Egyszer sem lett angyal. Talán genetikai okok miatt – gondolta Géza. - Nem működik rendesen a levesnyelő funkció a torkomban, vagy a fasz tudja.

A pénzügyminiszter ma is vesztett: az a hülye Lajos sebesen fellefetyelte a tűzforró gulyáslevest, beletolta mindet az arcába, és megint ő lett az angyal (Géza megesküdött volna rá, hogy egy pillanatra gőzfelhőt látott felszállni Lajos orrlyukából). A lényeg, hogy Gézát újra legyőzték, lazán, torokból, levessel. Talán már sosem lehet angyal…
A háttérben éppen valamelyik csatorna valamelyik híradója ment: „…újévi tűzijátékkal és rock koncerttel köszönti hazánk az euró január 1.‑i bevezetését, ezzel a metódussal belépünk az euróval fizető uniós tagállamok közé. Lázban ég a haza, ugyanis – mint az köztudott - négy nap múlva, 2017. január 1.-jén Magyarországon is megkezdődik az új pénznem beiktatásának hivatalos ünnepe. A köztársasági elnök reményei szerint az euróövezeti tagság védőpajzsot nyújt majd hazánknak a pénzügyi válságok időszakában. Az euró hazai bevezetésének hivatalos díszünnepségéhez már csak négyet kell aludni!”

Géza másnap újra együtt volt kénytelen falatozni azzal az emberrel, akit egyre jobban gyűlölt, a levesbajnok Angyal-Lajossal. A másik hátráltató tényező, amiben Géza az állandó vereségének okát látta, az volt, hogy miközben Lajos szemben ül vele és vadul a szájába dobálja a levest, ezalatt végig idétlen tekintettel mered rá, kigúvadt szemekkel, mint valami gonosz szakállas, és kurvára éhes kobold. Géza ilyenkor bénultan néz vissza rá, nem tud mit csinálni, máshova nézni, le az asztalra, bele a levesébe, vagy fel a plafonra - egyszerűen képtelen nem ránézni, mintha a gonosz Lajos hipnotizálná.

Ebéd után Géza beült a szolgálati Mercijébe, elővett a kesztyűtartóból egy Ósanos zacskót és mindent belehányt, amit az imént megevett. Lihegve dőlt hátra az ülésen, és hogy egy kicsit lenyugtassa magát, bekapcsolta a rádiót, de nem Ace of Base ment: „…három nap múlva, 2017. január 1.-jén, az Újév kisbabakorában, a Kossuth téren, pontban éjfélkor felvillan az életnagyságú EUR devizakód, szikrázik összevissza, amit majd szépen megszokunk, végül finálé is hullik, mert hogy € - szimbólumos lufik potyognak majd az égből, mindenki örömére. Pontban éjfélkor egy kivilágított euróballon fog visszaszámlálva szétpukkanni, eurós édességet szórva a lakosság javára! A Parlament dísztermében és az Operaházban egy időben indul majd a díszvacsora, eredeti francia, szlovák és tradicionális magyar kajákkal. Igen. Nagy nap lesz. Sunázzad majd!!”

Új nap, új ebéd. Lajos sebesen kanalazta a krumplilevest, meredt, bámult, guvadt, nyert, feltette a kezét, kieresztette a hangját: „Én vagyok az angyaaaal!!”. Géza egy darabig követte, és egy pillanatra úgy látszott, meg is nyeri a csörtét, de Lajos újra csak hetykén szórakozott vele, mert a hajrában rástartolt, megdöntötte a tányérját és leelőzte őt. Géza a szalvétájába sírta magát. A pénzügyminiszter ezeken a napokon otthon, zajos magányában sem tudott nyugodtan enni. Három kiló le is pergett róla. Hátuk mögött halkan surrogott a tévé: „… már csak kettő nap múlva! Kettő nap múlva euró! Az Európa Parlament a jövő keddi plenáris ülésén tart vitát az euró előtt álló jövőbeni kihívásokról, és az egységes európai valuta bevezetésének kezdeti lépéseiről Hungaryban. Az euró az EU közös gazdasági és monetáris politikájának fő eszköze, aki elárulta nekünk, hogy így, az elején, szívesen segíti gyerekcipős lépéseinket. A Kossuth téren zajló programokkal párhuzamosan várja a Millenáris Központ az euró rajongóit egy forralt borra és lóvéval kapcsolatos logikai játékokra, akár az egész családot! A miniszterelnök úr saját bevallása szerint személyes kezével szór majd csokieuróst a nép közé.”

