VideóSchreck Mo videója Keresés a honlapon: |
Magén István: Tankhajók
Tankhajók
Józsikám bácsi átgyalogolt az út másik oldalára. Évek óta kaptatott a macskaköveken. Olyan volt az egész, mint az ember szájában a cukor. Éles kanyarokat vetve halad, abban a magasságban másképp nem is lehet. Semmi kétség, fennakadt, kiszámolta, hogy hány lába van, eldöntötte, gyalogolni fog egész életében. Áthajolt a házakon, hogy kapálódzó mozdulatokkal lelassítsa az erősödő szelet. Kézen állva közeledett abban az állapotban, amikor még az ember váratlan eseménnyel számol. Pár napja még csapatostól jártak itt a gólyák, ma a terület kihalt. Senki nem fut, és a házsorok közül csúnya dolgok tűnnek elő. (Százlábú drón szörnyetegek visítoztak az égen.) A házak falai leomlottak, az emberek megmerevedtek abban az állapotban, ahogy a televíziót nézték. Kígyók és giliszták tekergőznek olyan sebességgel, ahogy tekintetünk megengedi. Derékig tengervízben, csapkodó hullámokban szakadatlanul történik kísérlet arra, hogy a világ a valaha volt őstengerekbe hulljon vissza. A sziklák eldőltek, Józsikám bácsi összefonta a nyakában Zsóka lábát. A tenger itt háromezer méter mély volt. Valamit mindig bemutatnak, mondja, mert bőven van dolog. A lovak felkapaszkodtak a sziklákra, és fütyültek. A nyár forróbb volt, mint máskor, és a polcra kitett túró megfagyott. A filmekről, melyeket készítettünk fejlődés egy bizonyos szakaszában kiderült, hogy. Például, semmin nem lehet áthatolni, ami anyagtalan. Akiket kinézett, mert sajnálta őket, azokról kiderült, hogy szerencsésebbek. A vártornyok a jövendőben vannak. A szín kémiailag nem egyéb, mint élmény. Ezek a jelek valamennyien ugyanahhoz a bekezdéshez tartoznak. Az érzelemnyilvánítás jelei az égbolton is megjelennek. (Gyors viharok keletkezése.) Az építkezést rendelkezés segítette. A világ gonoszabb és önteltebb. Abban a pillanatban az ember lassan, rugalmasan, áramvonalasan anyaggá lett. (egyszer csak látom hogy a kikötőben fehér a tengervíz még mielőtt kiöntenék kiöblösödik égi hang a repülők felfelé fordultak és visszaestek a tenger sós mert kiszínezték és a szép lányok kalimpálnak és eldőlnek a hanghullámok maga a tenger indulnak keresztül a világon hogy beteljesedjen az esemény vannak és próbálkoznak elévült karikák a hazám az asztalnál széttárt karral) Ha jobban belegondolsz őrület. Elforgatható és újraépíthető, mert a képek csupán törmelékek. Nehezen elviselhető részlet. Az idő a nagy összefüggésekhez nyúl. Kétségbeesett kísérletekhez, melyekről azt hisszük, élet. És az egész, a hasa és a könyöke, a combja és a szája, a hajszálakra lerakódó gyöngyök és a nyugtalan városok, melyek még nem gyilkoltak. (Az emberkéz méltóságától összecsomósodott vízvezetékek.) Józsikám lelövöldözi a galambokat. Letépsz a szárnyukból, a fényjelek, mint a mondókák, mint a méhek rajzanak. Ezt a könyvet megeszem, gondolom, feloldódom a készülékben, és ez ismeretlen. A jelenet pillanatnyilag homályos, a film szagtalan só. A gyerekek, mint az óriásbébik. Kutyák építkeznek a dombon, a hibahalmokat elönti az eső, a nők ruhája alól kivillan a titok. Képesek elővarázsolni az aranyalmákat. A kutyák, operatőrök és jámborok. Saját körmeikkel kaparják elő Ninivét. Hasal a hóban, barátkozik a testvéri vérrel. Lyukas kabátok az agyamban, a jólét hírnökei. (a halak és a tankhajók úsznak mozdulatlan) Kísérlet történik, a halaknak jelenteni valójuk van. Állatok dalolnak kellemesen csalóka ingyen. Az utca megtelt vízzel, a csikóhalak ujjai vagyontárgyak, a kisgyerekek felsikoltanak a rémülettől. A kísértetek kristálygömb szerűen villogó maszkokat viselnek. A világosnak látszó hullám egyszerre elsötétül. Talpon vannak, bekanyarodnak, és csigákat esznek. Minden hal boldogságot kér. Azt állítják, hogy a Föld négyszögletes, az