VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Dinók Zoltán Hajléktalanul
Hajléktalanul
Javában járt az ősz, rongyos külsejű hajléktalan ténfergett az utcán. A templom előtt körülnézett, besétált. Milyen rég volt templomban! Még gyerekkorában. Az üres padsorok mögött letérdelt, keresztet vetett, elmormolt egy imát. Nem vette észre, hogy a sekrestyéből épp feléje tart a pap. – Hát maga? – Én csak errefelé jártam. Kérem, ne haragudjon a külsőm miatt. Hajléktalan vagyok már tíz éve. A pap nem tudta mitévő legyen, mit mondjon ennek a szerencsétlennek. Sóhajtott. – Ha jobban belegondolok, magának itt a helye. Nyilván vannak bűnei. – Nekem? Mi? – Miért lett hajléktalan? – Így hozta az élet. Nem tudtam fizetni a számlákat. – Sajnálom. Imádkozzon Jézushoz. Ő majd segít. – Remélem. Az jó lenne. A pap megsajnálta. Sok hasonló figurát látott az utcán. Az egyiken most segíteni is tudott. – Nem éhes? Jöjjön, adok ennivalót. Átmentek a parókiára, kiflit tett eléje szalámival, és teával kínálta. Ízlett. Látszott, hogy régóta nem evett rendesen. – Köszönöm, Atyám! Mennem kell! – Vannak barátaim. Lehet, hogy már aggódnak értem. – Az jó, ha vannak barátai! – A szállón sokkal összeismerkedtem. Nem vagyok magányos! – Örülök neki, fiam! A pap sóhajtott. – Mi a baj, Atyám? – Mindenkinek megvan a maga keresztje. Súlyos beteg az anyám. – Igazán sajnálom. Én nem kötődöm senkihez. A hajléktalan az ajtó felé indult. – Most már tényleg mennem kell. A pap rezzenéstelen arccal nézte. – Menjen, Isten vele! Az ajtó bezárult. A pap sokáig bámult maga elé a semmibe.
Megjelent: 2026-10-16 20:00:00
|