Pénteken Jókai bableves volt. Egy darabig fej-fej mellett haladtak, majd Géza leaspirált egy keményebb babszemet, és egy hosszúkás köhögő rohammal adta fel a mezőnyt, nem bírta tovább, fuldokolva diszkvalifikálta magát és bedobta a szalvétáját. Lajos a kanalát dobta fel, hetykén a levegőbe, elkapta, és émelyítően kényelmesen folytatta levesét, közben mosolyogva nézte, ahogy kollégája hangosan tisztul. A kulturális miniszter elégedetten dőlt hátra, kék nyakkendője sötét pettyekkel gazdagodott, végül elfordult, és a pult fölé szerelt tévére meredt: „…Holnap! Már csak holnapig kell aludni! Az euró bevezetésének díszünnepsége tűzijátékkal! Azok a tagállamok, akik eddig bevezették, általános gazdasági fejlődésük egyik sarokkövének tekintik a szépséges pénznemet. Megéri. Ne feledjék a holnapi pazar állami programokat, a Millenárist, meg a Parlamentet. Én ott leszek! Suhéé ”

Elérkezett a nagy nap. A Kossuth téren trombitás tömeg hullámzott, nyakig begombolt vidámságban, még az ünnepnépet körülvevő, tréfás papír eurósapkát viselő rendfenntartók is csak néha szóltak egy-egy elrepülő pezsgősüveg miatt. Forró hangulat verte vissza az éjfél felé kanyarodó, haldokló óév harapós mínuszait. Trombitavirágok nyíltak az ünneplő szájakon, valaki örömében zokogott, valaki más miatt. Zsibongva hullámzott az örömmassza. Az emberkert szerpentin-hajtásokat növesztett, pezsgővel öntözte magát és konfettit hányt.

Odabent, a Parlament egyik csendes irodájában bekapcsolva maradt a tévé, benne éppen a végéhez kanyarodott a miniszterelnök beszéde: „…nagy dolog ez a mai, és marhára felüdítjük az estét a pompájáig…” (taps) – innentől egy lelkes műsorvezető vette át a szót:

 „Köszönjük, miniszter úr, maga egy jópofa ember!... És elérkezett a nagy pillanat. A Parlament dísztermében vagyunk. Mit látok? Díszmagyarba öltözött vitézlovas kísérettel ügetnek a csárdást járó lányok, euró alakú süteményeket látok az asztalon, az euróra faragott jégszobrok tövében trikolor marcipánmező, hmm … És éppen most szolgálják fel a levest… Gulyásleves. A honvédelmi miniszter mellett ül a szlovák miniszter és annak felesége… tőlük jobbra foglal helyet a pénzügyminiszter, mellette ül a kulturális miniszter… Ejha, nagyon éhesek lehetnek, mert mindketten egyből nekiesnek a levesnek… Hej, de sebesen kanalazzák, …szoros a mezőny, …egyelőre Géza vezet… de most Lajos behozza… átveszi a vezetést!… mindjárt megvan… GYERÜNK LAJOS, GYERÜNK, MEG TUDOD CSINÁLNI, FIÚ …MINDJÁRT MEGVAN, …MÁR CSAK PÁR KANÁL, és te vagy az angyal! …És igen, megvan, legyőzte a hülye Gézát!! Ő lett az angyal! Lajos az eurókorszak első angyala!!”

Géza nem bírta elviselni az újabb - ráadásul nyilvános - vereséget: felkapta a súlyos, ezüst leveses tálat, útközben kiborítva belőle, ami még benne volt, végig a fehér abroszon, és teljes erővel lesújtott vele Lajos fejére. Egyszer. Kétszer. Hatszor. A kulturális miniszter koponyája csak a második csapásnál koppant az asztallapon, majd klopfolásról-klopfolásra elkezdte felvenni a tőle nem messze illatozó márianosztrai pacalpörkölt állagát.

- ÉN VAGYOK AZ ANGYAL, BAZMEG! ÉN VAGYOK! – kiabálta Géza, de a tényeken ez mit sem változtatott.

  
  

Megjelent: 2014-07-10 14:48:14

 

Rimóczi László (1979) újságíró,  a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.