Videó

A PécsTV videója




Keresés a honlapon:


Ördögh Ottó: Tolsztoj Anna Karenina

 

 

 

 

Tolsztoj Anna Karenina

 

Anna a peronon állt. A vonat füstje már jelezte az olvasó számára, hogy itt valami végzetes fog történni. A pályaudvaron felgyorsultak az órák. Anna utolsó gondolata Vronszkij volt, amikor a vonat odaért hozzá és ő a vonat elé vetette...

volna magát, ha egy erős kéz az utolsó pillanatban meg nem fogja a karját és erélyes mozdulattal vissza nem húzza a peronra.

A vonat nagy sebességgel száguldott tovább. Anna nagy feketeséget látott, fülsiketítő zúgást hallott, kerekek kattogtak a fejében és egy erős kéz szorította az alkarján. „Bizonyára már Isten kezében vagyok” – gondolta és alig merte kinyitni a szemét.

Pontosan ilyennek képzelte: hosszú, fehér szakáll, fejtető kopasz és óriási intelligencia sugárzik belőle. Anna meg sem bírt szólalni.

– Lev Tolsztoj vagyok – mondta az idegen.

Anna Karenina saját karjába csípett, hogy nem álmodik-e. Mindenesetre jól körülnézett. Minden olyan volt, mint halála előtt: a pályaudvaron emberek bőröndökkel, a vonat fekete füstje a levegőben. A különbség annyi, hogy a vonat már nem jött felé, hanem távolodott tőle.

– Nyugodjon meg kisasszony, nem történt semmi baj.

– De én... én.. - hebegett habogott - én ugye meghaltam?

– Maga kisasszony, igenis, hogy nem halt. A halott az én vagyok.

– Hogy érti ezt kérem?

– Úgy, ahogy. Jöjjön elmagyarázom.

Lev Tolsztoj belekarolt Annába és elindultak a pályaudvarra vezető sugárúton visszafelé arrávretéP.

– Tudja, kisasszony, maga soha nem halhat meg.

– Én? - húzta fel szemöldökét Anna. - De én öngyilkos lettem. Ezt mindenki tudja.

– Szó sincs róla. Maga örökké fog élni. Minden csak kitaláció, az én fejemben született meg. Mindez csak szavakból van, no meg papírból, amire a szavakat nyomtatták.

– A vonat is?

– Szó és papír bólogatott Tolsztoj.

– A pályaudvar is?

– Az is.

– Azt állítja, hogy papírvonat elé ugrottam egy szavakból összetákolt pályaudvaron?

– De kérem szépen, ezt én írtam – húzódott odébb Tolsztoj. – És évekig dolgoztam magán. Ráadásul közben meg is szerettem. Számomra Anna örök.

– De hisz akkor én tényleg nem haltam meg – kezdett Anna ráébredni a másik valóságra.

– Hogy halt volna meg, ha maga is ugyanazokból a szavakból vetült oda ugyanarra a papírra.

– Akkor én most létezem vagy nem létezem? Lehet, hogy nem is vagyok – esett kétségbe újra Anna, és az is megfordult a fejében, hogy vonat elé veti magát.

– Ne fáradjon, kérem – mondta Tolsztoj, aki azonnal belelátott saját annagondolataiba. – Aki soha nem létezett, az nem is halhat meg soha.

Anna nem tudta, mitévő legyen. Először még azt se tudta, élő-e vagy holt. Aztán, mikor teljesen ráébredt a másik valóságra, hirtelen felcsillant a szeme.

– Akkor Vronszkij örökké velem marad!

Anna szemei könnyekkel teltek az örömtől, szinte félő volt, hogy vízjeleket hagy a famentes papíron.

Erre Tolsztojt is elöntötte a boldogság. Visszaadta Annának, amit az élet elvett tőle.

Az a fránya, szavakból összetákolt élet, amit irodalomnak hív a szomorúságokra éhes nagyétkű olvasó.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2026-02-13 20:00:00

 

Ördögh Ottó (Ó-Szőny, 1962) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.