Videó

A Fefe Szabó csatorna videója




Keresés a honlapon:


Kő-Szabó Imre: Hat-három után a Pléh tizenkettőben (5)

 

 

 

 

Hat-három után a Pléh tizenkettőben (5)

 

 

   Eltelt három hét a „Búfelejtő”-i találkozás óta. Csabai Csabának többször eszébe jutott a három görög eredetű nevű ivócimborák. Egyszer ment le csak az emeletről, a közeli Bingó Presszóba egy sörre, de a srácokról, semmi hír nem volt. Még meg is kérdezte a presszós lányt, szép szőke, formás alakkal, de ő sem látta őket. Érezte, valahogy megkedvelte ezt a triót.

   Az elmúlt napok írással teltek el. Jucus egyedül hagyta, elment a húgához Debrecenbe, olyan rokonlátogatásfélére. Csabai Csaba elhatározta, hogy egy elbeszélést ír az életének arról a szakaszáról, amikor a Végvári Erőműhöz került. Itt tanulta ki a lakatos szakmát. Voltak furcsaságok, buktatók. A történet színes írásnak indult.

    Az ötlet megvolt, de az ihlet hiányzott, nehezen indult az írás. Kétszer lement a CBA-ba, hozott hat-hat sört és szopogatta. Ült egy széken az asztal mellett, előtte a papírok sokasága, de az írás nem akart elindulni. Teltek a napok, amit leírt, másnap elolvasta és eldobta.

   Elhatározta, lemegy, egy kicsit csavarog, hátha eszébe jutnak a nagy ötletek és a végén, mégis írás lesz belőle. Összeszedte magát, a válltáskáját most nem felejtette el. Bele tett abból a vékony, nyomtatott füzetből párat. Hátha találkozik a srácokkal és most beváltja ígéretét. Egy haverja nyomdában dolgozik, számítógéppel leírta a történeteket, a srác pedig egy gyorsmásolón készített belőle ötven, kis vékony füzetet. Volt fedőlapja, rajta a neve: Csabai Csaba, mint író. A címe a füzetnek: Élet történetek. A nyomdász ötezret kért, meg megittak fejenként három-három sört.

   Elindúlt otthonról, nem kell sietnie, Jucus nincs otthon, nincs számonkérés. Céltalanul indult el. Három ivóba benézett, de a srácokat nem találta. Úgy döntött, a legközelebbi ívóba betér, lesz, ami lesz. Ahogy így ötletelt, a villamosmegállóban megpillantotta Tódort és Sebőt. Ők is észrevették és üdvrivalgások közepette üdvözölték egymást, mintha ezer éves lenne ez az ismeretség.

   – Szevasz, Csabai Csaba! – mondta Tódor és kezet fogtak. Sebő is nyújtotta a kezét. Az első kérdés Csabai Csabától:

   –  Hol van Zénó?

   – Gépkocsin ül, viszi a joghurtot, meg a túrót! Tehát dolgozik! – összegezték.

   – Akkor mi pedig hörpintünk egyet, Zénó egészségére.

   Egy kiskocsmába tértek be. Az ajtó fölött két szám egy táblán, kettős ponttal. „6 : 3”. Ez volt az ivó neve.  Pici helyiség, oldalt három kerek asztal, négy-négy székkel, a másik oldalon könyöklők, a gyorsan fogyasztó ivóknak, nem időző vendégeknek. A kocsmát átjárta az ital szaga, mert ugye az italnak nincs illata, ezért büdös. Meg a 6 : 3-as számból fakadóan, a sport tisztelete. Főleg a focisták képei néztek a falakról, de jelen voltak a legnagyobbak is. Ők voltak a hősei annak a bizonyos angol – magyar 6:3-as győzelmes mérkőzésnek. Mindhárman nosztalgiával nézték a falakon lévő képeket. A kikért fröccsöket szorongatták kezükben és bágyadtan támasztották az egyik oldalsó könyöklőt. Mivel nem ismertek a vendégek közül senkit, óvatosan hallgatóztak.

   Két éltesebb nő és egy kopasz férfi beszélgettek. A férfi egyedül ült egy asztalnál, a két nő egy kicsit távolabb egy másik asztalnál. A férfi sört ivott, a két nő szintén sört egy-egy felessel elkísérve. A színházról beszélgettek, mintha egy kultúrházban lennének.

  – Sekaszpiert játszottak az este – mondta a kopasz férfi.

   – Szép szöveg volt! – tette hozzá a két nő közül az alacsonyabb, kövérkés, aki már nyugdíjas volt.

   – Az tudott írni, nem úgy, mint a mai firkászok. Ott lehetett olvasni a sorok között is – mondta a másik nő és szőke haját megigazította. Arca piros volt és lassan pislogott.

   A kopasz férfi felállt és a söntés pultjához ment, onnan szólt vissza a két nőnek:

   – Ugyanazt kérjem, még egyszer?

   – Persze kisapám! – helyeselt a szőke.

   – Te vagy a legrendesebb! – mondta az alacsony nő. – Bevágjuk és megyünk haza főzni! – tette még hozzá.

   – Csak aztán megtaláld a fakanalat! – viccelődött a kopasz férfi és némi egyensúlyozással kihozta az italokat.

   – A színházi előadás szép volt. A szöveg kitűnő, olyan volt, mint az ötvenes években a Szabad Népben olvastam volna. Mert ott is mindig volt valami a sorok között, csak meg kellett találni! – mondta összegezve a szőke nő.

   Itt egy kis szünet következett. A férfi és a két nő csak úgy, közömbösen, néztek a levegőbe, szótlanul. Majd egy kis idő múlva megszólalt a szőke.

