Keresés a honlapon:

Hargitai Ildikó: Vérvirágok (regényrészlet)

 

 

 

 

Vérvirágok

Regényrészlet

 

Nem akart átmenni a városon bár a távolság hazáig majdnem ugyanannyi volt a külső úton is ő egyszerűen élvezte, hogy száguldhat a csótánnyal. Már ha ezt száguldásnak nevezné rajta kívül bárki. Mióta örökké ellenőriztek mindenkit a vasgyár kapujában hiányzott neki a reggeli pálinka. Az utakon zéró tolerancia ő meg száradjon ki? Nem izgatja, akkor is elszopogatja hazafelé a sörét. Nyolc óra meló alatt akár ki is száradhat az ember gyereke!

Add a nyitót bébi!

Ne őrülj meg Palikám! Csak nem akarod most kinyitni? És a rendőrök? Ha megint elveszik a jogsidat járhatunk busszal!

Ne pampogj már Margit! Add azt a kurva nyitót! Öt perc múlva otthon vagyunk!

Persze, hogy odaadja! Nem fog vele összeveszni lefekvés előtt! Mi a franc ez? Kisül a szeme! Egy kurva motoros! Na megállj csak barom!

Nem gyorsít nagyon igaz nem is tudna, a vén Golf nem sokat bír a maga 37 évével, csak egy kicsit nyomja jobban, várja, hogy a mocis megközelítse, az meg elég hülye, rááll a kocsira, egészen bevilágítja az utasteret. Ő meg vár, feszíti a történést aztán éppen a megfelelő helyen, a kanyar előtt az utolsó pillanatban mielőtt a motoros megunná befékez, és már nyomatja is megint.

Egy kurva nyúl, mondja, és rávigyorog a nőre, aki két kézzel kapaszkodik a rég kilazult, hasznavehetetlen biztonsági övbe.

Elégedetten les vissza, lent forog a fény az úton, a háta mögött, felvillan az égre, és kihuny. Talán megmekkent. A töltés legalább tíz méter magas, azon leslisszanni egy ekkora járgánnyal simán lehet halálos. Na! Legalább megtanulja egy életre, hogy ne világítson senki szemébe! Hát ez tiszta ajándék a ma estére! Megint kinyírt egyet!

Engedékenyen Margit felé nyújtja a sört.

Margit hátában nem oldódik a feszültség, szemét erővel fordítja el a kis tükörről, már úgyis csak az esőáztatta olajfoltos padka látható benne, elfogadja a sört, lassan, apró kortyokban engedi le a torkán. Újra lélegzik.

Kivagy, mint a liba, igaz, maca? Idd csak meg az egészet! Van még ott, ahonnan ez került!

Egész kedves a hangja, megint szereti, minden megváltozott, Margit hálásan néz rá, mégis remegő hangon szólal meg.

Szívecském! Tiborkát be kéne íratni legalább egy nyári táborba! Kerestem egy kis plusz pénzt a leltározásnál, az elég is lenne rá.

Faszomat! Majd bejár fél műszakba a gyárba, ha unatkozik! Minek szokjon hozzá olyasmihez, amit sose lát többet életében? Ha nem ismeri, nem vágyik rá! Még csak az kéne, hogy főiskolára is én járassam!

Sötétség zárja körbe őket csak egy fénysáv előttük vagy száz méter, többet nem látni, fönt az ég rózsaszín a vasgyár füstjétől, erdő az út szélén gondozatlan, kötelező erdő a por miatt, még két üveg sör, unalmas szex, a panellakás a kamasszal, és tényleg semmi más.

