Keresés a honlapon:

Szávai Géza: Hasonlít a szerelemre? – (szoba, a szobában asszony)

 

 

 

 

(szoba, a szobában asszony)

 

Az ezerkilencszázötvenes évek vége felé – Keresztúron, szülõfalumtól olyan harminc kilométerre, ahol feleségemmel egy utcára nézõ szobát béreltünk, a ház elõtt megáll egy szekér. Az ablak alatt zötyögõ jármûvek állandó, monoton zörejébõl kiüt a lassuló kerekek nyikorgása; egy-két zökkenés, rövid csend, az ismerõs, erõlködõ, fulladó köhögés behallatszik az utcáról, és ez az olyan jól ismert hang-szöszmötölés – gubanc a szabályosan hullámzó levegõben – rögtön az ablakhoz ugraszt, ahol aztán csak állok, bámulok: nagyanyám kikászálódik a szekér derekából, leveri a szénatörmeléket a szoknyájáról, bizonytalanul szétnéz, átmegy az utca másik oldalára, megvizsgálja a házszámokat, visszajön... Ösztönösen hátrakapom a fejem, hátrafordulok, ellenõrzöm a szobát, arcvonásaim után azt is át kell rendeznem, és várok; izgulok is, hiszen ott kinn engem keres valaki... Keresnek... Nagyon közeliek. Feleségem még nem jött meg a munkából, késik, õt várom. A várakozás nem kellemetlen; hiszen tudom, mintha látnám: Anna most lép ki az iskola kapuján, kenyeret vásárol, és szapora léptekkel siklik a kerítések mellett. Mechanikai rejtély a járása. Aprózott, ruganyos; elképesztõ gyorsasággal ollóznak a combjai. Mintha nyújtott lábbal helyben-futást gyakorolnának tornászó lányok. De Anna halad, mégpedig gyorsan halad, és egészen érdekes, hogy mégsem hullámzó a járása. Rejtély, vonzza a szemet. A ritmusa felém árad, és elönt. Bámulom Annát. Itt dobol bennem a járásának a ritmusa.

Anna most fordul be a sarkon. Ha nem nyit be ritmusra az ajtón, idegesen járom körbe az asztalt; belekötöttek, ugratják, talán tetszik is neki. Melyik nõnek ne tetszene... Kerülöm az asztalt. Pedig „régi házasoknak” számítunk. Félig kölyök voltam, mikor összeálltunk – a gyermekotthonban soha nem vágytam egyébre, mint külön szobára, és kamaszosan: asszonyra. A szobában aszszonyra.

Megvan. Befordul a sarkon, és mindjárt itt lesz.

A szoba elrejt, és én ez óriás maszk mögött rendezhetem arcvonásaimat, akár évekkel azelõtt a gyermekotthon lépcsõin, amikor egy-egy percre bátorságot gyûjteni megálltam; tudtam, hogy lenn, a lépcsõ tövében köhögve, krákogva vár nagyapám; amint lemegyek, elõvesz a tarisznyájából egy darab kenyeret és kolbászt, leülünk, eszünk, és õ hív, menjek haza, én szinte sírok, úgy szeretnék hazamenni, de mégis azt mondom, hogy nem. A jelenet jó néhány év alatt jó néhányszor ismétlõdik...

Állok a szoba ablakánál. Várok. A szekér derekában duszák, párnák közt fekvõ öreg erõtlenül köhécsel, az ülésen a fiatal férfi egyik kezében lazán összefogja az ostort a gyeplõvel. Mellette egy kislány sütõtököt majszol.

 

 

Szávai Géza: Hasonlít a szerelemre? PONT Kiadó, 2025

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2025-05-31 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.