arcokról legurul a tekintet, és delfineket ölnek a homályos konyhában. A Föld ragyogó és hegyes, és hosszú derekú nők laknak az emeleti szobákban. Egyhuzamban beszélnek lélegzetvétel nélkül. A barlangok nyílásai bezáródnak. (Persze, ha így van, akkor is megint este lesz, és azután meg reggel. Szétnéztem, és láttam, hogy Zsóka a hátára fekszik, és behajlítja a térdét. A Nap türelmesen sír, a lépcsők leomlanak. Ennek már régen el kellett volna múlnia, gondolja. Szeretne felkelni, és furcsa dolgokat mutogatni. Elemezhető politikát. Történeteket beszélni karácsonykor. A végén látványosság. Kisbarátom. Evilági ügyek intézése. Zsóka az asztalra ül, keljetek fel, mondja. Hallom, hogy a tekintetem visszacsorog a múltba. Szemből tekintek vissza. Kiabál, megszökik és elugrik a beszéd. Helyében a bámészkodó sokaság. A szerelem és a homály megszokhatatlan. Lágy visszaút szétszórt darabokban. A fény vétlen mozgása különbözőképpen. Zsóka meztelensége a büntetés és a remény folyamata. A terem üres, a repülőgép papírokat szór, eltorlaszolt ajtók és ablakok, az ellenség elégedetlen. Majmok másznak felfelé a hegyoldalon, hogy eltakarítsák a köveket. Tegnap még izgatott hangon kiabáltak, hogy színházat - színházat. Fényérzékeny lények, hosszúak, vastagok, vergődnek. Csakhamar megtörténik az, aminek nem kellett volna megtörténni. Futó alakok az utcasarkon. Az üvegtank felém fordítja a csövét. Állapotot változtatni megoldhatatlan feladat. Sohasem értek veled egyet. Zongora fehér billentyűi az arcodon. Ez az a kép, a tanulók használhatatlanok, nem a tenger fáj, csak a sziget. A csillagszemű égbolt olvas. A fejeden szép, magányos szavak. Olyan, mint a börtön, viharkabátos emberek ugrálnak ki géppisztollyal. A számok rengetegébe ágyazva. Okleveles emberek a túlnyomásos térben. Elesik, feláll, újra elbotlik a sorokban. Az egészséges ember medvecukorra támaszkodik, fut, mintha mocsárban futna, mintha szüksége lenne az egerekre, legalább elsüllyeszteni. Csak rakják és rakják, és a tartályhajó feszültségei. Meghosszabbítja a szempilláját, tépi a haját: mindörökre. Már a Holdon járunk, amikor verset alkotnak a szavak. Ne haragudj, hogy elhoztalak onnan. Az Örökkévaló előtt pironkodni illik. A halak letelepednek, a szárazföld ritka és hideg. Józsikám bácsi kirakja a fegyvereit. Zsóka megfeszített ujjal szalad a lépcsőn. Összekötözik egymást, hogy együtt haljanak meg. A tankhajó alatt a tengerben, ahol a lapátok forognak, ahol még sosem volt olyan borzasztó, ahol megcsillan Zsóka szemüvege, ahol éppen szombat este van, amikor már nem szoktak forradalmat csinálni. Józsikám bácsi cseresznyefát ültet. Jobb fegyverei vannak, mint nekem. Kioperálja a saját agyát, és elülteti egy távoli bolygón. Szeretnék meghalni értetek, mondja, mintha valakit megbántott volna. Nincs csodálkoznivaló azon, ha valaki összegzi egy életút tanulságait. Mi volna, ha tudná, hogy honnan kell merítenie? A föld fölött lépkedne, és azt gondolná, hogy még nincs jó levegőn. A belső akusztikája megmentené a világot? Egy tartályhajót viszünk magunkkal a Marsra, és ez megnyújtja az utat. A tartályhajó elhúzza a száját, és a kalapja alá gyömöszöli a fülét. Éjszaka van, Józsikám bácsi szelíd és kedves, nem lop, úgy repül, mint a sas, helyenként leguggol és pihen, vagy megöl valakit és elmélkedik. (ma még szabad a függetlenség ideiglenes gyakorlat éppen azért a második emelet alkalmatlan Zsóka színes pofonokat illuzionista termék leköltözött még adhatott kevésbé milyen inkább máskép azonban értékes hangos Zsóka a maguk sajátos módján elvállalja tulajdonképpen kucsma a fejen ráül egy női kísértet fajansz tekercsek a világűr avantgardistái hasznot hoznak új holdak művészinasok) A saját testünk atomjaira esküszünk, esküszünk.
Megjelent: 2026-06-01 20:00:00
|
