Keresés a honlapon:

Magén István: Az egyik láb — Gondolatok a háborúról

 

 

 

Magén István

Az egyik láb

Gondolatok a háborúról  

 

„tanszék mérésekre, modellokra,  
föltehető összefüggések kiderítésére”  
 (Cs. Szabó László)

 

Az egyik lábát beakasztotta, ráfordította. Hátra hajolt, azzal előre majd hátra tolta magát. Megforgatta, akkor jöttek, mint a békák. Nehéz, vastag léptekkel fejen állva, állva maradtak egymás fején. Az út megközelítése az egyenlítőn keresztül volt lehetséges. Sovány, kakukkos lyukakat fúrtak a löszbe. Azt magyarázták, hogy át kell fúrni a Földet.  

(Az utódok megijedtek a gyűjtőktől, tojást dobáltak bele, elaludtak vagy szalonnáztak. Érdemes volt menni, állni, ülni, cigánykereket hányni, vagy csak abba az irányba fordulni alázatosan.)

Kényszerítették magukat arra, hogy tüzetesebb vizsgálatokat végezzenek. Fadarabokkal törölgették a saját testüket, a létra kúszott egyre feljebb, és a nővérek egymással táncoltak. Léptek, majd a lakótelepen csattant a cipő. A tapéta levált a falról, cipőtalpról, az ősi falak (nyekk) leomlottak. Képzeld, megcsókolta a kezet, mellyel megpofozták, mondta. A falusiak kézen (térden) járva sétálgattak. 

Véges és végtelen. Az elvetemültebbek azt hangoztatták, nem fognak örökké a nyakukon lógni.  Fenyegető szemgolyók gurulnak az üres utakon. A főszereplők szerte foszlanak. (Szóródnak.) A háborúban megformálták, és keresztülvitték.  Azt mondta, már meghalt, vagy meg fog. (Betonvasak hálóján keresztül nézni a filmet.) 

Szőke záporeső szóváltás közben. Ugyanabban a szobában élnek, ahol meghaltak. Vetődés, kúszás, kivégzés, összeverték, kibiztosították, végrehajtották. 

Azért futottam ki a térre, hogy lássam őket, a lenyugvó napot, meg az emberek feje felett csörömpölő madarakat. A tér fürdött és izzadt. A lakótelepen csöpögött a víz. A küllők közé szorulva találták ki a játékaikat. A fekete kőhíd reszkető félelemmel tele. Kiszedtem a küllők közül, ráborultam, töredelmesen szorítottam. Kiválasztott, odalépett.  (Küzdöttem ellene-érte, mondta, összecsomagoltam a magam módján, megráztam, gurultam a fejemen.) 

Ugyanabba a szállodába vetődtem. Hangyák útjain gyalogolt, kényelmet keresett. Kutyák ugatása tette komorrá a rendet. A morajló vihar nyúlós masszává keverte a várost.  Szerelte is a haját, mint egy szerelvényt. Megkérdezik, mit mondasz a hegynek felfelé? (Aranyfogakkal kacsintott.) Nem tudott nemet nem mondani, gondolta. Nyomultak, mint a farkasok, téli álmot dörmögtek, akár a medvék.  Támadás közben használta a sövényvágót.

Felfegyverkezve rohantak a tébolyda folyosóján. A korridor elnyelte őket. Csapágyas rolleren érkeztek bedrogozva. Ezüstös házuk kapujában színes kövek. A roller hirtelen felzúgott, a félős hang megtöri a szívem, mondta.

Komoly latin férfiak haladtak felfelé. Siránkoztak, panaszkodtak, mielőtt elpusztultak. Úgy vélték, hogy vágyakoznak. (A csapágyak után.) Én vagyok a messiás dörmögött, tömött puttony húzta a vállát. A szakadék fölött állt. Elképzelhető, hogy ezért nem találkozott vele senki. (Annak biztosítására, hogy egyáltalán.) Embertelenül ütötték azokat, akik még tudták. Valódi érzések az ország lábában, tiszta, savas, táncoltató. Alvás ugyanabban a kocsmában, fáradtan megindító félelemmel.

Kommunikált velük a nejlonzacskóból, megpróbálta sorokba rakni az egymásba kapaszkodó harisnyákat. (Megkavarta a sört.)  Veszélyesen kívánta, ette, mint a fagyit, és szélesen táncolt.  Bepofátlankodtak, bogyókat fogyasztottak és összevegyültek. A fiúk felhúzták a lányok szoknyáját, bibircsókos, szerencsétlen denevérek, mintha érdemesek lettek volna. A szoknyák beleakadtak a faágakba. A lányok szép, karcsú combját, mint a vihar a vizet.

Foszladozó anyagból font kosarak felzabálják a lángoktól izzó folyókat és a patakokat. Anikó megbillent, jobban mondva kilátszottak az összegömbölyödő gumók, a hajakkal kevert széklet és a panasz. A vállára helyezte a lábát. A lábfejét a szakállába. Kifehéredett, kilátszottak összerepedezett fogai. Rohadt mocskos szájúak, mondta, megszoktam, hogy fogadalmakat teszek, mialatt testestől és lelkestől álmodok. (Így mondta, és köpött.)

Nagyokat lépett, a sarka kicsúszott a vászoncipőből. Összetörve a torkolattűzben. A körmével szaggatta. Sercintett, az ajka esküdözött, meg a nyelve. Katonák masíroztak azon a széles sávon, mely a száj és az orr között vezet. A testük folytonos csavargatásával levetkőztek, kibújtak a hajukból, a poharakból kiloccsant a sör. 

