Videó

A Gallery FreylerArt videója




Keresés a honlapon:


Dunai Andrea: Hajtűkanyarban

 

 

 

 

Hajtűkanyarban

 

Te, Sanyi! Hogy is van az a nóta, hogy…

Micsodi? Ne ugráljá’ Bélám, mer’ leversz valamit.

Na! Ne búsuljá’! Gyere mán ide, az anyád úristenit! Aszongya, hogy… Utcááára nyílik a...

Nem úgy van az, baszod, nem tudsz te semmit. Húzzad, cigány! Azt húzzad, hogy akinek nótája nincsen, annak szíve sincs...

Alig jutott messzebb a faluszéli kukoricaföldeknél, mégis örökké a füredi Anna-bálba képzelte magát. Hogy egyszer majd elviszi oda az asszonyt. Ígérgette szeszgőzös mámorában.

A kocsmába hazajárt. Egyedül ott volt valamije. Törzsasztal, a szokásos kevert pár üvegsörrel, a búfelejtő nóták, meg a cimborák. Privatizálták a téeszt, azóta csak elvétve akadt munka. Sofőrbérből, kulimunkákból, ha megszakad sem lesz soha se kocsi, se ház. Az anyjánál élnek egy szoba-konyhában. Az asszony hallgat. Olyan hangos ez a hallgatás, hogy megfeledkezni se tudjon arról, hogy nem képes jobb életet teremteni, hogy állandóan részeg, hát, miben nőnek föl a gyerekek, hogy nincs egy rendes rongya, amit fölvehetne, mert piára költi azt a keveset is, hogy a Mariék Jugóba mennek nyaralni, hogy ők meg soha sehova. Eleinte vidámra, majd dühösre itta magát. Az alkohol, a bűntudat és a szégyen egyszerre marták az ereit. Egymás után szívta a cigarettát, a nikotin sárgára pácolta az ujjait.

A Józsiék építkeznek. Suttogtak a hátuk mögött, hogy micsoda rongyrázás, miből futja ezeknek mindenre. Hogy a Kádár-kocka már nem elég nekik, kétszintes, erkélyes házuk lesz tetőtér beépítéssel. Tavaly vettek egy új kockalámpás Ladát, ami nem a szabad ég alatt fog rozsdásodni, külön garázsban áll majd. A Józsi felesége egyre csak dicsekszik, hogy a vendégszobában Réka szekrénysor lesz, most ez a divat, és a Junoszty tévé helyett színeset vesznek, és beköttetik a telefont. Pletykálták a faluban, hogy kinek mije van, senki sem akart lemaradni.

A konyhában ételszag, és a Záray-Vámosi duó sűrű, nehézkes sóhajtásai ülték meg a levegőt. A narancssárga nyomógombos, BRG MK 27-es felségjelzésű kazettás magnóból hangosan panaszolták, hogy ők mindenkiben csalódtak és nem sajnálta őket senki. Az Apostol együttes énekelte világgá, hogy most olcsón eladó a szívük, és akár egy jó szóért is megvehető. Semmire nem volt még ilyen nagy szükségük.

Már rutinosan fogott padlót, gyorsan hozzászokott. Szinte lubickolt valamiben, amiről nem tudott vagy nem akart tudni. Otthonosan érezte magát benne. Különb otthont nem ismert. Nem tudta, hogy a szokás milyen nagy úr. Hogy ha ez így marad, talaj sem lesz a lába alatt, és ágak sem, hogy megkapaszkodjon. Lesütött szemmel és lehajtott fejjel járt. Lerítt róla, hogy nem akarja megtartani a Teremtő. Hogy őt nem érti meg senki, neki semmi sem sikerül, és majd mindenki elfelejti. Néha napokig nem ment haza. A szomszéd szólt, hogy a kocsma melletti árokban fekszik a Sanyi. El akart szökni. De honnan, mi elöl? A szegénység szagú szobából, a félelemmel teli szülői házból, a pletykás faluból, a hűtlen felesége mellől, a megtébolyult Földről, a zsúfolt térképről? Szakadatlanul zuhant, menekült. Maga a félelem akart lenni. A félelmet senki sem felejti. Úgy sajnálta magát, hogy a szomszéd faluig elhallatszott.

