VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Pfeiffer Gábor: Miért lettem csavargó?
Hogy miért is tette? Holnapra kiderül.” Hobo (Földes László) Emigráns blues
1990. március ötödikén kezdtem és 2012. június tizenkettedikén fejeztem be pályafutásomat a cégnél. Előzőleg 1986 augusztusától, kicsit több mint három és fél évig pályakezdőként dolgoztam a lencsehegyi bányaüzemben Kesztölcön, de abból az időből tizennyolc hónapot katonaként töltöttem. Azokban az időkben még ennyi ideig tartott a szolgálati viszony. A velem együtt bevonult, mintegy harminc újonc közül én egyedül nem írtam alá hosszú éveket a vállalatnál. Míg én lehúztam a másfél évet, a többiek megúszták három hónappal. 1987 májustól 1988 novemberéig az MN 1159 jelű hadosztálynál hazánk fővárosának légterét védtem sorstársaimmal Zsámbékon, – ma már talán elárulhatom –, „Kókusz 002” fedőnéven. Úgy hiszem egy légitámadás során nem sok hasznunkat vették volna. Sem nekünk, sem a technikának. Mire a lokátorok bemelegedtek, az ellenséges repülők már valahol Új-Guineánál jártak. A katonai rádión egy-egy sör mellett jobbára a Szabad Európát hallgattuk surranótársaimmal, mintha az arra lett volna rendszeresítve. Egyre többet hallom, hogy a mai fiatalokra ráférne egy kis katonaság. Igaz, némi önállóság tényleg nem ártana nekik, de mi ezen kívül sunnyogni, inni és bunkóskodni tanultunk csak a seregben. Bár én sosem szerettem „szopatni a kopaszokat”, inkább segítettem felmosni nekik, ha például konyhaügyeletes, vagy őrparancsnokként funkcionáltam. Szóval kitöltöttem a másfél évet. Pár napot még rá is húztam a törvényesen megállapított szolgálatra, bizonyos harckészültségnek a veszélyeztetése okán. (A fogdában töltött napok nem számítottak bele a szolgálati időbe.)
„Megjött a behívó, mert sorra kerültem. Hobo (Földes László) Rolling Stones blues
A harckészültség veszélyeztetése abban merült ki, hogy időnként éjjel kicsit szétnéztünk a falu vendéglátóipari egységeiben. Különösen a Templárt szerettük. Azóta már megszűnt sajnos ez a búfelejtő. Ott a tulaj annyira jó fejként viselkedett, hogy olykor-olykor két sörrel többet vitt ki, mint amennyit rendeltek. Azokat aztán mi fülig érő szánkba borogattuk Barbi barátommal. Hiába, a zsold mindig kevésnek bizonyult. (Barbival a mai napig barátok vagyunk. Előző regényemben tiszteletem és szeretetem jeléül róla mintáztam Jaroslavot, a tótot.) Legyen elég annyi, nem mi voltunk a Magyar Néphadsereg mintapéldányai. (Állítólag évek múlva is legendák keringtek még rólunk a laktanyában.) Azokban az időkben még működött a tanítóképző főiskola Zsámbékon, én pedig József Attilával próbáltam a lányoknál bevágódni. Olcsó sikereim sajnos sosem manifesztálódtak fizikai, (vagy kémiai?) formában, hacsak a tapsokat nem tekintjük annak. Hobónak biztos jobban állt a „Nagyon fáj”.
„A kutyától félek a vértől hányok Hobo (Földes László) Hajtók dala
Ez a másfél év is megérne egy misét, de erről talán majd egy másik regényben. Leszerelésem után nem sokkal történt a tizenegy halálos áldozatot követelő lencsehegyi bányarobbanás. Szörnyű tragédia. Én ekkor szerencsémre még nem dolgoztam. Néhány év múlva a bánya tönkrement, így a többiek jól jártak, megszabadultak a földalatti munkától és még katonának sem kellett visszamenniük. Nekem viszont lényegesen több kalandban akadt részem a másfél év alatt. Igaz a három hónapos bakák mindig nagyobb élvezettel tudtak mesélni rövid pályafutásukról, mint mi, vén obsitosok. De térjünk vissza a tárgyra! Menesztésem oka egy lopás volt, amiben a vezetőség szerint részt vettem. Később ez a vád némileg változott, felpuhult. Ekkor már csak azzal gyanúsítottak, hogy tudnom kellett a bűncselekményről. A valódi ok persze egészen más volt. A teremtő sajnos (vagy szerencsére?) igen erős igazságérzettel áldott meg. Már gyerekként is amolyan lázadó típusnak számítottam, mindig kilógtam a sorból. Persze ez alatt nem politikai dolgokat kell érteni, arról nem nagyon esett szó otthon, pedig tizenéves koromtól sokáig, még önálló, családos életemben is olvasója voltam a Népszabadságnak, ami szerintem egyébként elég színvonalas újságnak számított egy időben. Csak a tanárokkal, a hülye, értelmetlen szabályokkal dacoltam folyton az iskolában. Persze valahol ez is politika, csak akkor még nem tudtam, hogy az. „Képek lógnak a falakon, ahol majd iskolába járok, Hobo (Földes László) 45-ös blues
Rebellis mivoltomnak ruházatommal és hajviseletemmel adtam nyomatékot. Hajdanán még divat volt a csöves nadrág és a hosszú haj, amit nem néztek jó szemmel nevelőink. Én csak azért is így jártam. Az iskola azt is megszabta, hány centiméter szűk lehet a nadrágunk, amire természetesen nagy ívben szartunk. Persze nem voltam egyedül ezzel. Akadt néhány bűntársam is. Példának okáért a barátom, Miki. Őt egyszer az édesanyja valami egetverő bűnünk után eltiltotta a szűk farmer viselésétől. Erre kitalálta, hogy otthonról melegítőben jön el és egy elhagyott fészerben felveszi a csöves nadrágot. Hazafelé ugyanez a menetrend, csak fordítva.
„Az iskola előtti sarkon föltenni az úttörőnyakkendőt Hobo (Földes László) Harmadik parancsolat/ Tartózkodj a tömegtől!
Megjelent: 2022-07-24 20:00:00
|
