Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Antal Anikó Zsuzsanna: Elvarázsolt kastély

 

 

 

Elvarázsolt kastély

 

Nem érzek semmit, csak a zsibbadást, ami lassan kúszik végig a testemen, a lábujjamtól egész a homlokomig. Befészkeli magát a fejembe, ráül az agyvelőmre, onnan indítja csápjait skarlátvörös szívemhez. Évekkel ezelőtt kezdődtek ezek a zsibbadások. Majd negyedévente jöttek. Lassan kúsztak be a hétköznapokba, mint egy kortárs szonáta disszonáns hangjai az andante tételbe. Aztán, accelerando. Felgyorsultak. Úgy kéthetente ismétlődtek. Da capo al fine.

Most jó írni így egyes szám második személyben. Könnyebb egy árnyék szócsövévé válni. Menedék. Szómenedék. Fátyol, ami félig takarja a lélek meztelen vállait. Az egyes szám második személyben feloldódik az én. Lebeg a felszínen, mint limonádéban a citrom rostjai. Tehát, nem érzel semmit, csak a zsibbadást. És igen, lassan kúszik végig a testeden. A lábujjadtól egész a homlokodig. Befészkeli magát a fejedbe. Ráül az agyvelődre és onnan indítja csápjait skarlátvörös szívedhez. Ha még a szíved skarlátvörös egyáltalán. Ha még nem változott lila nőszirommá. Rosszabb esetben kék, folyami kaviccsá. Olyanná, mint az ujjak nyoma a karodon vagy a nyakadon.

Az otthonod tündérpalotából elvarázsolt kastéllyá vált. Kiszámíthatatlan útvesztő, méregzöld léleklabirintus. Sarokból előugró koboldok búvóhelye. Kalitkához hasonló tükörterem. Zavaros színekben játszó kaleidoszkóp. A falakon tükör, tükör és tükör. Mindenhol önmagad látod egy eddig nem ismert megvilágításból. Forogj csak a tükrök közt nyugodtan. Az egyikben kövér vagy. Melled a köldököd veri. A másikban is ott vagy gyönyörűn, mint nádszálkarcsú égi lény, és csak Te nem látod, milyen finoman cikáz hajadon egy-egy fénycsóva, pislákoló villanykörte-glória. Ha balra fordulsz, egy törpét látsz. Alig van karja, elmosódott foltok a lábai. Nem tudsz felnőni önmagadhoz. Te, löttyedt, tépett hajú kis gnóm. Nekirepültél a tükörnek. Így boldog a kastély ura, és egyre jobban mélyítik ráncaid az üvegen szitaként futó szilánkos hajszálrepedések. Fekete-fehér fragmentumok.

Ha jobban előre hajolsz, akkor látszik, hogy nefelejcskék szirmok ülnek az arcodon. Szemed alól sötétkék gyökerek futnak le egész az ajkadig. Nézz a tükörbe. Úgy festesz, mint egy fekete csipkefátyollal borított, könnyező Madonna. Mosolytalan kócbaba. Olyan vagy, mint egy kibelezett marionett bábú vagy azok a fehér arcú, lángvörös ajkú, jeges tekintetű porcelánbabák. A hátadon van egy ki- és bekapcs gomb, amivel már könnyeid is szabályozzák. Csak egy adott időben sírhatsz, kegyelempercben nevethetsz. Az alanyt és állítmányt nem fűzheted helyesen a mondatokba, legyen mindenhol bukfenc, mert egy elvarázsolt kastélyban az a természetes, hogy a nem természetes a természetes, és lelked, a kifeszített létra, csak támaszkodik tested falán réveteg.

Te, kis kócbaba, édes tünemény, te. Egyik nap feltesznek a szekrény legfelsőbb polcára, ahonnan lassan, kis léptekkel egyre lejjebb és lejjebb avanzsálsz. Előbb beleférsz egy kopott kalapdobozba, mert mi másra is lennél te jó, aztán molyrágta kabátzsebben lenne a helyed, hisz egész lényed oda való. Egy fabatkát sem ér a lelked meg a tested, mindenben van kivetnivaló. Nem jól ülsz. Nem jól állsz. Nem jól szólsz. Nem jól takarítasz. Nem jól sírsz. Nem jól nevetsz. Nem jól főzöl. Nem jól szeretsz.

A végén már csak egy lyukas cipős dobozba bújhatsz. Ócska, útszéli, te. Rád taposnak. És a cipős doboz rongyos lyukacskáin át nézed a szekrény tetejét. Vágyakozva figyeled a márványdobozkát, ami fent ül, elérhetetlen magaslatokban. Mikor felnyitod, előugrik belőle egy fehér balerina és verklin játszott muzsikaként csendül fel a Hattyúk tava.

Lélegzeted visszafojtva nézed, amint forog körbe a kis figura, a skarlátvörös szívben pedig bimbózni kezd egy árva bazsarózsa.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2023-09-01 20:00:00

 

Antal Anikó Zsuzsanna (Nyíregyháza, 1981) író, költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.