Heveny önsajnálatban találta az este. Ilyenkor a legveszélyesebb az alkohol. Életveszélyes. Az első pohár még könnyű, borongós hangulat. A másodiktól bepirosodik a szemed, szipogsz, és ráakaszkodsz egy ismerősre, hogy kivívd az együttérzését. A harmadik pohárnál jársz, amikor egy vadidegennek öntöd ki a lelked, elmeséled neki az egész életed történetét, és elvárod, hogy megessen rajtad a szíve. A sokadik pohár után kiszédelegsz a kocsmaajtón, belebámulsz a sötét éjszakába, és arra gondolsz, hogy nem hiányoznál senkinek a világon.

És azon a bizonyos órán a homok pergett tovább. A szenvedés végleg belé ivódott, és köszönte, jól van ebben a kényelmes fészekben, soha el nem költözik. Egyre gyakrabban gondolt arra, hogyha ez így marad, akkor a reményvesztett évek majd elkísérik, és segítenek cseppet sem véletlenül kisodródni egy hajtűkanyarban. Hogy akkor majd hirtelen könnyűvé válik, felkapja a szél, átrepíti az égen, és végleg kiszóródik elnehezült zsebeiből a bánat, mint a száraz pipadohány. Hogy valahol ott fent mégis csak jegyzik az élet mártírjait. Mert őszintének lenni zűrös vállalkozás. Bevallani, hogy hány sebből vérzik. Hogy sarkig tárta az ajtót, de nem jött be az élet. Hogy miért nem kezdte el mégis valahogy betaszigálni. Hogy mese nincs, ezt egyszer majd számon kérik.

A lány nem tudta, hogy az apja szíve egy kísértetváros, amiben egykor szenvedély és lelkesültség, majd magány, szégyen, csalódás és bánat lakott, és nem tudott szabadulni tőlük. Csak az utált nóták visszhangoztak az emlékeiben, a sör és a kevert szaga, a kocsma füstje, csak a hiánya, hogy megnyugodott, ha nem jött haza. A nóták valamit örökké visszasírnak; a soha meg nem szépülő múltat, a csalfa szeretőt is. Sosem sírt utána. És ha tudta volna?

 

Szelíden sütött a Nap, nyugalom és friss fenyőillat járta át a júniusi levegőt. A hegyekben kirándultak. Az erdőket a mély, semmivel össze nem téveszthető csendjükért szerette. Nincs ricsaj, se kéretlen zenebona. Megálltak egy büfénél macokot kóstolni. A lány észrevette, hogy a közeli padra egy idős férfi ült le kezében egy tangóharmonikával. Jaj, ugye, nem... Ismerős dallamot játszott. Hallgatni kényszerült, hogy valaki megint árulja a szívét egy jó szóért. Ingerült lett. Arra gondolt, hogy ad egy ezrest, csak hagyja abba, de a férfi letette a hangszerét. Elszégyellte magát. Furcsa érzése támadt. Talán az apja az idős férfi képében így kér bocsánatot minden átkozott pohár italért. Felfelé indultak a hegyen, amikor az utolsó kanyarban egy félig kész, elhanyagolt családi házból dübörgött az újabb üzenet, hogy soha el ne felejtse: akinek nincs nótája, annak nincs szíve sem. Mintha az égiek rá akarnának pirítani, mert ő is el akarja felejteni a múltját. Szólhatott volna a ház lakóinak, hogy zavarja a kirándulókat a hangos, förtelmes mulatós zene, de hagyta. Ha már ennyire akarja, hadd hasítsa föl az emlékei apahiányos, sörszagú viaszosvásznát az önsajnálat nótája diszkóritmusban.

 

 

  
  

Megjelent: 2022-07-28 20:00:00

 

Dunai Andrea (Szekszárd, 1970)

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztőségi titkára, a Rendezvények rovat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.