Keresés a honlapon:

M. Szlávik Tünde: Pörköltszagú piperkőcök (Tisztelgés Krúdy Gyula emléke előtt)

 

 

 

 

Pörköltszagú piperkőcök

Tisztelgés Krúdy Gyula emléke előtt

 

Tizenegy óra két perc volt, amikor a szomszédban megkondult a nagytemplom toronyórája. A főúr Anna tekintetét követve irány változtatott a konyha felé menet. Elégedetlenül igazította meg a fehér kendőt balján. Kinyitotta a falióra keskeny szekrényének ajtaját, s visszább tolta a nagymutatót. Jobbjával combmagasságban hessegető mozdulatokat tett, így jelezte a lánynak, hogy ideje lenne odébb állnia.

Anna kelletlenül ellökte magát a barna faburkolatos faltól, amelynek támasztásával töltötte az utóbbi negyedórát. Lábai elnehezedtek, mereven lépkedett, mint egy fababa. Gyomra fájt az erős ételszagtól, amely teljesen átjárta a helyiséget. A fiatalurak ma este marhapörköltben fogadtak. A kenyeres fiú szerint fejenként a nyolcadik adagnál jártak. Ma este ő is csak kibicelt, hiszen sem galuskát, sem kenyeret nem fogyasztottak a bajnokok. A társaságukban ülő kisasszonyok, Ilonka és Marietta, már abbahagyták a tettetett érdeklődést; ők arcvonásaikat versenyeztették: ki tudja jobban elleplezni a nyakba csorgó pörköltszaft és a fogakba akadt húscafatok láttán fel-feltörő undort. Fehér csipkés zsebkendőjükkel legyezgették az arcukat, néha bele-beletemetkeztek az orgonával illatosított damasztba. Hiába, a mocskos tányérok felől lengedező zsír- és a szalonkabátok alól kipöffenő izzadtságszagot már nem nyomhatta el semmi.

Anna tett még egy próbát: lassan körbesétált az asztalok között. Bejáródtak zsibbadt végtagjai, alig észrevehető mozdulataitól lágyan ringani kezdett csípőjén a rokolya. A helyi szokásokhoz igazodva két alsószoknyát is vett alá, s csupán egy kurta arasznyit mutatott a lába szárából. Kezdetben kicsit furcsállta ezt az álszemérmességet, hiszen a nyakába akasztott hevedert viszont olyan rövidre kellett vennie, hogy közvetlenül a mellei alatt cipelte a virághordó tálcát. Nem csupán kényelmetlen volt, de néha azt az érzést keltette benne, hogy nem a virágokat, hanem a melleit kínálja fel. Most azonban figyelemre sem méltatta senki.

A sarokasztalnál eldőlni látszott a küzdelem. A szőke úr tétova mozdulatokkal egy rongyoskifli után nyúlt, ami a szabályok szerint a feladást jelentette. A cingárabbik fekete férfi is a tányérjába dobta az asztalkendőt, mire a győztes előbb a cigánynak intett, majd a tus után Annának. A lány boldogan hajolt az asztal fölé – az utolsó pillanatban, talán sikerül eladnia néhány szál rózsát a fájront előtt.

– Mindet! – böffentette a győztes. Lekonyuló bajszáról elégedett mozdulatokkal kétfelé sodorintotta a csillogó zsírcseppeket. Feltápászkodott. A belső zsebéből elővette bukszáját, előnyálazott belőle néhány bankót. Kettőt Anna keblébe dugott – a lány összerázkódott az undortól –, egyet megnyálazva a prímás homlokára csattintott. A megjátszott izgalommal zsezsegő kisasszonyok elé szórta a virágokat, majd megtántorodott. Belekapaszkodott Anna vállába, mélyen a szemébe nézett, s végigokádta a kiürült tálcát. Most a cimborák rendeltek tust. Anna az undortól remegve leakasztotta válláról a tálcát és hevederestől az asztalra csapta. Fordulás közben felvillant előtte Lajos úrnak, a főpincérnek az arca, de csak részvétet látott rajta, így semmitől sem zavartatva magát kirohant az éjszakába.

