Videó

A Fefe Szabó csatorna videója




Keresés a honlapon:


Magén István: Illesztések

 

 

 

 

Illesztések

 

A félelemből lép át, ábrázatának folyamatossága inkább látszat. Munka közben a megsemmisülésig kúszik a létrán. Fejen áll a kövön. Homokbuckák határozzák meg a bennük eltemetet embert. Akik jönnek, azok mélyebb értelemben inkább csak formák. Hibrid csillagok a tolerancia megvalósulásáért. Egérfogók csattannak támogató részvéttel. A madarak verset írnak, korábban hőstetteket hajtottak végre. Meggondolják, hogy nem akarnak-e visszalépni. Bizonyíték nélkül teljesítenek kérést és parancsot. A szétdúlt kanyarban botrány készül. A gubancos fű izzad, elvesztette a szemüvegét. Sőt azonnal meg is jelent rajta a bokrokkal benőtt vizesárok. A nagyok közül való, embert rajzol látlelettel, többször elszalad megnézni az emlékművet. Ennek az érzésnek a kényszerét csak durva mozdulattal érzékeltetheti. Rátámaszkodott, kiszámíthatatlan és zárt volt, bármiféle jelentést is hall, érzékel, meghaltak körülötte. Anyanyelvünket feltöltjük az érdeklődés küszöbéig. Szegény szürcsölők, rengésre lépők, a pipa szétesik, És a nevek, melyek valaha is megszülettek.

Megcsúszik az autó, két fából készült rejtélyes henger. Széles csípőjű nők a külső széllökésekre figyelve táncolnak. A toronyban tisztára mosott hangon énekelnek. A szerelők olyasmikről diskuráltak, amiktől nem (kell). A sárkány belső mozgása új szakaszba ért. A leírás szerint rakétákat szereltek a hasába besorolása előtt. (A csaták egyikében majd elesik. Az autó a homogén fekete masszával kísérletnek tekinthető. Emlékszik, hogy benyitott, a tekintélyét kívánta gyakorolni. A kitüntetést a mellére nyomták a villamoson. Napsütésre vágyó lányok hajlanak a füzetlapra. (Értendő: a tárgyakra és az eszközökre.) A hallgatása is megváltozott, inkább érzéseket kelt. A járműben nem keletkezett kár, csak apró darabokra hullott, mint a jégeső. Lehetetlen.

Sem szárításra, sem sajtolásra, sem puffasztásra nem volt szükség. Ami meglepő, hogy ugyanakkor kinyitotta a szemét, mintha a szövetségese lenne. Folyt a víz, két egymást kiegészítő elv működtette. Az autók a természetének megfelelően égnek. Kalimpáló kerekekkel. Aznap délelőtt együtt mentek volna ki futni, de összeragadt a szájuk. Magába fojtotta, féltékenyen gondolt az étkezésre, ilyenkor küszködni és marháskodni szoktak. Lora kipróbálta az összerakott útdarabokat, melyeket a katonák ott felejtettek. Centiméterről centiméterre haladt, túlélte a méltánytalanságot, nyugat felé fordította fényes arcát. Az élesre vágott fákat nem lehet elválasztani. Érezte ezekben a kattanásokban, hogy minden cselekedetük összeszokott, sima és emelkedett. És körülhatárolni sem lehetett, mert a húsevő falak mutogatták undorító vonásaikat. Lora prizmaformájú csípője leheletnyi közelségben volt.

A romok közül kibányászott csavarokból összeállított néhány űrrakétát. Kifordul az éles fa, égnek állnak a vonásai. A madár majdnem megérintette Józsit, de csak rászállt, és a feje tetején foglalt állást. A teljesítés legközvetlenebb módja az volt, hogy nem engedett neki. Bal kezébe vette a vizet, és úgy tett, mintha csak a szerencsétlen megállapodásaikat akarná kontrollálni. A nagy érdeklődésnek megfelelően nevetségessé vált. Fáradtan, kézitusa után, pár évvel azután, hogy Lora hosszú kendővel fedte le az arcát, és árulásnak nézte a jelenetet. Rámászott a könyvekre, meg a könyvek alapjául szolgáló kéziratokra. A körút sarkán ülve sajátságos izgalom fogta el. Bezárultak az arcvonások, csak az övé maradt. Úgy tűnt, nem ismétli meg. Beszélgettek, hirtelen leszakadt egy asztal, valaki biztosan odaveszett. Csak az egyik foga látszik. Semmiképpen se próbálják megkérdőjelezni! Kékes hártya fedi, mikor beszél. Semmi bizonyítható ostobaság. Közelebb húzódik hozzá, mintha rossz benyomása volna. Azért nem evett, mert a két test soha nem érintkezett. A koszorúerei közé szorult a szíve. A tehetségét próbálják manipulálni.

Az út felét nem lehetett elválasztani az út másik felétől. Támadófejjel felszerelt, hadra fogható Infravörös egerek szövetkeznek. Körülnéznek fegyvereik csövével. A konyhában a tűzhelyen látszott egy női arc. A papírok közt ártatlanul kutatott a közös művek után. Lágy szavakkal illette hosszú és veszélyes barátait, olyan művek alkotóit, amik még meg sem születtek. A halovány, apró izmokat óvatosan közelítette meg. Remegett jól belátható, idegen formájú hasa. Megszelídítette, a saját álláspontját megalapozottnak tartotta. Megette a forrásokban talált bizonyítékokat.

