Keresés a honlapon:

Laczkó Mária: Na, kelj fel, fel öcskös (2. részlet)

 

 

 

 

Na, kelj fel, fel öcskös

(2. rész)

 

 

7.

Másnap, legnagyobb meglepetésemre Éva faképnél hagyta az udvartartását, és odajött hozzám:

– Gondolkoztam a Coriolanuson. Szerintem igenis színházban kellene megrendezni, de mai környezetben. Anyagi motiváció, árulás, befolyásolhatóság…Most is aktuális is, nem?

Tátott szájjal bámultam rá. Még okos is!

Megtört a jég. Ezután gyakran beszélgettünk, kezdetben Coriolanusról, aztán színházról, később pedig sok minden másról is. Együtt fedeztük fel Ottlikot, és kiderült, hogy Éva is a Szerelem című novelláját szereti a legjobban. Mindkettőnket foglalkoztatott a történet hősnője, Felícia.

Amikor néha megszólítottam az istennőmet, a többi fiú úgy nézett rám, mintha azt mondaná: neked nem jár ilyen lány! Valójában magam sem voltam benne biztos, hogy jár-e nekem Éva.

Egyedül a szép, magas fekete srác nézett rám barátságosan. A neve romantikus képzeteket keltett, Bujdosónak hívták. Mivel kicsit emlékeztetett Olira, abban reménykedtem, hogy hátha megint lesz egy barátom. De végül hozzá sem mertem közeledni.

Ezután néhányszor hazakísértem Évát. Próbáltam szuggerálni, hogy hívjon be, de hiába.

Így aztán kukkolni kezdtem a házukat. Egyszer, amikor éppen ott sündörögtem, valaki kijött, és tartotta a kaput. Kihasználtam a lehetőséget, és fellifteztem a harmadikra. Egy ideig Ízesék ajtaját bámultam, aztán hirtelen belém villant, hogy észrevehetnek, és gyorsan elhúztam a csíkot.

Ezt többé nem mertem megismételni. Inkább a házzal szemben levő játszótéren üldögéltem, egy bokor takarásában, és onnan szemeztem a kapuval. Sajnos Éváék ablakai az ellenkező irányba néztek.

Hetekig szobroztam a parkban. Abban az évben meleg volt az október. November elején azonban már kezdtem fázni, és egyik nap el is döntöttem, hogy ez lesz az utolsó alkalom. De valahogy képtelen voltam hazaindulni, annak ellenére, hogy már vacogtam. Amíg így küzdöttem magammal, egyszer csak kinyílt a kapu és Éva lépett ki rajta. Megdobbant a szívem.

De aztán észrevettem, hogy Bujdosó jön mögötte. Kézen fogták egymást, és elindultak a buszmegálló felé.

Csak ültem ott. Már nem fáztam. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy Bujdosó mégsem hasonlít Olira.

8.

Mire hazaértem, úgy tűnt, hogy az agyam helyén egy kiszáradt szivacs van.

Másnap szombat volt, és sokáig aludtam. Mégis kábult maradtam. Sehogy sem tudtam feldolgozni, amit láttam. Állandóan az zakatolt bennem, hogy tennem kell valamit, tennem kell valamit! De mit?? Azon kívül, hogy Bujdosót agyonütöm egy bunkósbottal, semmi sem jutott eszembe, legfeljebb csak annyi, hogy elszúrtam, elszúrtam! Miért is nem közeledtem Évához, mielőtt még Bujdosó lecsapott rá? Miért nem?

Hétfőn, amikor az egyetemen megláttam Évát és a randa Bujdosót, megint csak ezt mantráztam magamban: tennem kell valamit, tennem kell valamit!

A gyakorlaton is egészen másutt járt az eszem, és haza akartak küldeni, mert azt hitték, hogy beteg vagyok.

Aztán belém villant egy gondolat, és nem tudtam szabadulni tőle. Délben már rettenetesen kínzott, annyira, hogy izzadtam, és remegett a kezem. Meg kell tennem!

Hagyd, súgta Oli. Ne szólj bele, mordultam rá, és a mellettem ülő lány, Donatella rám nézett. Zavartan köhécselni kezdtem.

Hazafelé a buszon Éva mit sem sejtve lépett oda hozzám. Valószínűleg furcsán viselkedtem, mert megkérdezte, jól vagyok-e. Persze, károgtam. Be kell vallanom valamit, akartam mondani, de nem jött ki hang a számon.