Nem ment messzire, csak a vendéglő-templom-piac határolta tér túlsó sarkán álló szökőkútig. Mélyeket sóhajtott, megpróbálta leküzdeni a rátörő heveny hányingert. Az a szag azonban nem tágított tőle. Amint kebléből ki akarta venni a pénzt, rájött, hogy az undokságból a nyakába is jutott. Körülnézett, de csak egy sovány macskát látott, ott szimatolt a vendéglő falának tövében. A lámpatestben, amely valaha a szökőkutat volt hivatott megvilágítani, halk pityegéssel egy madár altatta magát.

Anna leoldotta és megvizezte kendőjét. Jobb combjával nekitámaszkodott a virágot mintázó alapzat egyik szirom-ívének, s mélyen a víz fölé hajolva lemosta a nyakát. A benti hőség után kifejezetten jól esett a víz hűvössége. Felemelte a bal karját, a jobbjában tartott kendővel benyúlt a melle árkába, és megtörölte magát a keblén át a hóna aljáig, majd felfelé a nyakát a füle tövéig, a tarkóját… Fejét előbb mélyen előre hajtotta, majd hátraszegte, és a kendő szorításából kikerült, a hajfonatból kiszabadult kis tincseit lágyan arcába fújta a hirtelen feltámadt éjszakai szellő. Kéjesen megborzongott. Kezet váltott, folytatta a frissítő törülközést.  Halk kuncogással fedezte fel, hogy a szökőkút izmos férfialakjának azt a bizonyos kiálló testrészét valahogy kevésbé lepte be a leheletfinom moharéteg. Majd megnézem napvilágnál is, gondolta, s az elhatározástól virágos jó kedve kerekedett. Lecsapta maga mellé a kendőt, tállá öblösítette összerakott két tenyerét, belemosta az arcát, és hagyta, hogy a víz végigcsurogjon a testén.

– Hazamegyek, aludttejet vacsorálok, aztán holnap kiengesztelem Lajos urat – tervezte félhangosan dünnyögve. Gyerek módjára a vízsugarak alá tartotta hol egyik, hol másik tenyerét. Csurom víz volt már a ruhája és körülötte a kövezet is. – Lemosom sörrel a leánderek leveleit, mert már ragacsosak a tetűtől.

Kicsavarta vizes fejkendőjét, kifeszítette, magasan a feje felé tartotta a két kezét, csak úgy lobogott a szélben a finom selyem. Mosolyogva indulni készült, amikor valaki hátulról szorosan mögé tapadt. Combjai a szökőkút kávájának nyomódtak. Hogy visszanyerje elvesztett egyensúlyát, szétcsapta karjait, s meg akart támaszkodni a peremen. A vizes kendő a fejére hullott. Négy kéz mozdult meg hirtelen mögötte: kettő durván megmarkolta a mellét, a másik kettő a kendőt szorította össze a tarkóján. A nedves selyem teljesen rásimult az arcára, befedte a száját, az orrát. Meg fogok fulladni – villant át agyán a páni félelem. Hiába rángatta magát, nem bírt lazítani a szorításon. Tátott szájába csak a kendőt szippantotta be minden kétségbeesett légvételnél. Érezte, ahogy a fejét lassan hátrafeszítik, azt sem tudta, melyik kézbe karmoljon. Nyögéseire, hánykolódására csak durva röhögés volt a felelet. Csapkodó keze a kötényére tévedt, amelynek belső oldalára varrt zsebében lapult hosszú madzagra járó, aprópénzzel telt erszénye. Nagy nehezen kiráncigálta, majd a madzagnál fogva teljes erejéből meglendítette. A puffanásból, s az azt követő káromkodásból ítélve a fojtogató lator arcát találhatta el vele. El is engedte a kendőt, Anna két marokkal tépte le arcáról, és a vízbe hajította. A mellét markolászó kéz most céltudatosan keresgélni kezdett a ruha kivágásában: – Hova tetted a pénzem, te kis szuka?

– Istenem, fiatalúr! De hiszen ott van magának a két kisasszony, miért teszi ezt velem? Odaadom a pénzét, csak hagyjon! Hagyjon! – könyörgött Anna.

