Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


László-Kovács Gyula: Nem magamért sírok

 

 

 

 

Nem magamért sírok

 

Nem magamért sírok, hanem ezért a süllyedő világért: bitang szelek támasztanak vihart: falevelek, mint gazdátlan, test nélküli arcok peregnek a decemberi köd marta földekre: millió ránc szabdalta arcok: asszonyok, gyermekek, síráshoz nem szokott férfi arcok: nem magamért sírok, hanem az ág-vékony ujjú, szemétből csikkeket kihalászó otthontalanokért: a meg nem született gyermekekért, akiket meteorit kőből kovácsolt fényes, fekete szikék, fogók öltek meg: a megszületendő gyermekekért sírok, az új neolitikum fiaiért: a fiatalon megholtakért, akik csak a pillanatnak éltek, míg rájuk nem szakadt a mobiltelefon színű hold: az anyák sikolyáért valahol egy függöny-nélküli szoba csendjében: szemben egy felhőkarcoló fényesre suvikszolt ablaküvegeivel, hátuk mögött egy kilincs nélküli ajtóval: a meddő földért, amely olyan, akár minotaur barlangja: nem magamért sírok, hanem a korán elárvult apákért: szemük száraz, mint a góbi-sivatag gyémánt simaságú dűnéi: ezer formájú piramis, örökké száraz, az idő mementója, s be nem gyógyuló sebe: nem magamért sírok, hanem a lányok nélküli világért: kő-nehéz sóhajok szakadnak fel a tüdők éjsötét mezejéről: az elkárhozottakért sírok: az emberekért, a kövek repedéseiben életre kelő fűszálakért: nem magamért sírok, inkább az élőkért: az élőkért!

 

 

 

  
  

Megjelent: 2023-12-04 20:00:00

 

László-Kovács Gyula (1957) író, költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.