Ez vajon az élet? Milyen dühös volt kölyökkorában, hogy még mindig csak gyerek! Fel akart nőni! Gyorsan! Azonnal! Kocsmába járni, utcán csókolózni, pornót nézni, káromkodni, pénzt keresni, mint az apja, mint a többiek. Most meg hazamegy meló után és annyi az összes felnőttsége, hogy dughatja az asszonyt aki valljuk be, nem friss husi már, szívattathatja a gyereket, azt se sokáig, tizenhét éves, egy nap visszaüt, és sört ihat hazafelé a kocsiban. A motorosok kinyírása az egyetlen, ami helyrebillenti az egyensúlyt. Ez ő! Igen. Ez ő. Kár, hogy nem mesélheti el senkinek, börtönbe dugnák, pedig ő csak olyan, mint az isteni igazság, nem gázol ő el senkit, csak azok esnek el, akik túl közel merészkednek, a szabálytalanok. Hujj de szép volt az első! Amikor egyetlen egyszer életében lement a tengerre Horvátországba Margit még csak a szeretője volt. Bár sose költözött volna össze vele! Imádott a szoknyája alá nyúlni, megmarkolászni a gyárban, akárhol, a folyosón, az étkezdében, az asztal alatt! Ez volt a legforróbb az egészben. A faszért olyan unalmas vele az ágyban? Sose mondott nemet, amíg vele nem lakott, és mindent megengedett! Most meg? Talán másképp kéne csinálnia, talán izgalmasabb volna akkor dugni meg, amikor nem akarja, még az is jobb, mint álló farokkal feküdni mellette. Ha nemet mond ráadásul hozzábújik, hogy vigasztalja így ki se verheti. A nők, picsák. Fogalmuk sincs, hogy működik a férfi, és közben büszkén hirdetik, hogy mindent megtesznek a kedvükért.

Szóval leugrottak egy hétvégére az Adriára, dögletes volt az egész különben, dúlt a délszláv háború, a sztráda még csak darabokba volt kész, fizetni persze kellett érte neki meg eszébe se volt a söre árát a Horvátoknak adni így aztán megpróbálta elkerülni a régi térképe szerint az autópályát. Eltévedtek, és egész éjjel kis falvakban, meg erdei utakon kavartak a háborús övezet határán, sose felejti el mennyire félt, valamikor hajnalban egy faluban lyukadtak ki szétlőtt házak között. A téren három fegyveres állt, cigarettáztak, és csak nézték őket. Nem merte megkérdezni tőlük, merre kell mennie még lassítani se mert, aztán beértek a hegyek közé, végre vissza a jó útra Margit aludt, ő meg tolta a kocsinak, ahogy csak bírta.

Akkor jött a motoros. Palinak forrt a vére a félelemtől, meg a fegyveres, állattá vedlett férfiak látványától. Talán minden férfi kívánja a háborút, ölni akarnak, csak mert férfiak, vadak, igaziak!

Jött a motoros, nagy, fényes, drága Hondán, világított, mint az istennyila hátulról, neki meg szerencséje volt. Egy autó jött szembe, szűk volt a kanyar, egyik oldalon a hegy, sziklák, a másikon szakadék, lent folyó, sziklás meder. Amint elment a szembejövő, húzatni kezdte a motort, a Hondás szinte a hátsó ablakban vigyorgott, az arcát is látta a bukó mögött, legalábbis a szemeit, a vörös kocsilámpák tükröződtek a plexin, aztán pont a megfelelő pillanatban ráfékezett, és szinte azonnal beletaposott a gázba megint. El se tervezte, nem is gondolkodott. A pasas két kézzel húzta a féket, kétfelé rántotta a kormányt, a kanyarban a sziklának csapódott, de a sebességtől visszapattant, elfeküdt, átcsúszott az úton a másik oldalra, csak úgy szórta a szikrát maga mögött és az oldalán pörögve lassan, csendben a szakadékba zuhant.

Még mindig csak hajnal volt, az úton senki, szakadék nyílt az időben is, ő is megállt, lenézett, de nyomát se látta. Mintha meg se történt volna.

Állt ott, a törött korlátnak dőlt a combjával, ívben áthugyozott rajta, a pára csak úgy szállt felfelé a sűrű növények közül.

