Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


M. Szlávik Tünde: Királyfi Csepel kerékpáron

 

 

 

Királyfi Csepel kerékpáron

 

 

Maconkáné Gál Elvira  este hatkor kivett a fazékból egy töltött káposztát, megkóstolta; már nem roppant benne a rizsszem, de kissé sajtalannak érezte, hát felöntötte egy pohárnyi langyos, sós vízzel. Odabent nyikorgó sírással ébredt a gyerek. Kapkodó mozdulatokkal kikapcsolta a gázt, betekerte két konyhakendőbe meg egy ócska abroszba a káposztás fazekat – így szépen megpuhul a töltelék, és el sem hűl majd kilencig, legkésőbb akkorra ígérte magát az ura. Besietett a szobába.

A gyerek éppen akkor húzta magát álló helyzetbe a kiságy rácsába kapaszkodva, arca vörös volt az erőlködéstől. Éhes nem lehetett, inkább csak egy kis anyahiánya volt. Megtörölte a verejtékes kis homlokot, beült vele a szoba egyetlen kényelmes bútordarabjába, a lomtalanításkor szerzett ócska füles fotelba. Sok helyet elvett ugyan, még így, a sarokba állítva is, de remekül lehetett benne kézimunkázni, újságot olvasni, ülve szunyókálni. Az ember is ebben tudott legjobban pihenni a balesete óta.

Maconkáné ölébe vette a kisfiút, magával szembefordítva a térdére ültette és hőcögtetni kezdte: Gyí paci, paripa, nem messze van Kanizsa… A második sor végénél a kicsi már sikkantgatott az örömtől, karjaival repdesett, majd két tenyere közé vette anyja arcát, és busa fejecskéjét az asszony homlokához szorította. Ha néha a kelleténél nagyobbat bókolt, a koppanás után nevetve-sziszegve tapogatta ki-ki a maga búbját.

Amikor kifogyott a mondókából és a gyerek is belefáradt az örömbe, csak cirógatták egymás arcát csendesen, elveszve a másik tekintetében, mint a szerelmesek. Még ki sem látszik a földből, de már az ujja köré csavarja a nőket a puszta pillantásával… Tiszta apja…

Kicsit előre kellett hajolnia, hogy elérje a rádió gombját. Világvevő rádió, nászajándék az elvtársaktól, hogy ne unatkozzon, amíg az ura odavan a fiúkkal. Mintha bizony a zene vagy a kabaré el tudná terelni a figyelmét arról, hogy a lőgyakorlaton bizony éles lőszert használnak, hiába ámítják az asszonyokat, a parancsnok felesége a múltkoriban elszólta magát a piacon. Nem is igen lehetett volna titokban tartani, hiszen a Gál gyereknek teljességgel átlőtték a tenyerét. De hátha talál valami csöndes muzsikát, amitől elálmosodik a kicsi.

És mégis mily kicsi fellegek
Úsznak az ég peremén.
Míg őket nézni lehet,

Örökéletű lesz a remény 

búgta Rácz Vali, s a gyerek hipnotizálva bámulni kezdte a rádión zölden parázsló macskaszemet. Előbb öklét kapta a szájába, majd rángatni kezdte anyján a virágmintás otthonkát. Maconkáné levette a fotel füléről a fehér textilpelenkát, majd megadó mosollyal kikapcsolta a melltartóját. A bölcsődében már szóltak ugyan, hogy ideje lenne abbahagyni a szoptatást, de ő nem áll készen rá, kell még ez az esti lebegés, az ernyedésig tartó összebújás. Majd… Majd…

Gyere, te sós zsák, dünnyögte, és a vállára emelte a kisfiú elnehezült testét. Jobbjával a gyerek hátát támasztotta, baljával a popsiját emelte, sasszézva táncolgatott vele, amíg ki nem jött a büfi. Végigfektette az ágyon, gyors mozdulatokkal tisztába tette, aztán újra felemelte, s ide-oda járkálva álomba dúdolta: Miről álmodik a lány, hogy jön egy királyfi tán Vajon az ő királyfia hazajön-e időben?