Éva csodálkozott, aztán leszállt, én pedig bedobtam egy felest hazafelé. Aztán még egyet, majd egy harmadikat is. Ezután szédülni kezdtem, és gyorsan otthagytam a kocsmát. Ám a hideg levegőn jobban lettem, és meg sem álltam Éváék házáig. Éreztem, hogy győzni fogok. Most bezzeg nem féltem! Amint valaki kijött a kapun, behatoltam, és tétovázás nélkül becsengettem Ízesék harmadik emeleti lakásába. Még azon sem törtem a fejem, hogy mit mondok, ha nem Éva nyit ajtót. De ő volt.

– Ki tudnál jönni egy percre?

– Csaba? Mi történt?

– Ki tudnál jönni egy percre?

– Valami baj van? – Éva ijedtnek tűnt. Ennek örültem. Aggódik értem!

– Igen, baj van! Gyere ki!

Kilépett a folyosóra – még a kabátját sem vette fel –, és rémültem nézett rám.

– Mondanom kell valamit – vágtam bele. Hagyd, figyelmeztetett Oli nagyon messziről, de nem törődtem vele. – Szeretlek.

– Te ittál – felelte Éva csodálkozva. Nem tűnt dühösnek. Ezt jó jelnek vettem.

– Nem számít, hogy ittam-e, vagy sem. Szerelmes vagyok beléd.

– De én Bujdosóval járok. – Valamiért mindenki a vezetéknevén szólította Bujdosót.

– Igen, tudom. Nem baj. Szakíts vele.

Nevetés.

– Csaba, részeg vagy. Menj haza, és aludd ki magad. Holnapra elfelejted az egészet.

– Dehogy felejtem! Bujdosó nyilván azért viselkedik így, hogy velem kitoljon! Szakíts vele!

Azt hiszem, nem kellett volna kiabálnom. Éva hátralépett, és összehúzta a szemét:

– Jobb, ha most bemegyek.

Hirtelen kijózanodtam.

– Ne haragudj! Tényleg szeretlek. Csak azért ittam… nem tudtam volna másképp elmondani.

– Sajnálom. Jól megvagyunk Bujdosóval. De te vagy a legjobb barátom, oké?

– Csakhogy ez nekem nem elég.

Éva most már türelmetlennek tűnt.

– Sajnálom – ismételte –, de be kell mennem. Fázom. – Azzal hátat fordított, és kinyitotta az

ajtót.

– Várj! – kiáltottam kétségbeesetten. – Majd, ha szakítotok, gondolj rám.

Éva megpördült. A fejét erőlködve oldalra rántotta, hogy könnyebb legyen kimondania:

– Én nem fogok veled járni, akkor sem, ha szakítunk. De miért is szakítanánk? – Belépett a lakásba.

– Oké – ordítottam utána kétségbeesetten –, akkor legyünk barátok!

Éva nem fordult felém, csak a karjával intett. Az ajtó becsapódott mögötte.

 

9.

Mire hazaértem, színjózan voltam. Még arra is gondoltam, hogy teletömjem a szám rágóval, nehogy a szüleim megszimatolják az alkoholszagot.

Zsibbadtnak és üresnek éreztem magam. Csak ültem a szobában, és néztem ki az ablakon. Nem kellett volna szólnom neki, mondta az egyik énem. Dehogynem, meg kellett tudnia, felelte a másik. De nem! De igen! Így vitatkoztunk, míg be nem sötétedett. Lassan másik csaj után kellene nézned, próbált Oli is hozzászólni, de őt közös erővel elhallgattattuk.

A disputa hajnalig tartott. Addigra énjeim annyira elfáradtak, hogy végre elnyomta őket az álom. Reggelre ismét egyesültek, és békét kötöttek. Kisütött a nap, én pedig azzal vigasztaltam magam, hogy a barátság is jobb, mint a semmi. És talán Éva később meggondolja magát.

Oli viszont sértődötten hallgatott.

 

10.

De rövidesen kiderült, hogy már barátságról sincs szó. Éva került engem. Én pedig nem mertem a közelébe menni. Még ránézni is alig mertem.

Mindenkitől elkülönülve, egy sarokban gubbasztottam.

Gondolatban állandóan Éva lebegett a szemem előtt. Magam előtt láttam, ahogy leszáll a buszról, és kecses járásával eltűnik a tömegben, vagy izgatottan gesztikulálva előadja valamelyik rendezői ötletét. Próbáltam elhessegetni a képeket, de nem sikerült.

Bárcsak legalább barátok lennénk… Nem, az úgysem lenne elég. Akkor inkább ne is lássam többé… Nem, azt nem élném túl.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2026-01-10 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.