Sose fogja elfelejteni azt az érzést! Azt a tiszta levegőt, a hideget ott fent, ami szétfeszítette a tüdejét, hogy ordítania kellett tőle, és felüvöltött mint egy állat, mint egy hím, mint egy vezér. Akkor érezte, hogy szabad. Hogy azt tesz, amit akar. Hogy férfi.

Aztán soha többé.

A tenger különben iszonyúan szép volt, bár a nap felét végigaludta a kocsiban aztán szendvicseket ettek, fürödtek, söröztek, éjjel szexeltek a parton, utána fürödtek megint. Margit nem nyafogott, pedig csak egy nyilvános zuhany volt, csupa só lett a testük, még hazafelé is érezte a kezén, a fülében, húzódott a bőre tőle.

Nem is költözik hozzá, ha akkor nincs ott vele. Nélküle meg eszébe se jutott volna a tengerre menni. Margit azzal jönne, hogy ez nem véletlen, hogy a sors keze, meg a többi baromság de az az igazság, hogy csak a farka volt. Csak a jó öreg kapitány kormányozott mindent, hogy megszerezze a nőt, hogy bedughassa neki minden reggel, amikor még szinte alszik, hogy benyúlhasson neki, amikor csak akar. Csak hát, már nem akar. Amikor akar akkor meg ő nem akar. Ez van. Unalmas, szar az egész. Macskahúgy.

*

Kiskezitcsókolom drága írónő! Nem tudom honnan vette a bátorságot ezt az egészet leírni? Én ugyan könyvet nem veszek a kezembe de gondolom lesz elég majom aki megpróbál majd kielemezni, szóval veszem a bátorságot megvédeni saját magamat.

Olyan, mintha a fejembe látna különben, és hozzáteszem, hogy szenvedek az írással, a saját nevemen kívül nem sok betűt vetettem életemben papírra, nem volt rá szükségem sose, szóval a helyesírásért köszi az éjszakás nővérke kedvességének. Ami nem csak a számítógép használatára terjed ki de erről nem beszélhetek mert vadállat férje van a kis drágának.

A motorosokról csak annyit, hogy megérdemlik a sorsukat ha esetleg valaki ügyesen kisiklatja őket az életükből. Meg mindenki más is, aki nem képes megvédeni saját magát. De igazából Margitról akartam beszélni. Hogy mi volt, meg mi lett belőle, meg miért, ezen jár folyton a fejem.

A Margit az tudott kacérkodni még amíg akart. Föl se figyeltem volna rá különben mert nem a zsánerom (a nyelvtani javító itt ezt aláhúzza, hogy zsánerom és ki akarja javítani zsanéromra, ami ha jól meggondolom nem is akkora baromság amekkorának elsőre tűnik, de nem hagyom magam). Én a nagydarab húsos csajokat szeretem akik tudnak mulatni, hangosan röhögnek és visszaütnek ha megcsapom őket a Margit meg mint egy szaros egér soha vissza nem szól, kis semmi nő, nem iszik az mást csak egy-két pohár bort, abban is válogatós, a faszt is csak addig szerette amig be nem költöztem az ágyába meg az életébe de addig nagyon. Nem csinált az mást csak nézett a kantinba, meg eregette rám a pinája szagát. Lehet hogy közönségesnek tart, de mit írhatnék? Nunust, vagy vaginát? Én ugyan nem nagyképűsködök, a Margit pinájáról beszélek aminek akár saját nevet adhatnánk, mert nem sok köze van ahhoz az unalmas nőcéhez akinek a lába közé be van illesztve. Az a pina az valami! Mindent tud és mindent akar nem úgy mint a gazdája aki csak alkudozik vele. Mindent de mindent megkaptam a Margittól amit csak lehetett amíg totál be nem hálózott. Hónapokig álló fasszal jártam melóba miatta még azután is, hogy elsőre beengedett a lugasába pont a sokat emlegetett tűztorony tetején. Ahogy mentem utána a lépcsőn fölfelé a segge vágásában csúszkáló kezemmel attól akárki megőrült volna. Jézusatyaúristen micsoda baszás volt! A Margitból meg csak ilyen pici kis szuszogások jöttek ki, csak onnan tudtam hogy elélvezett, hogy megállíthatatlanul remegett. Kapaszkodott a mellszőrömbe két kézzel és csak remegett ott összeszorított szemekkel. Sose fogom elfelejteni ahogy ott remeg a faszomon, aztán ahogy csendesedik én lökök egy hatalmasat és beleeresztek mindent. Életem baszása volt az a pucér igazság, azóta se volt jobb, meg nem is nagyon lesz ahogy itt olvasom a történet végét.