– Mást is ide fogsz te nekem adni hamarosan! Megbánod, hogy megszégyenítettél! – morogta a férfi. Hátralépett, a blúzánál fogva magával rántotta a lányt, de a vizes kövezeten megcsúszva mindketten hanyatt estek. Kapálóztak, akár a felfordított cserebogár. Anna tudott először elrugaszkodni, de vesztére éppen támadója férfiasságán támaszkodott meg, s az undortól olyan hirtelen kapta el a kezét, hogy újra elesett. Ezúttal nem tompította esését a hájas test, úgyhogy alaposan beverte a fejét.

Mintha minden lelassult volna körülötte. Szédelegve látta, hogy két kétfejű alak hajol föléje. Az egyik torz alaknak mindkét orrán-száján dőlt a vér. A négy szájból visszhangosan ömlöttek a trágár szavak. Ide-oda ingatta fejét a kövön, de minden mozdulatra fájdalom hasított belé.  Aztán a vérző alak nyögve-fújtatva odacsúszott mellé, a hátát a szökőkút falának támasztotta, és az ölébe húzta Anna felsőtestét, két karját átkulcsolva a melléhez szorította. Amikor Anna megérezte karjain a meleg vércseppek csiklandását, egy időre elvesztette eszméletét.

Hatalmas pofon térítette magához. A pörköltpárbaj győztese térdelt szétfeszített combjai közt, s az ütést azért kapta, mert a sok vizes szoknyától nem fért hozzá az ernyedten fekvő nő öléhez. Anna iszonyodva nézte a kigombolt nadrágból előremeredő, göndör szőröktől övezett csupasz kígyót. Minden izma egyszerre rándult görcsbe. A férfi feljebb húzta magán a nadrágot, de csak annyira, hogy rá tudjon térdelni a lány lábszáraira, míg a kabátja zsebében keresgél. Hamarosan megtalálta, amit keresett. Annát halálos rémület fogta el a görbe pengéjű szőlőmetsző kés láttán. Ijedtében még a sikoltás is benne szakadt.

– Kacort a kis kacérnak – duruzsolta a hányásszagú száj, majd komótosan, szemmel látható élvezettel átvágta a kötény madzagját. A szélénél két ujjal megcsippentve, mint a szabó, amikor anyagot vág, keresztülhasította Anna szoknyáit. Egyiket a másik után dobta félre. A vasat a gombok alá feszítve a blúztól is megszabadította. Csak a combközépig érő fehér alsóruha volt már a lányon, amikor annyira eluralkodott rajta a vágy, hogy azt az utolsó ruhadarabot már puszta kézzel hasította ketté, derékig. Előre vetette magát, jobb alkarjával ránehézkedve a lány bordáira, s vadul döfölni kezdte a lába közét. Anna hörögve próbált kiszabadulni a szorításból, csípőjét rángatva próbálta levetni magáról megvadult lovasát. Az eddig karjait szorító gazember most a melleit kezdte fogdosni, már amennyire be tudott nyúlni társa felsőteste alá. Mivel nem nagyon fért hozzá a lányhoz, elvette barátja kezéből a kacort. Fokával körbe karmolászta a lány nyakát. Anna egyszeriben megdermedt a félelemtől. Aztán bal csuklójára feltekerte a lány hajfonatát, s néhány alulról felfelé irányuló, szakszerű mozdulattal tarkótól levágta a copfot.

– Be van ennek nőve a luka, vagy mi az ördög, nem bírok bejutni – nyögte a másik, de ebben a pillanatban hevesen remegni kezdett, majd úgy kezdte hánykolni magát, mint a partra vetett hal. Hörögve fordult le a lányról. Anna minden erejét megfeszítve oldalra hengeredett, majd négykézláb próbált menekülni. A magát skalpoló vadnyugati hősnek képzelő alak utána kapott, kirántotta a lábát, és a hajfonattal veszettül korbácsolni kezdte.

Ekkor halk patakopogás hallatszott. Anna zokogva hátrarúgott, majd botladozva, vakon, egyenesen nekiszaladt a templom felől érkező kocsi oldalának. A lovak megálltak. Az utolsó patkócsendülést az éjfélt ütő harangkondulás követte a toronyban.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-10-09 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.