Döntéshozatalkor állampolgárnak kell lenni. (A fluxus szellemisége miatt.) Finom séta a hegyen és elhagyni a tájat. Nyújtózkodással nem érünk semmit, csak a szív örömével, mondta. Lora további neveléséhez olyan tömegek kellenek, akik a végén összeomlanak. A szoknyáját a fejére borította, túrta a földet, hogy ne ontsák mások vérét. Követelésekkel és indulatokkal harcolt a patak medre mellett. Sárosan alkudozott a verebekkel. Elvadulva gyilkoltak és megütköztek. A csüggedő elefántok leereszkedtek, zavarodottan fújdogált a szél. Elszomorítóan sárga dolgokat hoztak létre. Barokkosan homályos bőrük, meg az előtérben elhelyezett gőz és víz, a padlóhoz ragadt. (Vizsgálódott a szakállas köztársaságban, rátette a lábát a függönyökre, és közben lövöldözött.)

Amit a szeretetükért kaptak, azt kivitték, lóbálták, és az égboltot nézték. Csapdostak, és az ormányukat pörgették szorosan a fejük fölött. Felkel a Hold, elvégzi a gyakorlatokat. Csillagokat önt a csámpás házikóra. Lora a tetőn ül, fél, elhagyná a várost, leereszkedne kötélen. Túlterhelt és gőgös barátság. Olajpasztellel rajzolom a lábát, tévedni azért szabad. A nyakához törleszkedik, hogy tovább szállhasson az égen. Az ablakból lemászok, ez a galambok röpte. Eltévedt dolgokat próbálok összeilleszteni, úgy, ahogy erre csak a zene képes. A talponállóban áll egy szarvas, bölcsődésként mutatkozik be. Grafittal besatírozza a fogait, és fut az írógépe után. Az írógép abbahagyja a folytonos tévedést, és felmondja a szolgálatot, kavar, nehéz neki, áttetsző. Az írógép felismerhetetlenül magányos. Megváltoztak, a fájdalom kicsordul, kiváltképp ha hőstett.

(Végtelen sínpárok közé rögzített, kunkorodó határvonal mellé ragasztott kis ország.)

Talponálló a dombok mögött, ott, ahol az asszonyok két marokkal tépik a füvet. Atombombát állítok a szobámba, hogy világítson. (Iszonyatos a kulturális domborzat, és pirított emberhús szaga.) A határokat a tekintetemmel mérem. Vonat nélkül gurulnak a kerekek. Az volt a benyomásom, hogy barlangot kell vájni. Magyarázok, választok az írások közül, ez a teendőm. Számtalan egymást keresztező út az arcok vonásaiban. Akiket összefújt a szél. A papírok belső életében fontos a hiba. (A győzelemi hírt egy vörös hajú hozza, akinek összeharapdálták a szívét.) Kúszónövény mozdulatokkal fel-alá sétál. Kínkeserves ezzel a felismeréssel. Érezi, hogy zsugorodik a keze. A távolságot tartó keze kellemetlenül éles. Hétköznapok a különböző szélességű bejáratokban. Pingált szem, kerek fenék lefelé lógva. Reggelre a virágok kiugranak az ágyból. (Ki vagyok téve neked, visszaélek a sétáinkkal.) Különböző domborzatú vagy, olyan, mint a kukac, nem tudom, hová küldjem. Rágható combodat eszem, mondja. Én már gondosan mérlegelem a céljaimat, válogatok. Haza akartam volna menni, de az csak kövekből, meg házakból, meg szivacs darabokból van. Ismerjék meg azokat a hangokat az utcán, akikhez soha többé nem fogok visszamenni. Mocskos testtel fetrengett két lélegzetvétel között. Hogy beleugorjon, aztán meg lelépjen hason csúszva. A csata-országokban szaggatják, tépik a zászlót. Kis vékony emberek, óbégatnak, ahogy meg van írva.

Kiabál kétségbeesetten. Beszélgetnek, láthatatlan zsebében kotorászik, vagy áll lábujjhegyen. Megmarkolja a térdét, amit a rajzokból jól ismer, elfogják és megfeszítik a kerítésen.

Bocsáss meg, mondom, mert ő is ezt mondaná. Menekülök vissza, nem tudom kimondani. Most már értük imádkozom, eléjük kerülök, a barlang nyílásában. A háttérben Lora, durva színes zsákruhában, érzékenyen. Azonnal visszafordulok ebben a tömegben. (Ne haragudj, közéjük bújok, de azért tisztellek.)

A vár falára rátapadnak a végződések. A vár kövei összehúzódnak, és billegnek, mint egy nyílhegy. Az illesztések nem pontosak, jeleket ír az érintésre fájdalmas vártoronyra. Vándorolnak, a sejtoszlopokat megkettőzik, a kromoszómákat egybekapcsolják. (A törökök már a spájzban vannak, ott helyezkednek el fonálon lógva.) (A hadsereg létszáma milligrammokban értendő.) Magatartás-sémákhoz igazodva játszódik a történelem. Lesznek-e még egyszer vasszegek a Földön? A papírhalmazban tájékozódik. Melyeket a tenyérbe vernek. Barátnőjével horgászni jár a kiszáradt folyóhoz. Megfeledkezett arról, hogy mindezt megakadályozhatta volna, ha kérdésekkel indíthatja a napot. Az idők legvégén még elutasította.

Hátat fordított neki.

 

 

  
  

Megjelent: 2023-10-07 20:00:00

 

Magén István (Budapest, 1950), 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.