Keresés a honlapon:

Rimóczi László: A Sherpa örök Karácsonya (Lovak ünnepe - 3. részlet)

 

Május

Nepál, Himalája, Shishapangma

 

Ne játsszon az idejével: üsse agyon!

Időt agyonütni csak hegyen lehet, ezért megy néha hegynek az ember, megmássza a valaki, a valaki, és nem más. A hegyek tűrik. A Himalája rengeteg méterű kő, csúcsai felütik fejüket az Istenek lakásába. Alulról hívogató magasság, felülről a magasság mélységgé válik, lépések habzsolják, lakoma a szemnek. Ez a fagyi nem veszélytelen édesség. A tetején már minden pontja magas. A Shishapangma havas homloka mögött gondolatok. A kegyetlen, jeges csoda sok szerencsétlent kívánt már meg, s tett halálosan magáévá. Élet és halál, fent és lent, pokol és mennyország – itt már mindegy, oly. Az éjszakába harapó jeges szél haragos istenek leheleteként üdvözli az arra cicvákoló vándort. A beláthatatlan hegyek közt csalóka az időjárás, egy meteorológiai szerencsejáték, rövid ujjúban idejönni gyopárság. Idefent bátran lehet fázni, és aki fázik: él. Ha nem vigyázol, fagypont alá zuhan a hőmérséklet, a hegy lába, térde, s dereka egész nap szigorú. Ha belegabalyodsz a hepehupába, könnyen úttévesztővé, áldozattá válsz, mert a hepehupa itten túl sok, mindenfelé hoppá és szurdok. A szél összehordja a hetet hóval, s önműködő felhőkkel hetvenkedik. Idefent könnyen holtan találhatja magát, aki rövid ujjúzik, ha pofákat vág a jeges szél.

Itt nincs kis lépés az embernek. Eredeti levegő, oxigénszegény recefice.
Björn, a hegyi csomaghordó hím-serpa, jól bírta a mínuszokat. A jég hátán megélt, hósapkát viselt. Nevét saját maga választotta, mert könnyebb volt kimondani, mint a Dordzse Khempolang Khmgyalt, előkelően is csengett errefelé. Jó néven vette magát, vette a nevet, nem pénzért, hanem kölcsön, okkal, az ABBA egyik hím-tagjától. Elfért a hegyek közt. Björn. Olyan kellemesen puha a hangzása. A névvel két centivel közelebb érezte magát rajongása tárgyához, az ABBA popegyütteshez. Ha a svédajkú banda tudomására jutna, hogy egyik legnagyobb és legelvetemültebb rajongójuk a Shishapangmán él, nyolcezer méterrel a felszín fölött, Tibet szent hegyei között, egy jakbőrből összetákolt sátorban, hányásig kacagtak volna, ám az önfeledt öklendezésbe megtiszteltetés is vegyülne. De az ABBA nem tudta, mert Björn túl magasan volt hozzá képest. Björn, ez a jól kivehető ok, rálépett a hegyre. Hazafelé igyekezett, buzgott benne az igyekezet. Reggel szerencsésen felkísért egy hattagú dán expedíciót az egyik menedékházba, akik Delhinél szálltak buszra és 13 órás éjszakai haladást követően érkeztek a Shishapangma lábához. Björn-t átlagon felüli teherbírással áldották meg az istenek, a teherbírás volt a munkája, s jól meg is pakolták, mindenféle nehéz szarral. Bőröndök, ládák, zsákok, minden kiló felszaladt rá. Valamelyik vad dán még egy nehéz vízmelegítőt is magával cipelt, abban a hitben, hogy idefent talál majd konnektort, amibe bedughatja. A tétova eszköz láttán Björn biliárdgolyónyira kerekítette ében szemeit, de nem szólt egy szót sem. Mindenesetre, amit tudott, felpakolt a szánkóra meg a jakra, de a munka dandárja így is rá nehezedett. A jak nem játék, létezik ilyen, egy szarvasmarhafajta óriásállat, aki ha teheti, egész nap meg se moccan. Tájjellegű rakodófelület. Ha ráér, tűnődve fürkészi a tájat, s a hegyeken túli messzeséget, viszont varázsmód beéri pár falat száraz, ízetlen rágcsálnivalóval, hatalmas testét ennyivel is képes fenntartani. Nagy és nehéz állat. Nyolcvan centis, veszedelmesül vastag szarva bárkiből zúzmarás saslikot csinál. Erős, rövid lábakon áll, hatalmas testét sűrű fekete, földig érő szőr borítja. Björn-nek két karja, s két jakja volt, Agnetha és Fältskog. Ma éppen Agnetha baktatott utána.

A sátorban kellemes meleg fogadta Björn-t, noha nem asszony rakta, hiszen nem volt neki, a társas kapcsolatokhoz ő túl magányos típus. A tüzet egy hordozható kandalló ontotta, hívogatón. Direkt nem akart saját kő-kandallót építeni, hiszen a mobilizáció errefelé igen hasznos tulajdonság, ha lavina-veszély miatt sürgősen költözni kell.

A kézzel illesztett hószigetelés ellenére a sátor résein néha be-bekúszott a hideg hegyi szellő és meglebegtette a falakat tapétaként beborító ABBA posztereket. Ilyenkor Björn Ulvaeus, Benny Andersson, Agnetha Fältskog és Anni-Frid Lyngstad közös, zizegős táncba kezdtek.

A poszterek, plakátok java már erősen elhasználódott a sok költözködés és a hülye hegyvidéki klíma miatt, de azért jól bírták a strapát. Zömük a katmandui pályaudvaron kapható popmagazinokból származott, néhányat pedig a visszajáró turistáktól kapott ajándékba, akik tudtak Björn ABBA iránti osztatlan rajongásáról. Sőt, egy gazdag ausztrál egyszer megajándékozta egy walk man-el is, melynek fejhallgató részét vastag bunda melegítette. Björn-nek az volt élete legboldogabb napja, most már egész nap abbázhat, nem kell életre piszkálni azt a haldokló magnót, amit már csak az istenek, meg a rátekert szigetelőszalag tartottak egyben. Menet közben, hegyek közt is szólhat a music.

A házioltár hagyományos divat errefelé, Björn-nek is volt, csak a témáját ferdítette saját ízlésére: nála nem buddhás, vagy morózus arcú démonűző-istenes, hanem abbás szentesült.

A sztárok előtt szertartásos füstölők, csengők, imazászlócskák, áldozati tálkák, minden, ami kell a rajongáshoz. Mentségére legyen mondva, Björn-nek más hobbija nemigen akadt, az oktalan pénzköltést ellenezte, pedig lett volna miből. Anyagi gondjai nem voltak, egy nap akár 200 rúpiát is megkeresett.

Björn megerősítette a sátorponyvát az egyre fokozódó, jeges északi-szél ellen, és az igen unalmas műveletet egy ABBA válogatással tette tűrhetővé. A vastag prémmel burkolt fülhallgató a helyén, a fején. Szorosra húzta a kötelet, egy fához rögzítette azt, fülébe beleszorult az együttes.
A fák közt gyanakodva figyelték őt.

Itt örök a karácsony és halk. Itt minden mirelit.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2014-12-07 15:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.