Keresés a honlapon:

Kölüs Lajos: A dzsinn

 

 

 

 

A dzsinn

 

Aladdin halott, vele temették el a lámpását is. Hiába dörzsölték, mondták a varázsigéket, semmi sem történt, végül megunták, a koporsóba került. Láttam. Einstein szerint az intelligencia valódi jele nem a tudás, hanem a képzelet. Egy robotnak nem lehet képzelete, gondoltam akkor, amikor még nem voltam robot. Nem. Vagyok. Robot. Ezekkel a szavakkal ébredtem mindennap. Hittem benne, elhittem, hogy ember vagyok, aki érez, aki vágyik valamire, és képes sírni akkor is, ha nem akar. Nem temetéskor, hanem előtte vagy utána, amikor egyedül van és senki sem látja. Egy robot sosincs egyedül, mindenütt ott van, mindenre figyel. Ez a dolga. Figyel és figyel, majd jelez, ha kell. Hamarosan elfogy a vaj, romlik a vilmoskörte, kevés a sör, lassú a szívverés, szaggatott a lélegzet. Cserélni kell a jobbkézfejet, a bal lábat, az egyik szemgolyót, a vese sem működik rendesen, jöhet a transzplantáció. A szív már megvolt, a máj is új. Nem vagyok robot gondolattal aludtam el. Az ébresztőóra hiába csörgött, nem ébredtem fel, csak a kórházban. Hiába kérdeztem, mi történt, mi a baj, választ nem kaptam. Az emlékeimet mentették, másolták, archiválták. Anyám titokban mesélte el, megszegte az ígéretét, többé nem engedték be a kórházba. Felment a lázam, nem tudták levinni. Félő volt, hogy nem élem meg a másnapot. Egy robot nem fél a másnaptól, semmitől sem fél. Minden a fejében van, mindent tud és ismer. Egyet nem tud, fantomfájdalmat érezni, mint én, amikor elveszítettem a bal lábamat, levágta a metró. Nem tudom, hogy történt, az alagút árkában találtam magam, pont akkor jött a szerelvény. Menekültem, sikerült, de az egyik lábam odalett. Belöktek volna, jutott eszembe később, de a felvételen nem látszott semmi, egyedül álltam a rámpán. Testetlen vagyok, szólt hozzám aznap éjjel valaki. Én voltam. Éreztem, hogy szólnom kell magamnak, vigyázz, oda lesz a másik lábad is. Nem vagyok robot, jutott eszembe. Váratlanul az ujjaimra néztem, fémből voltak. Valami feltűnt, nem azonnal, néhány másodperc múlva. Egyik kézfejemen sem volt hüvelykujj. A többi ujjal szembefordítható hüvelykujj. Újra megszámláltam az ujjaim, összesen tíz. Öt-öt egymás mellett. Nem vagyok robot, csak annak képzelem magam? A zene illatát érzem, ajándékba kaptam valakitől, akit életemben sosem láttam. Az apámat. Szerettem volna látni, kimentem a temetőbe, de nem találtam meg a sírját. Mondják, elévült a sírhely, más kapta meg, és nem kérhetek újra váltást. Egyik fejfánál a nevemet láttam. Halott lennék, kérdeztem magamtól. Egy robot is meghalhat? Folyamatosan frissítem magam és fejlődöm. A tudásnak nincs neme, mondja Aladdin, a legjobb barátom. A dzsinnt várjuk, árulja el, mi vár ránk, ha életünkben mégis feltűnik egy nő.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-02-17 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.