Pofon ütötte. Egy széles fatörzs repült át rajta. A repedtek alkalmanként találkoztak. Az ablak mély és keskeny. Öregek koldultak az aluljárók kacskaringós bejáratánál. A bombák meg a levegő, meg hogy elfelejtjük. Por és hamu és az erős asszonyok nem riadnak fel többé. 

A kráterből finom hamu hullott, amikor becsukták az ablakot. Anikó a kalauz kezére lépett, az ablakon át a kútba láttak. Akkor történt, hogy lebukfencezett az emeletről. Tányérsapkája ugrándozva gurult. Megpörgette, és eldobta a parittyát. Kék színű levelek sarjadtak a vasból. Felolvasztotta, és a folyékony vasat a kalauz ujjaira csavarta. (Letépte) Anikó alsószoknyáját és megfőzte. Ruhadarabok repkedtek a levegőben a hideg éjszakában. Összetákolt kalyibákba bújtak. Egy lény üvöltött valahol, két emelettel a kövek alatt, ahol a kínzókamrákat sejtették.  

Dermedten csimpaszkodtak a csengőn, mint egy hintán. Odafagytak a falhoz, vagy öngyilkosok lettek. Átlátszó üvegekké fagytak. Anikó áttetsző ruhában téblábolt a haldoklók között. Átnézett az üvegen, látta, hogy a postás lehajol. Megmarkolta a haját és csavargatta. A kisasszony hajol, mondta. Az égen, ott, ahol a felhők egymásra néznek, meggörbültek a csövek.    

Lógott a bordásfalon, és egy kicsit nem élt. A szöcskék emberi hangon kuruttyoltak. A csengőn lógva szoktak enni. Beleesni a vécébe, repülni mint a madár az égbe. Beleharapott.  Kiugráltak az ablakon. Zsírosak voltak a felhők, elkísérték őket. Vasárnapra esett, amikor a kétlábúak sokat sírnak. Az az ember, akire Anikó véletlenül ráült, szörnyethalt. Azt firtatták, miért kellett meghalni ezen a napfényes vasárnapon, amikor a cserebogarak zuhanórepülésben vetik magukat a levéltetvekre.                                                   

A fekete bogyókat szedte össze, amikor valaki zihálva a királynő lába elé vetette magát. Még most is nevetnének rajta, ha megbeszélte volna.  Összegyűltek, félévenként látták őket összebújni a fonóban. Bekapcsolták és szeretkeztek.

A győzelem zűrzavarában megőrültek és megölték. A vastag kabátba beköltözött a tél. Az özvegy tisztán hallotta a lélegzését.  Egészségesen feküdt a felcsavart matracon. Ha olyan ügyes lenne, mint az ellenfelei, mondta. (Mint az ellenfele.) Egy pusztító egér. Egy bolha lerágott körme.

Macska vívta a tengeri csatáját. Az asszonyok olyan gyengék voltak, hogy megengedték, hogy megöljék a gyermekeiket. Az a tél, a szekrényben a ruhák alatt! Ha elfelejthetné!

Levette a cipőjét, kinyújtotta a lábát, látta, hogy az udvarhölgyek röhögnek. A próféta kemény lábával szétrúgta. Megette az ellenséget, és még le is köpte. Vitába bocsátkoztak, országról országra hallatszottak a sípoló, fütyülő szavak.  

A flotta itt lakott a hegyen. (A hegy gyomrában.) A fal és a kard tüzes, tombol a járvány.  Félájultan hevernek az eperfalevelek. 

Reklámként lengett, és villogott a haja, sokak szerint úgy nézett ki, mint egy útonálló. Megfogta az ajtót, hogy tartsa és halhatóvá tegye. Ne higgyetek a súlyosan beteg főszereplőnek, kiabálta. A hold és a madarak az emberek szemére szállnak, és hiányzik a kürt. Sírtak, a szemükbe repültek, a mamutok megszokták a lassú menetelést, a szénfekete éjszakát. 

Hegyes mutatóujját a szívébe dugva ült, mint egy temetésen. Egy részecske hozzám gyalogolt, kitépi a szívem, mondta. Mennek ki a frontra, a lábak mennek velük. A gyerekeket figyelték, gondoskodtak róluk, a jelszavakat Anikó hosszú lábikrájába csomagolták. Széles nyomógombok a lépcsőfokon.  Elhagyták a várost, melynek lakói a sziklákig kísérték őket. Avillamoson, buszon elolvadt a motor. Kisfiának fogta a kezét. Kitárulkoznak a harcosok. merő frissítés az egész.  Drótok, pálcák, ikonok, chipek. (És seregek, és hősök.) Nyilak, szalmabábuk.  

A folyékony fém folytatta útját. Volt, aki maga ölte meg a párját, Horatius írja, úgyis agyonverték volna.  Az arca kipirult, ezt érdemes megjegyezni, elindult, szaladva ment, hogy növelje a távolságot. Hosszú, beszédes, csavarmenetes lábait egymásba akasztotta. Két kézzel fut. Szegénylegény a buszmegállóban, nem messze a Gellérthegytől. Dalokat zárnak (le) be, kavarnak fel. Összetalálkoztak, egyik keskeny arcú a másikkal. 

A hosszú hajú nő még szűz, bajuszt növeszt. Mondd meg neki, hogy feszül a farmer, kiabálták. 

A folyómederben ott csillog az ország.                                                                         

 

                                                              

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2025-11-11 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.