   – Menjünk főzni! – ez úgy hangzott, mint a parancs.

   – Mit főzöl ma? – kérdezte az alacsonyabb és várta a választ.

   – Semmit! – ez egyértelmű volt a szőke részéről.

   – De tegnap sem főztél?

  – Két napra főztem! – szögezte le a szőke és némi egyensúlyvesztéssel, megpróbált felállni. Lassan felkászálódtak és kimentek az utcára.

   Tódor, Sebő és Csabai Csaba szintén szótlanul nézték és hallgatták e magasröptű párbeszédjüket. Egymásra pillantottak, kiitták az italukat.

   – Mi is menjünk! – indítványozta Tódor és ők is kiléptek az utcára. Némi tanakodás után, ott az utcai járdán eldöntötték, megnéznek még egy ivót. Csabai Csaba javasolta, ő tud egy érdekes helyet.

    Elmentek a „Pléh 12”-be. Ez az Akácfa utca végén egy kis csehó, a 12-es szám alatt üzemel és szinte minden bádogból van. Ez valószínű a tulaj előrelátását igazolja. Ugyanis a közeli utcában van egy vasszerelvényeket gyártó cég. Jó sokan dolgoznak ott. A meló eléggé nehéz. Ide térnek be a lakatosok, meg az anyagmozgatók népes csapata. Meló végeztével itt szokott kicsattanni az esti feszültség. Aztán a pálinkától erőre kapott fickók ekkor már nem kímélnek semmit. A Pléh állja a sarat, legfeljebb másnap, pár helyen, egy kis kalapálást kell végeznie a tulajnak, hogy helyre állítsa a korábbi, megszokott rendet.

   Bementek és a kikért sörös korsóiikkal a pulthoz támaszkodtak. Egy fickó, erős, elhízott ipse volt, a nagy melegben ült a széken, szétterpesztett lábakkal. A melegről folyt a csevegés.

   – Ha hazamegyek – kezdte a fickó. – Mindent ledobok magamról, inget, gatyát. A zoknit nem, mert azt nehéz visszahúzni.

   Erre, nem reagált senki, az ittlévők a nagy melegtől, csak bámultak a semmibe.

   Csabai Csaba ekkor úgy érezte, itt a pillanat, hogy beváltsa múltkori ígéretét. Váltáskájából kivett két füzetecskét, írásaival és nyújtotta Tódornak és Sebőnek.

   – Itt van, amit a múltkor ígértem. Ebben van pár írásom.

   Tódor szólalt meg először, amint kezébe vette a füzetet és bele lapozott.

   – Ezt el sem hiszem! Itt áll velem szemben egy író! – mondta emelt hangon.

   Csabai Csaba egy kicsit zavarba jött. Még nem szokta meg, hogy fennhangon írónak kiáltsa ki valaki.

   – Nagyon szerény könyvecske ez! – próbálta enyhíteni a helyzetet.

   – Ne légy már ilyen! – mondta Sebő. – Írjál bele nekem, valamit – és visszaadta a füzetecskét.

   Csabai Csaba bele kotort a válltáskájába, toll után kutatott, majd a füzet első lapjára ezt írta:

  „Sebő barátomnak: az élet egy út, de nem kell aggódni, találsz majd a végén egy parkolót!” Aláírta: Csabai Csaba. 

   Sebő kézbe vette, elolvasta és megveregette Csabai Csaba vállát:

   – Ez aztán frappáns mondás, csak egy író tud ilyet.

   Az aláírásból Tódor sem maradhatót ki. A beírás a következő: „Tódor barátomnak ajánlom. Az élet labirintus, de valahogy senki sem keresi belőle a kijáratot!”

   Tódor mikor elolvasta, gondolkodott egy kicsit, aztán csak annyit mondott:

   – Igazad van!

   Ezzel be is fejeződött a rövid, rögtönzött dedikálás. A fiúk táskájukba rakták az apró füzetecskéket és mindhárman ittak a sörükből.

   Aztán szótlanul körülnéztek. A kijárati ajtó felett, nyomdai felirat: „Vészkijárat!” Ha baj van, tudja mindenki, merre van a menekülési útvonal. Azért ez annyira nem szigorú, mert felette a fehér lap, arra kézírással csak annyi: „Siess vissza!” Ez aztán a pontos eligazítás.

   Még vagy nyolcan üldögéltek a „Pléh 12”-ben. A nagy meleg bekergette őket a kis árnyékba. Pilledten üldögéltek és az elhízott ipse, mondandójához csatlakozva filozofáltak. Egy szőke, jól fésült, nagy magas férfi, aki szintén a pultot támasztotta, megszólalt:

   – Aki sört iszik, annak nyugodt az álma. Akinek nyugodt az álma, az nem követ el bűnöket. Aki nem követ el bűnöket, az a mennyországba jut!

   Szünet következett, nem szólt senki, csak némán bólogattak. Két fickó a fali könyöklőnél támaszkodott. Mind a kettőn fekete atléta, olyan „fogdmeg, vigyed!” típusú vendégek voltak. A fiatalabb szólt az öregebbhez:

   – Látom, nem válogatsz az italok között! – és rámutatott az előtte álló poharakra.

   – Mindenevő, mindenivó vagyok! – összegezte az idősebb. A fiatalabb folytatta:

   – Tudtad, hogy a vodka krumpliból készül?

   Az öregebb a fejét csóválva mondta, hogy nem.

   – Na, látod – folytatta a fiatalabb. – Ezért nyugodtan ihatod ebéd mellé, mert köretnek számít!

 

 

 

  
  

Megjelent: 2024-03-09 20:00:00

 

Kő-Szabó Imre (Orosháza, 1936)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.