VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Csák Gyöngyi: Létmorzsák – Szerelmek - szerelmecskék
Létmorzsák
Szerelmek – szerelmecskék
Csodálatos emlék-mozaikokban élnek gyermekkori szerelmeim, lélegeznek, elevenen térnek vissza a múltból magányos óráimba. Egyszer drága Simándi Ágnes költőnő barátnőmmel osztottam meg ezeket a nyúlfarknyi történeteket, ezek hallgatása közben fel-felkacagott, és azt mondta: „Írd meg őket, ne hagyd a semmibe veszni!” Így próbálom a múltbeli történéseket időbeli sorrendben felidézni.
Szerettem a szerelmet, inkább a szerelem lélekben zajló izgalmait, ám lehet, hogy a szerelembe voltam szerelmes, azokba a belső térben játszódó lélekmozdulatokba. Mindenképp valóságos nagy élményt jelentettek számomra akkor és későbbi életem során is. Most is ilyen szeretettel gondolok vissza a történésekre.
Bizony nagyon korán kezdtem, hétéves koromban halálosan beleszerettem a nálam öt évvel idősebb szépfiúba, aki a nagyobb lányok kedvence volt akkoriban, s felváltva udvarolt, tette nekik a szépet. Természetes, hogy az én kislány szívem nehezen dolgozta fel a fiú csapodárságát, aki mindennap más lányt kísért haza. Álmodoztam, ábrándoztam, történeteket találtam ki. Álmodozásaimat megosztottam a szomszéd lánnyal is, áradoztam szerelmemről, élénk fantáziámmal még a csókolózást is beleszőttem meséimbe; vesztemre vagy (meg)menekülésemre; mert bizony a lány nem őrizte meg a rábízott titkot, elmesélte otthon. Fél tucat fiútestvére közül egyik továbbadta az érintettnek. Az eset után nemsokára a boltba menet a szemben levő járdáról M. kiáltott utánam, hogy álljak meg, szeretne nekem valamit mondani. Jaj Istenem! –összeszorult a szívem, csak az járt a fejemben, hogy nem hiába vártam évekig erre a pillanatra, most végre mondja, hogy szeret. M. átért hozzám, és szigorú arccal vont kérdőre a „nagy” vallomás helyett, hogy miket híresztelek a háta mögött, és felhívta a figyelmem, hogy tartózkodjak az efféle meséktől, mert meg fog verni, s mint aki jól végezte dolgát angolosan lelépett. Forgott velem a világ, forgott az utca is, majd az árokban kötöttem ki, így aztán ezen a napon nem csak a szívem sérült meg, hanem a lábam is, viszont örökre megszabadultam egy érzéstől.
Az M. történetnek azonban nincs vége. Első gimnazistaként először vehettem részt a falunkban szokásos, éves szüreti bálon. Időközben nagylányosra kupálódtam, dombóvári divat szerint öltöztem, szép krémszínű kosztümöt vettem fel, melynek fekete selyem nyakkendő volt az ékessége. Ebben a ruhában jelentem meg az igazi bálomon. Öreganyám is eljött a kultúrotthonba, hogy szemmel tartson, hogy lássa van-e elég táncosom. Mikor eltűntem a forgatagban látóköréből, felállt, s kezét a szeméhez emelte, és keresni kezdett. Amikor miniszoknyám feljebb csúszott, öreganyám szigorúan kummogott, és a kötényét lefelé húzogatva mutatta, hogy igazítsam meg a ruhámat. Erre a nevezetes eseményre hazalátogatott az egyetemi éveiben járó M. is. Már belépésem első percében csodálkozva nézett rám, aztán szinte egész este velem táncolt. Egyre közelebb húzott magához a tangó közben, ám közelsége már nem jelentett semmit. M. egyfolytában udvarolt, hogy milyen szép nagylány lettem az elmúlt évek során, ha nincs ellenemre szívesen járna velem. Meg hogy tanév közben levelezzünk. Leintettem az egykori Casanovát, hogy nem, mert akkor régen ott a járdán örökre meghalt a szerelem bennem, ám ha akkor azt mondja, -hogy helyes kislány vagy, ha megnősz feleségül veszlek – bizonyára hűségesen vártam volna erre a pillanatra. A sors iróniája, igazságtétele, hogy a kölcsön visszajárt, szenvedhetett, míg meg nem nősült.
