VideóA PécsTV csatorna videója Keresés a honlapon: |
Ördögh Ottó: Thomas Mann M és a varázslók
Thomas Mann
A terem zsúfolásig megtelt. Itt volt Angioléri asszonyság őszes férjével Aholérivel, az idős hölgy a panzióból, az ezredes, a büszke római, az elegáns úr, Tonio Kröger, a Buddenbrook ház minden lakója, dr. Faustus, József és testvérei, Lotte Weimarból és a Halál egyenest Velencéből. Negyed tíz múlt, majdnem fél tíz. A feszültség szinte tapintható volt a levegőben. Bizonyára ezt akarta mindenki kitapintani, amikor a barnainges a pulpitushoz lépett, mert karjukat mindannyian magasba lendítették és addig ott tartották, míg a barnainges le nem ült. Ekkor kezébe vett egy kalapácsot, háromszor az asztalra ütött vele és így szólt: – A tárgyalást ezennel megnyitom. Vádlott álljon fel! Az első sorban felállt egy ismerős, intelligens úr. – Neve? – Thomas Mann. – Foglalkozása? – Író. – Származása? – Német, de nem vagyok rá büszke. A tömegen morajlás. Egyedül a hátsó sorokból lehetett hallani némi kuncogást. Amikor a néhányan, odanéztek József és testvéreit látták somolyogni a bajszuk alatt. – Tagadja, hogy Ön írta azt a novellát, melyben Mario lelövi a varázslót? – Tagadhatatlan. – Mit hoz fel mentségére? – Ember ott van, ahol én vagyok. A teremben újabb morajlás hullámzott végig. – A terem bíráját! – csapott az asztalra a kalapáccsal a barnainges. A védőbeszédet egy jó nevű feketeinges mondta. „A vádló e vacak kis írásában azt állítja, hogy én, Benito Cipollini vakká teszem az embereket és különféle trükkökkel elhitetem velük, hogy ők engem imádnak. A vádló megfeledkezik az olasz nép karakteréről, mely alapjában véve érzelmes, sőt szerelmes típus. Odaadóan imádja azt, akit ő maga emelt saját maga fölé. Tehetek én arról, hogy én, Bénító Cipollini lettem a szemük fénye? De ez csak az igazság egyik fele: ha a hátsó felem mutatnám nekik, ők azt is megcsókolnák. Én, Bénító Cipollini nem süllyedek ilyen mélyre. Jó nekem itt is, ahol felnézhetnek rám.” Ekkor a barnainges kalapácsával háromszor ütött az asztalra. – Kihirdetem az ítéletet: „Thomas M, német szégyenfi vétett az alapvető emberi humánum ellen, amikor pártját fogta azoknak a szürke marióknak, akiket én emeltem ki az arctalan tömegből, én állítottam rivaldafénybe , hogy mindenki szeme láttára szebb jövőt varázsoljak nekik. E német szégyenfi fejtiszta árjákat szabadított rám, – itt a kefebajszú barnainges elérzékenyülten törölgette saját jóságából kibuggyanó könnyeit –, miközben én egyedül a mariok akaratát akarom teljesíteni. És ő, szégyen a szemre, a mariókat ellenünk lázítja. Hát ez a hála?” Ekkor fájdalmas arcot vágott, majd végtelen beszédbe kezdett, amelyet anno egy bajor börtön cellájában gyakorolt be a tükör előtt a ’la nárcizmus. Miután a terem álomba merült, kalapácsával ismét felébresztette azt. – Mit tud felhozni mentségére? – Ember ott van, ahol én vagyok – mondta Thomas Mann, nem tágítva, mire a teremben elszabadult a pokol. Az emberek vicsorgó arccal néztek rá, dühödt tekintettel, mintha minden szemükben egy-egy pisztoly lett volna. A barnainges magasba emelte kalapácsát és lesújtott vele, mire az asztal ripityára tört. A tömeg erre összecsapta a bokáját, a karját ismét magasba lendítette, és egy emberként üvöltötte: „Le Mann-nal!” Percek múlva már árkon-bokron, Varázshegyen túl masíroztak, élen Mein Cipollával, a kefebajuszossal zúdultak át a városon, országhatáron, átgázolva Európán, 60 fokos szögben felemelt karokkal mutatván, hogy nekik a határ a csillagos ég. A teremben egyedül Thomas Mann maradt. József és testvéreinek már korábban sikerült kislisszolnia a habzó szájú tömeg árja közepette. – Ember ott van, ahol én – mondta Mann. – És ebben semmi nagyképűség nincs. A Mann annyit tesz, mint ember.
Megjelent: 2026-09-04 20:00:00
|
