VideóKürti László videója Keresés a honlapon: |
Laczkó Mária: Na, kelj fel, fel öcskös (3. részlet)
3. rész
11. Teltek-múltak a napok, a hetek, és már decembert írtunk. Éjszakánként, elalvás előtt százszor is megmentettem Éva életét, miközben Bujdosó bambán és gyáván egyhelyben állt, vagy menekült. De aztán reggel lett, és kezdődött minden elölről. Az egyetlen örömforrásom a mozgás maradt. Olival való megismerkedésünk idején kezdtem el mániákusan edzeni. Azóta úgy néz ki a szobám, mint egy tornaterem. Barátom halála után azonban elhagytam magam, és több hónap is eltelt, mire folytattam a súlyzózást, és tovább erősítettem. Ősz végén kar-, váll- és hátizmaimmal ismét fel tudtam magam húzni a kötélen, ami a magas mennyezetről lógott. Ezzel régebben nemcsak a szüleimet, de Olit is elkápráztattam. Aki így tud felfelé mászni, az bármilyen helyzetből kiemelkedik, visszhangzott bennem Oli egykori dicsérete. A sportolás után valóban kissé boldogabbnak éreztem magam, de a hangulatom csak átmenetileg javult. 12 December 6-án pici Mikulás csokikkal lepett meg minket a rendező csoport másik lánytagja, Donatella. Talán a figyelmességnek ez a megható megnyilvánulása, a szeretet aprócska, Mikulás alakú illúziója bátorított fel. Hirtelen elhatározással odasúgtam Évának: – Ráérsz ma este? Gyanakodva nézett rám: – Miért? – Üljünk be valahová, és szívjuk el a békepipát. – Már megijedtem, hogy randira hívsz – így ő. – És ha igen? – Szerencsére a többiek olyan hangosan viháncoltak a kis Mikulásokkal, hogy senki sem törődött velünk. – Ez olyan sértő? Miért ne reménykedhetnék abban, hogy meggondolod magad? – Az a sértő, hogy nem veszed tudomásul a döntésemet. – Miért ne venném tudomásul? Mondtam én, hogy szakíts Bujdosóval? – Igen, mondtad. – Nem számít. Akkor is tudtam, és most is biztos vagyok benne, hogy mi ketten tökéletesen összeillünk. Nagyon boldogok lennénk egymással. Te vagy a nekem való lány. Miért ne próbálhatnánk meg? – Azért, mert én nem akarom. Elfeledkezel arról, hogy egy párkapcsolathoz két ember döntése kell. – Legalább gondolkozz rajta, jó? – Ne haragudj, de nem gondolkozom rajta. Nagyon kérlek, zárjuk le ezt az ügyet. – Éva hátat fordított nekem, és odalépett Bujdosóhoz. Otthagytam a társaságot. Más lány utána kellene nézned, öcskös, súgta Oli. Nem válaszoltam. 13. Ettől kezdve úgy tettem, mintha lemondtam volna Éváról. Még lopva sem néztem rá. Hiánya fájdalmas űrt hagyott bennem. Mintha a lényem egy részét veszítettem volna el. Lehet, hogy mégis van értelme az oldalborda kifejezésnek? Napközben szüntelenül szenvedtem, éjszakánként pedig újra meg újra megmentettem Éva életét, miközben Bujdosó szánalmasan viselkedett. És a helyzet csak tovább romlott. Egyik nap ezt hallom: – Jössz Éva névnapi bulijára? Hátra fordultam és láttam, amint az egyik fiú oldalba böki Donatellát, a fejével pedig felém int. Mindketten megmerevedtek. – Na csá… – nyögte végül a srác, és elszivárgott. Donatellának földbe gyökerezett a lába, és zavartan bámult rám. Tudtam, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg: – Éva névnapi bulit tart? – Erre nem válaszolhatok. – Miért? Donatella a fejét tekergette: – Éva azért nem hívott meg téged, mert nem akar kínos helyzetbe hozni. – Engem vagy saját magát? – Valószínűleg mindkettő. Sajnál téged. – Igazán kedves tőle – mosolyogtam, de a torkom kiszáradt. – Nála lesz az összejövetel? És mikor? Karácsonykor? – Ezt igazán nem árulhatom el. – Miért nem? Félsz, hogy hívatlanul megjelenek? – Hát… igen. Kellemetlen lenne. – És ha megígérem, hogy nem megyek el? – Akkor meg minek kérdezősködsz? – Mert… mert… Légy szíves, mondd meg, Donatella. – Ha odajössz, Éva rám fog haragudni. – Ugyan már. Kérlek. Miért nem inkább ő, öcskös? – kérdezte Oli. Nem válaszoltam. – A buli a karácsony előtti napon lesz a Sárga Tengeralattjárón – adta meg magát végül Donatella. – Este 6-kor kezdődik. Éva lefoglalt egy nagy asztalt. De ha lehet, ne gyere oda. – Azon leszek – feleltem. 14. A következő két hétben terveket kovácsoltam. Ettől egy kicsit jobban éreztem magam. A Sárga Tengeralattjáró egy hatalmas hajó volt, amelyik állandóan ott horgonyzott a Vigadó téren. Hétköznap étteremként működött, szombatonként pedig késő éjszakáig különböző bandák zenéltek a fedélzetén. Hosszas gyötrődés után végül kompromisszumot kötöttem magammal; ellátogatok oda, de nem közelítem meg a többieket, csak messziről figyelem őket. A hajón mindig annyian vannak, hogy senki sem fog észrevenni. És ha a helyzet megengedi, akkor talán…
15.
