Keresés a honlapon:

Csengődi Péter: Nyugalmi zóna

 

 

 

Nyugalmi zóna

 

Akkor hullottak le a fákról az utolsó, sárga levelek.

Leszállt a metróról, és egy kopasz, rosszarcú férfi utána kiáltott:

– Magyar vagy?

– Igen – mondta rezzenéstelen arccal, de azért egy picit megijedt.

– Hála istennek!

Közeledett hozzá, de fogalma sem volt, miért. Amúgy sem hitte, hogy szóba kellene állnia egy ilyen alakkal.

– Az édesanyám fenn van a jegyautomatáknál, de nem tudunk telefonon beszélni, mert túl nagy a zaj. Ha már úgy is arra mész, segítenél neki?

– Ja, igen, persze.

– Köszönöm, nagyon kedves vagy!

Felment a mozgólépcsőn, és azonnal felismerte a hölgyet. Nem volt nehéz, ő volt az egyetlen, aki értetlenül állt a járat közepén.

*

Ahogy ment az utcán, meglátott egy kislányt cigarettázni. Talán tizennégy éves lehetett, vagy még annyi sem. Sosem zavarták a csínytevések, de a szemei előtt egyből az jelent meg, ahogy a füst lemegy a tüdőbe, lerakódik, roncsol, idővel daganatok keletkeznek. Az élénk fantáziája miatt a kislányt hamar egy kopasz, ráncos, beesett arcú, beteg nőként látta, aki csak úgy tudott beszélni, ha megnyomta a gégéjén a kötést. Kirázta a szeméből a rémálmot, és odament hozzá.

– Szerintem ne csináld! Nem vagy menő tőle, és nagyon ártalmas.

– Mégis mi közöd hozzá?! – ordította amaz.

– Hogy beszélsz velem?! A szüleid nem tanítottak meg illedelmesen beszélni felnőttekkel?!

– Bocsánat, uram – szólt a kislány szemtelen hangon –, de akkor is egy fasz tetszik lenni!

– Tudod, amikor én ilyen idős voltam, és egy idegen rajtakapott a dohányzáson, jó leszidott. És amikor hazamentem, és elmondtam az apukámnak, hogy egy ismeretlen leszidott, még jól el is vert.

A kislány egy nagy slukkot szívott, mutatva jól láthatóan, hogy szerinte megteheti, és a füstöt az arcába fújta. Nem, semmi ilyen nem történt. „Okosabb” volt annál, hogy odaszóljon. Tudta, hogy amilyen a mai világ, ha sokat „ugrál”, lány apja legfeljebb őt verné el. Csak nézett szigorúan lefelé a földre, és úgy ment el mellette, de szeme sarkából látta, hogy a kislány egy nagy slukkot szívott, mutatva jól láthatóan, hogy szerinte megteheti.

 *                              

Kiért a partra, a fák közé, és ahogy volt, leült a földre, és egyenletes, mély lélegzetekkel relaxálni kezdett. Egy köpcös férfi jött éppen arra, megszólította.

– Mit csinál itt ilyen későn?

– Ez a nyugalmi zónám.

– Hogy mondja? – kérdezett rá a férfi, miközben rágyújtott egy cigarettára, sejtve, hogy a beszélgetés el fog tartani egy ideig.

– Sokat jártunk ide kiskoromban apukámmal, azóta bármikor, ha stresszes vagyok, csak gondolatban eljövök ide, és egyből sokkal nyugodtabbnak érzem magam.

– Ja, vagy úgy! – emelkedett fel a kő a köpcös szívéről, hogy csak egy flúgossal van dolga, nem egy újabb őrülttel.

– Látja azt a fát? Az volt a kedvencem. A tetejéről jó volt a kilátás a folyóra is és a városra is. Amott azon a sűrűbb helyen építettünk egy kunyhót, csak öt év után szedték szét. Az volt a kedvencem, amikor ilyesmi idő volt: kicsit ködös, kicsit hűvös, de nagyon hangulatos.

– Jó is, hogy mondja, eddig még nem is jutott eddig eszembe, milyen szép itt!

– Egyszer megnéztük a Holt költők társaságát, mi is kijöttünk ide éjfélkor a barátaimmal, zseblámpákkal a kezünkben verseket olvasni, annyira megfogott minket a film.

– Soha nem láttam – ékelte be a köpcös a saját álláspontját.

– Most már nem merném megtenni, pedig felnőtt vagyok. Este tele van hajléktalanokkal és pisáló részegekkel.

– Igaza van, elég gusztustalan.

– Tudja, otthon most nagyon nehéz. Nincs gond, csak sok türelemmel kell lennünk egymáshoz. De ha kijövök ide, csak egy kis idő, és felelevenednek a régi, kellemes emlékek; olyankor egyből boldogabbnak érzem magam.

– Értem, higgye el – mondta a köpcös –, de akkor is meg kell kérnem, hogy hagyja el az építési területet! Veszélyes itt tartózkodni, még a végén magára dűl egy fa.

Úgy nézett rá a köpcösre, olyan tekintettel, mint aki megmenthetetlen helyzetbe került. Ettől függetlenül felkelt, lesöpörte magáról az avart és a koszt, illedelmesen elköszönt, és a metróállomás felé vette az irányt.

Akkor hullottak le a fákról az utolsó sárga levelek.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-09-25 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.