Egy férfit mindig az a remény mozdít meg, hogy egy nő kinyitja neki a pináját ennél nincs nagyobb dolog és csak akkor lesz katyvasz ha a feje közbepofázik. Vagy ha enged a faszának és megy a pina után. Ahogy az én esetemben is, az emberfia elveszti a szeme világát, elvágódik a kapcsolódás a fejével aztán már csak a beletörődés marad, a kívánkozás meg a hülye remény, hogy újra, hogy megint megtörténik, hogy olyan lesz mint először, amikor a maca annyira kinyitotta magát neked hogy a szívéig értél a farkaddal de az persze sose jön el újra. Így aztán iszol, ütöd a nőt, disznó lesz belőled, még csak szégyellni se tudod magad a hibavaló küzdéstől. Mert küzdesz, még virágot is viszel, vagy kávét főzöl, bort veszel neki, beszélgetsz a gyerekkel, de az is mind rosszul sül el mert a hülye reménytől maszatos lesz a látásod így aztán bántod őket míg végül rájössz, hogy mindegy mit csinálsz, disznó vagy a szemükben, akkor meg már nem is akarsz más lenni úgyse hiszik el, disznó maradsz örök életedre még ha tavirózsák közt pusztulsz is végül el.

Nem akarok itt kötekedni vagy ilyesmi, nem gondolom, hogy valami nagyon jó faszi lennék, mindig állva pisálok és nem fogom vissza a fingot, nyilván látszik az írásomon is hogy nem születtem egy zseninek de a macámmal én mindent megpróbáltam. A gyerekkel is azért voltam olyan hogy ne az élet pofozza, meg őszintén reméltem hogy egyszer végre visszaüt de persze az anyja nevelte csupa jóra szóval csak behúzódik a szobájába és halálra rémül ha felemelem a kezem. Nem akartam én bántani de baromság mindent megadni neki ha látni lehet, hogy az élet majd elveszi tőle és csak fájni fog. Ha nincs remény örülsz minden morzsának és nem vágysz elérhetetlen dolgok után.

A Pali voltam különben, aki palira vette az életet egész addig míg végül az élet vette palira őt.

Én is voltam gyerek valamikor. Nem hosszú ideig. Pont addig, amig megtanultam, hogy csak magamra számíthatok, amíg rájöttem, hogy bárki tehet velem bármit aki nagyobb vagy erősebb nálam, akinek hatalma van fölöttem, aki ismeri az érzéseimet, aki tudja kit kell bántani hogy meghunyászkodjak. Összetörtek elég hamar és még a balta se kellett hozzá amivel fenyegettek. Úgy összetörtek, hogy hat éves koromra már mindent megtanultam az élet szabályairól. Ezért is volt fontos nekem a Margit mert én fontos voltam neki, mert együtt szeretkeztünk a tenger partján, meg rám bízta a gyerekét. Csak aztán ő is csalódott bennem. Mert egy világi marha vagyok. Hát ennyi. Pillanatnyilag. Aztán még jövök ha az eszembe kerül valami és nem bírom visszafogni magam.

 

 

Budapest, 2025.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2025-02-18 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.