Keresés a honlapon:

Fülöp Gábor: Váróterem

 

 

 

Váróterem

 

 

        Á.-nak

Nahát, most látom, hogy nem csupán  tejfölt, hanem Bayer-aszpirint is elfelejtettünk venni! Pedig az ember, ha három és fél órát vár sorára (az előre megbeszélt időpontban) az orvosnál, természetesen elsősorban a tejfölre és a Bayer-aszpirinre gondol folyamatosan, miközben barátnője, aki a biztonság kedvéért elkísérte, nyugtatgatja, megsejtve azt a sunyi szándékot, hogy a páciens már kidolgozta szökési tervét.

A páciens egy idő múlva odamegy az ajtón kikukkantó nővérkéhez és kvázi keresztrejtvényt fejtő, de igen figyelő őre, őrzője, barátnője nagy megrökönyödésére nagy patáliát csap, csinál, okoz vagy már mit tesz. Elég az hozzá, hogy a páciens ezzel hozzájutott a nővérkétől ahhoz a vigasztaló információhoz, hogy hiába jelentkezett be vizsgálatra éppen három hete, a többi itt várakozó (mintegy harminc) páciens is ugyanezt tette, és ugyanezt az időpontot kapta a doktor úrtól.

A páciensek egy külön faj, és más-más módon viselik el ezt a bánásmódot. Van, aki már megszokta, és nyugodtan tűri sorsát, van, aki ügyeskedni próbál, hogy előrébb kerüljön, s mivel ez nem sikerül neki (az elhárító rendszer szerencsére jól működik), dühösen „mobilozik” mindenfelé (jó hangosan, hogy a többi szerencsétlen is hallja, milyen fasza gyerek is ő), miszerint már reggel óta itt dekkol (ami nem igaz), s „ezek miatt” nem tudja végezni a munkáját (ami viszont igaz)

Én, tapasztalan páciensként, dühömet csillapítván (avagy fokozván) megpróbálok párhuzamot vonni: ha szerkesztőként harminc embernek ugyanazt az időpontot adnám meg, hogy jöjjenek be a szerkesztőségbe megbeszélni írásaikat, majd leültetném őket (hol? hiszen nincs szerkesztőségi váróterem), miután fél órás késéssel érkeztem, hogy majd egyenként elmondom minden szerzőmnek (páciensemnek), mi is a véleményem a betegségükről, bocsánat, az írásukról és mi fog történni azokkal (közlöm-e vagy operálok), hogyan is viselkednének? Sajnos, azt hiszem, ugyanígy. Vélt vagy valós költőkből, írókból, és vélt vagy valós betegekből szinte ugyanannyi van ma nálunk. És ahogyan a hipochondriások meg vannak győződve arról, hogy halálos betegek, úgy egyesek azt hiszik, hogy életrevaló írók vagy költők (különösen, ha „szanatóriumban” is jártak, avagy egy-egy író-költő tanfolyamon).

Ne bántsuk tehát az orvosokat és a szerkesztőket, legyünk megértőek és megbocsájtók.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-09-07 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.