Videó

A Ma7 csatorna videója




Keresés a honlapon:


Kántor Zsolt: Narrátor és narratíva – Emlékezés-tollszár

 

 

 

Narrátor és narratíva

Emlékezés-tollszár



A falon egy nagy világtérkép lógott. A polcon színes bevásárló listákat és golyóstollakat tartott a narrátor, meg radírokat. Plusz egy ódon kalamárist. Belemártotta gondolatban az emlékezés-tollszárat a hajnali tintába és lecsöppentette a hófehér itatós-pillanatra, arra a minutumra, amikor épp a Bajza utca járt a fejében, az a csinos, kis étterem, ahol borjúhúst evett, lilakáposztával.

A narrátor elkezdett egy mondatot a laptop képernyőjén. Az arborétum kinyílt, Akár egy könyv. Felhők gyülekeztek a középen álló tölgyfa fölött. Olyan alakja volt az egyiknek, mint egy mackónak, aki téli álmát alussza. Ezt már nem írta le, csak diktafonba mondta. S ez a felhő elnyelte az ágyát a benne fekvővel együtt. Innentől kezdve a felhőből lehetett hallani a hangját, mintha egí megafonból jönne. Kintről tárkonyos raguleves, meg sült szalonna illata szüremlett be. Éhesen mosott fogat. S végre a száján keresztül került a szervezetébe a valóság. Sajtos kifli és főtt tojás. Meg só. Később kakaó és ásvánívíz.

Vakító lassúság. Súgta a fülébe a belső hang, a picinyke egyensúly- spirál angyala. Harlekin halak úszkáltak tudata akváriumában. Királypillangó röppent fel az éjjeli szekrényről. S rételepedett a semmi ágára, ami ettől rögtön kivirágzott, vörös liliomokat produkált, mintha bodobács bogarak lepték volna el az elme forró gallyait.

Nézte a mobilt. „Ne felejts el a Lehel piacon babot vásárolni és hozz nekem vattát! Ahogy ígértem, spirálfüzetet szerzek. Most földrajz óra van, amikor ezt írom, a tanár nem figyel ide. Az asztal alatt bontogatta a Duna kavics zacskóját. Kedves Dopamin! Írj valamit!

A tűpárnáról jut eszembe. Olyan, mint a szövetség ládája. Tehát: van egy arannyal bevont, gravírozott dobozka a kredencen, és abban fekszik a tű-vánkos, a forma szövettömege, ahogy koreográfus nagyanyám mondja, mindenki belédöfködi a tűket, de ez nem fáj az anyagnak, csak a gondolatnak esetleg. „Túl sok az én. Kell bele majdan a Te.”

Megvarrtam a kesztyűd, beleképzeltem a kezedet és megfogtam. Meleg. Én olyan tűpárna vagyok a családban, amiről értekezel, mindenki belém szurkálgatja a keserűségét. A csüggedés ragacs. Hajlított fény. Néha jól is tud esni. Szolidaritást színlelek, azután kérek tőlük valamit. Érdek alapú szolidaritás. Te soha nem kárhoztathatsz senkit. Hogyan csinálod?

Apa meg anya megint veszekedtek. Az ok: a zseton-hiány. Apa mondta, az a jó gondolat, ami használ. És ő most a távozás hímes mezejére lép vala. Azt kiabálta, hogy ő egyetlen sarukötőt, se fonalszálat nem visz el itthonról, de itt hagyja a kontextust. A nyomda nem kap elég megrendelést. Mert a konkurencia kötészetet is tud vállalni. Jobbak az áraik. A fizetését három hónapja nem kapta meg. A könyvesboltok nem fizetnek.

Ezen is túl lesznek. De azért szurkolok, ne váljanak el. A percek pillangói hatvan másodpercig élnek, azután átváltoznak lótetűvé. Ez nem a szöveg öröme. Ez olyan észjárás, mint a Tied, nem evilági. Na, figyelj, most én árulok el egy titkot: apám megverte anyámat tegnap. Két pofon volt. Egyiktől a centrifugára esett, az becsukódott és elindult a lábtyűmmel. Amikor felegyenesedett, azt mondta: tojok az örökségedre, nem kell a jólét ilyen jellemtelen alakkal. Apa megint részeg volt. Van mit a tejbe aprítania, mégsem boldog. Ha-ha. Anyám tűrt eddig. Most vissza akart ütni, de apu elkapta a csuklóját. Na, erre jött a másik pofon. Attól a kádba zuhant és kicsattant az alsó ajka. De felállt és odatartotta az arcát. Tessék!

Lédát nem verte Ady. Inkább hálával áldozott neki az ágyban. A kék tollhegyről lepereg a rászáradt tinta. A teafű még mindig szét van szórva. Még a szőnyegre is jutott. Ki kellene porszívóznom a lakást.

A levélregényekről még annyit, hogy úgy tűnik, a regényben megjelenített valóság jellege megváltozott, mire észbe kaptunk volna, persze, csak ha minket is beleírt volna valaki. Benne élünk a kitalált levélpatakban, mint két pisztráng. Diderot ugyanis Richardson Pameláját dicsérve, arról prédikált, hogy az angol levélregény igazabb a valóságnál, s a regényen kívüli világ, ehhez képest silány miliő, akár a lektűrök hétköznapjai. Tehát a regény a valódi létezés fészke, a megírt lakás, kulcsok, cipők a fogas alatt. A kabát is. Amiben kimegyünk a hóesésbe és fázni kezd a kezünk, de akkor visszatérünk a szövegbe egy kesztyűért, majd felszállunk a kettes villamosra, ahol a korrektor kihúz bennünket a szövegből. Várnunk kell, nem jött még el az ideje annak, hogy Narratíva átölelje a Narrátort.

 

  
  

Megjelent: 2023-07-15 20:00:00

 

Kántor Zsolt (1958-2023) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.