VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
M. Szlávik Tünde: És akkor az uram fügét mutatott...
És akkor az uram fügét mutatott...
Sokat tűnődtem, valóban ez legyen-e a címe a mai tárcának. A másik ötletem ez lett volna: „Több szabadságot a zuramnak!” Az történt ugyanis, hogy Misi kivett pár napot. El nem mondhatom, mennyire irigyeltem, amikor bejelentette, hogy fáradt, itthon marad szerdától. Az iskola nem működne, ha a tanév közepén ki-ki csak úgy elmenne három napra Kaludidába vagy Bergengóciába. A köz szolgálata viszont így is elketyeg. Szépen elsorolta, mit is fog ma véghez vinni, amíg pihen. Két napra elég lenne, bárhogy is pörög. – És mit fogsz főzni? – kérdeztem kicsit szemtelenül, de az ő szeme meg sem rebbent. – Mit szeretnél enni? – Ha már lúd, gondoltam, s nagy merészen kivágtam, hogy lapcsánkát. A merészségre azért volt szükség, mert épp a múlt héten törtem el nagy ügyesen a robotgépnek azt az alkatrészét, ami három percre csökkentette a krumplireszelés idejét, így viszont kézzel kell majd csuruszkolnia. (Ali ötezerért adná, nyolcért szállítaná – ide képzeljetek egy kimeredt szemű emojit.) Nem, a fügét nem ekkor mutatta! Ahogy hazaszóltam délután, hogy indulok, nyithatja a nagykaput, már hallottam, hogy serceg a massza a serpenyőben. Az éhfarkas beköltözött a gyomromba, hangosan morgott, hogy elnyomjam a hangját, egész úton azt énekeltem, hogy száguldás, Porsche, szerelem, lapcsánka, száguldás... Akkor sült az utolsó adag, amikor lerúgtam a cipőmet. Mivel egyem, mivel egyem? Uborkával? Céklával? Tejföllel? Ééés akkor mutatott fügét az én uram! Ha ettetek még finomat, mint a ropogós, friss lapcsánka a rápúpozott fügelekvárral! Csilla húgom készítette, saját termés, a király gyalog eljönne érte, ha egyszer kapna valahol egy kiskanálnyi kóstolót. Holnap zöldbabfőzeléket kapok majd csirkepörkölttel, a pénteki ebéden még gondolkodom. Meg kellene kérni a magas hivatalt, hogy adjanak több szabadságot a zuramnak, mert ezt a jót nagyon könnyen meg tudnám szokni.
Megjelent: 2024-03-15 20:00:00
|