Királyfi… Igen, Maconka Béla az volt. Igaz, nem hófehér paripán érkezett, hanem szürke Csepel kerékpáron, de izmos, meztelen felsőtestével, kibontott hosszú hajával olyan volt, mint a görög istenek, akikről az iskolában tanultak. Észveszejtő sebességgel száguldott le a domboldalról, a homokútra érve hatalmasat fékezett, éppen az elragadtatástól sikítozó lánycsoport mellett, a porfelhőn is átvilágított ragyogó fogsora, és őt nézte, csak őt… Zokogott, amikor a bevonulás előtt az ő Béláját is tarkopaszra borotválták, ijesztő volt a piros arc, a hófehér fejtető és a fekete árnyékos szem kontrasztja. Kivárta hűséggel az éveket, pedig lett volna más kérője is, de ha behunyta a szemét, csak azt látta, ahogy Maconka Béla repül felé lobogó hajjal. Persze nem növeszthette meg újra, a munkásőrségbe nem vettek be huligánokat, a munkahelyhez pedig jó pont volt a tagság. Csak a kerékpár maradt meg a régi szép világból…

Kilencig a fotelben üldögélt, horgolt néhány csillagot a készülő ágytakaróhoz, de félt, hogy az állólámpa fénye felébreszti a gyereket, így inkább csak gondolkozott a félhomályban. Pedig megígérte, hogy fogadkozott, hogy legkésőbb 9-re hazaér… Óvatos, lassú mozdulatokkal megágyazott. Amikor apró nyögésekkel eltette az útból a dohányzóasztalt, a kicsi megriadt, hirtelen szétcsapta karjait, de aztán két hangosabb légvétel után megnyugodva szuszogott tovább.

Fél 11-kor kibontotta a bebugyolált fazekat, hideg vizet engedett a mosogatóba, és beleállította az edényt. Kihűtés nélkül nem tudta volna a jégre tenni, így meg megromlik reggelre. Csak köröm közül kapott be egy darabot, s bár nem vacsorázott, az idegességtől összeszorult gyomra ezt is kínlódva fogadta be. Nyomorult élet, gondolta Maconkáné, egy családapának már nem lenne szabad a sárban kúszni-mászni, nem való hetente az életét kockáztatni, ott vannak az egyedülállók, a fiatalok, nem ez a szerencsétlen rokkant. Jaj, az az átkozott bicikli! Meg ez a bolond ember! Két éve, a majálison három sör után meg akarta mutatni, hogy még mindig meg tud állni a domb alján. Mintha lassított felvételt nézne a moziban, úgy látta maga előtt, ahogy az első kerék belezakkan egy gödörbe, és ez a boldogtalan átfordul a kerékpár szarvai fölött, és teljes testtel a földnek csapódik. Még szerencse, hogy nem betonra esett, hanem a sárga homokra, de így is megroppant a dereka. Titokban írt a Nők Lapjának, ahol azt válaszolták, hogy azért nem hagyja abba a gyakorlatozást, mert ettől érzi magát férfinak. Mintha bizony őmellette nem lehetne az! Nincs neki semmi hibája, igencsak utána füttyögnek még a munkások az utcán. De csak jöjjön haza! Megmondja neki, hogy vége, válasszon: vagy ő, vagy a párt. Azt mondják, már nem kötelező tagnak lenni, a jó munkások után anélkül is két kézzel kapkodnak. Márpedig amit az ő embere megcsinál, az meg van csinálva, azt megnézheti bárki. Akkor hétvégente lemehetnének a Duna-partra, ki a szigetre, egyszer talán a Balatonra is eljuthatnának, majd megkérdezi a szakszervezetis Margitkát… Ez az álom oly mesés –  dúdolta alig hallhatóan halkan, hogy fel ne ébredjen a gyerek, majd észrevétlenül őt is elnyomta az álom.

 

 

  
  

Megjelent: 2023-07-01 20:00:00

 

M. Szlávik Tünde (Nyíregyháza, 1967.) tanár, szerkesztő, író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.