A dübörgő zene messzire elhallatszott. Felnyomakodtam a fedélzetre, és befurakodtam a tömegbe. Sokáig kellett keresgélnem. Először Éva sötétszőke haját pillantottam meg, ő még a fiúk közül is kimagaslott. Körben állva, sörösüveggel a kezükben táncoltak. Ahogy közelebb araszoltam, láttam, hogy Bujdosó nincs köztük. Csak nem beteg? Valamiféle megfoghatatlan erő egyre csak Éva felé húzott. Küzdöttem ellene, de hiába. Ekkor diadalmas ordítás hallatszott. A randa Bujdosó úgy ugrott be a kör közepére, mint egy vad, fekete párduc. Ő még Évánál is magasabb volt, és látszott, hogy tisztában van vele, ki itt a vezér, ki itt az igazi férfi. Ez az alfa hímek alfája máris elkapta Évát, és a kör közepére rántotta. A táncukban nem volt semmi különös, de úgy tűnt, hogy jól érzik magukat együtt. Bujdosó időnként kurjantott egyet, szinte szétdurrant a belsejében forrongó energiától. Mintha egy bárgyú amerikai filmet néztem volna; magas, jóképű, sötét hajú fiú - aki a legjobb sportoló, sőt csapatkapitány is -, együtt jár a szépségverseny győztesével, aki természetesen szőke, kék szemű, és egyben a pomponlányok vezetője. Fuj! Megfordultam, és elhagytam a hajót. 16 A következő hetekben valamiféle furcsa, álomszerű ködben éltem. Elmúlt az éles, szúró fájdalom, helyét tompa, időnként sajgó érzés vette át. Ez elviselhetőbb volt. Állapotom védőpajzsot vont körém, és nem voltam benne biztos, hogy ki akarok-e merészkedni mögüle. Kicsit még reménykedtem, hogy Éva talán ráébred, mennyivel okosabb és tehetségesebb vagyok, mint Bujdosó, de valójában ebben sem hittem már. Kezdtem belátni, hogy Olinak igaza volt; el kell felejtenem a szerelmemet, és más lány után kell néznem. De képtelen voltam rá. Ezekben a hetekben Donatella törődött velem. Anyáskodó hajlama miatt mindenki neki öntötte ki a lelkét. Bujdosó volt az egyetlen kivétel - talán azért, mert neki nem is volt lelke. A gyónástól még az sem tartotta vissza a társaságot, hogy Donatella semmit sem tudott magában tartani. Bujdosó egyszer megvetően pszicho-kommunának nevezte a csoportunkat. Természetesen erről is Donatellától értesültem - és még sok minden másról is. Megtudtam például, hogy Bujdosó szülei nem rajonganak Éváért, Éva pedig nem akar férjhez menni. Miért, kérdeztem ijedten, Bujdosó megkérte a kezét? Dehogy, felelte Donatella, csak Éva eleinte ilyesmiről ábrándozott. Tudod, milyenek a lányok. De azóta kiderült, hogy a srác iszonyú rendetlen, folyton a szobájában eszik, és sohasem takarít. Az embernek odaragad a lába a padlóhoz, és minden tele van morzsával, még az ágy is. Boldoggá tett Bujdosó gusztustalansága. Donatella azonban másról is beszámolt; Éva szeret Bujdosóval tanulni, és nagyon jól sikerült az előző heti börzsönyi kirándulásuk. A hangulatom - a történetektől függően - erősen ingadozott. 17. Egy reggel Donatella furcsa, aggodalmas arccal jelent meg. Tudtam, hogy valami történt, és rögtön faggatni kezdtem. Szokás szerint igen kényelmetlenül érezte magát, de végül megmondta az igazat; Éváék szakítottak. A tompa köd, amely körülvett, hirtelen eltűnt. Megint élesen láttam a világot. Erős, édes fájdalom hasított a szívembe. Éva! – Levontuk a tanulságot. Házinyúlra nem lövünk – tette hozzá Donatella. Felriadtam: – Mi? – Azt magyarázom, hogy egyikünk sem akar rendezőssel járni. Már Éva sem. Csak lassan fogtam fel, miről van szó. – Úgy érted, hogy… – Úgy. Legkevésbé pedig veled akar járni. Mintha elfújták volna az előbbi, felhőtlen