VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Dinók Zoltán: Költő, részegen
Költő, részegen
Egy harmincnégy év körüli költő a buszmegálló egyik padján feküdt részegen. Kezében ott volt a borosüveg, de senki figyelembe se vette. Sok volt errefelé a hajléktalan, s az emberek már nem törődtek ezzel – a dologgal és az üggyel –, ezért nem érdekelte őket ennek az emberi lénynek a sorsa. Csak éppen ő nem hajléktalan volt, hanem egy sikeres költő. És most itt feküdt. Álmában lidércek gyötörték. Majd hamarosan magához tért. A busz motorja ébresztette fel. Egy öregasszony sétált arra. A költő, János nem hitt a szemének: hiszen ez az az öregasszony, akivel kilencéves korában itt, ugyanezen a helyen találkozott. Ő is felismerte a művészt. Csalódott benne. Borosüveget fog? – Jó napot Irma néni! Emlékszik rám? – Hát persze! Kilencéves korod óta nem láttalak! – Ó, azóta én már költő lettem! Az öregasszony csendben hallgatott majd megszólalt: – S talán alkoholista is? A költő a borosüvegre nézett. Elszégyellte magát. De hiszen azért alkoholista nem volt. – Nem vagyok én alkoholista! – Akkor az mi a kezedben? – Csak felöntöttem a garatra, de nem szoktam mindig így… – Milyen aranyos kisfiú voltál… A költő maga elé nézett. – Talán most nem vagyok aranyos? – Ilyen a világ… – mondta a néni. – Változnak az idők… Te sem vagy már a régi… – De hát Irma néni! Felnőtt emberré váltam! – Igen, látom, vettem észre. – És meg se kérdi, milyen verseket írok? Erre talán nem büszke? Az öregasszony elgondolkodott. Irma néni ezt valóban nemes cselekedetnek vélte. – És miről írsz? – Ezt nem tudom így összefoglalni… Sok mindenről. A szeretetről, a gyűlöletről, életről, halálról, szerelemről… – Ezek nagyon szép és nemes dolgok… – Hát, azt meghiszem… – A szeretetről írj, ne a gyűlöletről… A költő elmosolyodott. – Hát persze… – Anyád él még? – Sajnos nem. – Őszinte részvétem. János bólogatott. – És maga hogy van? – Hát.. Épp most jövök az orvostól. A lábammal van baj. – De azért jól van? – Persze. Túlélem. János maga elé nézett, nem volt kedve már beszélni. – És te? Jól vagy? – Azon kívül, hogy most részeg vagyok, igen, megvagyok. Az öregasszony sajnálta a költőt. Azt szánta a legjobban, hogy már nem az a vidám kisgyerek. De hát ilyen az élet, azért mégis tudomásul vette, ha jó húsz év neki nem, de a költőnek nagy idő. – És most hová igyekszik? – kérdezte János – Most éppen haza. És te? Nehogy azt mondd nekem, hogy nincs otthonod! János nevetett kínjában. – Volt pedig időszak, amikor nem volt otthonom! De most van, megnyugtathatom. Irma arca rezzenéstelenné vált. Nagyon fura arcot vágott. Csak annyit mondott végül is: – Segíthetek valamiben? – Köszönöm Irma néni, de nem. A rezsi bár sokba kerül, de elvagyok. Egy csókot adott a néni János arcára, s erre mindenki figyelmes lett a buszmegállóban. Mert megható látvány volt. – Viszlát, Irma néni! – Viszlát! – mondta zavartan a vénség. Majd felült a buszra, s az elhajtott. János meg nagyon szégyellte magát. Hiszen ez az öregasszony mindig hogy mosolygott rá, amikor ő még csak kilencéves volt…Csak könnyezett, részegen…
Megjelent: 2024-01-07 20:00:00
|