xxxxxx
Miután kihevertem a csalódást új szerelem után néztem. Ki is lehetett volna egy hóbortos, álmodozó kilenc éves új választottja ha nem Jean Sorel, a szívdöglesztő, jóképű francia színész. Teljesen elkápráztatott, pedig csak két filmjét láttam a Vaszari moziban. Ebben az időszakban sokszor és hosszabb ideig voltam beteg, de ilyenkor jutott időm olvasásra, a könyvtárból nem győztem hordani a könyveket; mivel a meséken rég túljutottam, a szerelmes lányregényeket bújtam. F.Kati néninek rengeteg újság járt akkoriban, ezeket kölcsönkértem és kíváncsian böngésztem őket. Valamelyik újságban így bukkantam rá kedvenc színészem lakcímére. Ekkor született meg a nagy terv: levelet írok neki, melyben őszintén megvallom érzelmeimet, kérni fogom várjon rám, mert a felesége szeretnék lenni, akkor majd együtt játszhatunk a filmekben. Így írtam meg az első szerelmes levelemet egy kockás füzetből kitépett papírlapra ceruzával persze, mert így biztosabb volt az írásom, sőt a hibákat is el tudtam tüntetni a radírommal. Odakint kemény tél, én meg bent a meleg szobában: Már csak pénzt kellett szereznem borítékra meg bélyegre. Sikerült is: a sublót sarkán álló üreges Szűz Mária szobor belsejéből vettem ki néhány forintot, bűntudatomat legyőzte az elhatározás. Néhány nap múlva ismét mehettem iskolába, ekkor volt lehetőségem a vaszari postán titokban feladni titkos levelem. Nagyon sokáig vártam izgatottan postás Józsi bácsit a nagy Ő válaszával, - de nem jött levél. (Nem jön levél –énekelte Vörös Sári nótaénekesnő is gyakran a rádióban.) Nem tudtam mire vélni a dolgot, azzal vigasztaltam magam, hogy biztos nem jutott el választottamhoz a levelem. Így hát a második szerelemről is le kellett mondanom.
xxxxxx
Amilyen könnyen hatalmába kerít egy érzés, olyan nehezen gyógyulok ki belőle, majd egy év után láttam meg újra az alagút végét Sz. Robi személyében, aki boltosunk nevelt fia volt. Robi Pécsre járt középiskolába, nem tudni, hogy nagyszüleinél vagy kollégiumban lakott, mert csak havonta egy hétvégét töltött Vaszaron, de ez a néhány alkalom is elég volt ahhoz, hogy felfigyeljek a nyurga, kreolbőrű, hollófekete hajú szépfiúra, és újabb álmokat dédelgessek, mivel a környezetemben élő fiúk közül soha senki nem dobogtatta meg válogatós szívemet. Mindig a különlegesre, az elérhetetlenre vágytam, és vártam. Robival a téli szünetben találkoztam, és beszélgettem először. Hideg tél és nagy hó volt akkoriban, sok időt töltöttünk a szabadban, szánkóztunk és hógolyóztunk. Amikor már majd megfagytunk, bementünk a házba melegedni. Jó nagy szánkónk volt, mindhárman – testvéreimmel – kényelmesen elfértünk azon, néha anyám is lesiklott velünk a lejtős utcánkban kialakított szánkópályán, jó hosszan az utca lapos végéig csúsztunk lefelé, felfelé pedig a kicsiket húzták a nagyobb testvérek vagy a szülők. Robiék a domboldal legmagasabb pontján laktak, neki a mi szánkónk tetszett a legjobban. Mellém szegődött, és megígérte, hogyha szánkózhat velem, akkor visszafelé felhúz a domboldalon. Persze hogy beleegyeztem, mert nem szerettem felfelé gyalogolni, sőt még R. közelében is lehettem a szomszéd lányok bosszúságára, akiknek szintén tetszett a fiú. A többnapos közös délután közelebb sodort bennünket egymáshoz. Már a házunk előtt várakozott rám és a szánkóra. Elérkezett a Szilveszter, Robi kérdezte megyek-e a bálba. Örömömben igennel válaszoltam, ugyanis délután öttől este nyolc óráig a zenészek vacsoraidejéig mi gyerekek is elmehettünk a bálba, és a színpad előtti részen táncolhattunk kedvünkre a vaszari háromtagú zenekar muzsikájára. „Az első tánc az öné asszonyom” – hallom még ma is Robi mézes-mázos hangját; életemben még nem készültem úgy bálba, mint azon a napon, tízévesen. Szép akartam lenni és csinos, ezért délután már fényesítettem barna, fűzős bokacipőmet, új barna patentharisnyámban és piros zsebes szövetruhámban mentem el a bálba. Vártam a fiút meg a nekem ígért tangót, nem is táncoltam senkivel, hiába kértek fel a vaszari fiúk. Napoknak tűntek a várakozás percei, mikor végre belépett álmaim új hercege csinosan, nagyfiúsan. Vártam, hogy felkér amikor tangót játszik a zenekar, de nem jött még a közelembe sem, hiába játszották már a harmadik tangót, hanem a nyolcadikos lányt kérte fel, és vele összebújva táncolták a lassút. Csalódásomban sírtam is, kértem anyukámat kísérjen haza, „De még maradhatsz vacsoráig” – mondta anyám, de én nem tudtam maradni. Egész úton sírtam, még otthon az ágyban is. Robi kihasznált, becsapott, ezen az estén elsirattam a harmadik szerelmet is.
Megjelent: 2022-02-14 18:00:00
|