boldogságomat. – Ezt ő mondta neked? Hogy legkevésbé velem? – Ő hát. Azt hitted, én találtam ki? – És most mi lesz? – kérdeztem tanácstalanul. Az lesz, hogy kénytelen leszel más lány után nézni, felelte Oli. Donatella is válaszolt: – Éva hirdetést akar feladni a Párokban. – A Párok egy online társkereső honlap volt, ami azóta megszűnt. – Ez iszonyú marhaság! – törtem ki. – Én is ezt mondtam neki. – Ugye? – kérdeztem diadalmasan. Aztán észbekaptam; nem akartam, hogy kiderüljön, mennyire féltékeny vagyok. – Mi szüksége van hirdetésre egy olyan lánynak, mint Éva? Elég, ha kimegy az utcára, és tesz két lépést. – Nem erről van szó. Szerinte minden fiú csak azt látja benne, hogy csinos. – Hát aztán? Tényleg csinos. – Csak nem ezzel a fantáziátlan szóval kellett volna őt jellemezned, tettem hozzá gondolatban. – Nem érted. Azt szeretné, hogy az eszét is vegyék észre. Fénykép nélkül akar ismerkedni. – Ha nem tesz fel magáról fotót, egyetlen srác sem áll vele szóba – jelentettem ki diadalmasan. – Ilyenek vagytok ti mind – mondta sértődötten Donatella a világ összes lánya nevében. 18. Hazafelé menet azt hazudtam Olinak - és saját magamnak is-, hogy nem lépek semmit, csak megnézem, mit ír magáról Éva. Számítógépünk még nem volt; egy internet-kávézóban csatlakoztam a Párokhoz. Hamar kiderült, hogy bármit meg lehet benne jelentetni, bohókás, bolondos szövegeket - ha Éva nem lett volna a világon, valószínűleg kísértésbe is esem, hogy válaszoljak egyik-másik jópofán író csajnak-, meleg társkeresést, szexpartner hirdetést, egyszóval tényleg bármit. Olyan sokáig olvasgattam a honlapot, hogy egy idő után már összefolyt a szemem előtt a sok állandóan ismétlődő „jól szituált, csinos, rendezett körülmények között élő” szöveg. Csak néhányan írtak olyasmit, ami nem volt sablonos: „Budapest, Berlin, New York. Golding, Philip Roth, Bellow. Polanski, Wajda, cseh új hullám. Kínai konyha” - üzente a világnak egy „egyetemista lány”. Egész érdekes személyiség lehet, gondoltam, de nem Éva. Ő nem hagyta volna ki a felsorolásból a színházat vagy Shakespeare-t. És tudtommal sohasem járt Berlinben vagy New Yorkban. És akkor hirtelen… „Szeretem a jó beszélgetéseket és a vad bulikat. A színházat és a jó pasikat. Az intelligenciát és a jó barátokat. Jelige: Felícia 19”. Ez csakis ő lehet. Színház. Jó pasik. (Sajnos Bujdosóra nem lehet ráfogni, hogy rossz pasi.) „Felícia 19” pedig utalás Éva életkorára és Ottlik „Szerelem” című novellájának a hősnőjére. Éva nekem írta ezt. Hát ki mással beszélgetett annyit erről a novelláról? És ha nekem írta, akkor válaszolnom is kell rá. Igenis, válaszolnom kell rá, mondtam nyomatékosan a fejemben tiltakozó Olinak. 19. Szia, Felícia 19! Örülök, hogy megismertelek. Ha nem csalódom, a 19-es szám az életkorodat jelzi. A Felícia pedig… rémlik, hogy Ottlik írt egy ilyen nevű lányról valamelyik novellájában. Kérlek, világosíts fel, hogy kielégítően működik-e a memóriám. Elégedetten futottam át rövid és hazug írásomat. Most már csak a szignó hiányzik. De vajon milyen név alatt fussak? Az első ötletem az volt, hogy Oli leszek. De rádöbbentem, hogy barátom sohasem vett volna részt egy ilyen csalásban, még akkor sem, ha helyeselte volna, hogy nyomulok Évára. Oli mereven tisztességes ember volt. Úgy tűnik, én viszont nem vagyok az. Kit érdekel? Megszerzem magamnak Évát. Bármi áron. Nem számít, milyen módszerrel. Rövid megfontolás után Vilmosnak kereszteltem át magam.
Megjelent: 2026-02-01 20:00:00
|
