Videó

A PécsTV videója




Keresés a honlapon:


Dinók Zoltán Hajléktalanul

 

 

 

 

Hajléktalanul

 

Javában járt az ősz, rongyos külsejű hajléktalan ténfergett az utcán. A templom előtt körülnézett, besétált. Milyen rég volt templomban! Még gyerekkorában. Az üres padsorok mögött letérdelt, keresztet vetett, elmormolt egy imát. Nem vette észre, hogy a sekrestyéből épp feléje tart a pap.

– Hát maga?

– Én csak errefelé jártam. Kérem, ne haragudjon a külsőm miatt. Hajléktalan vagyok már tíz éve.

A pap nem tudta mitévő legyen, mit mondjon ennek a szerencsétlennek. Sóhajtott.

– Ha jobban belegondolok, magának itt a helye. Nyilván vannak bűnei.

– Nekem? Mi?

– Miért lett hajléktalan?

– Így hozta az élet. Nem tudtam fizetni a számlákat.

– Sajnálom. Imádkozzon Jézushoz. Ő majd segít.

– Remélem. Az jó lenne.

A pap megsajnálta. Sok hasonló figurát látott az utcán. Az egyiken most segíteni is tudott.

– Nem éhes? Jöjjön, adok ennivalót.

Átmentek a parókiára, kiflit tett eléje szalámival, és teával kínálta. Ízlett. Látszott, hogy régóta nem evett rendesen.

– Köszönöm, Atyám! Mennem kell!

– Hova siet?

– Vannak barátaim. Lehet, hogy már aggódnak értem.

– Az jó, ha vannak barátai!

– A szállón sokkal összeismerkedtem. Nem vagyok magányos!

– Örülök neki, fiam!

A pap sóhajtott.

– Mi a baj, Atyám?

– Mindenkinek megvan a maga keresztje. Súlyos beteg az anyám.

– Igazán sajnálom. Én nem kötődöm senkihez.

A hajléktalan az ajtó felé indult.

– Most már tényleg mennem kell.

A pap rezzenéstelen arccal nézte.

– Menjen, Isten vele!

Az ajtó bezárult. A pap sokáig bámult maga elé a semmibe.

 

 

 

 

 

  
  

Megjelent: 2026-10-16 20:00:00

 

Dinók Zoltán (Kecskemét, 1981) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.