Keresés a honlapon:

Kupi Rebeka: MagaM

 

 

 

 

MagaM

 

Éjszakával töltött nappalokról álmodom, és elképzelem milyen lenne semmit képzelni. Közben kocsonyában lebegek csontok közé süppedve, a tüdőm lassan telik, kellemesen fojtó érzés, mindig ki akartam tölteni magamban az űröket, galaxisokat összenyomni, bolygókat egybegyúrni, napokkal égetni össze az arra futó ereket. Lezárt.

A füst nem jó töltőanyag, túlságosan könnyed nekem. Kipróbáltam. A lángok kiölik ágyi poloskáinkat matracunkból. Belemarnak poros könyvespolcainkba. A pornótól vírusos gépünk gépházából menekülnek, hajlonganak, egymást lökdösik, magasabbra, ennyit akarnak, innen el, hajtogatják. De ők is arra lettek teremtve, hogy maradjanak. Kifáradnak, lecserélik piros ruhájukat szürkére, illenek a falakhoz.

Illek a falakhoz. Letelepszem, magam mellé ülök. Lábammal pompeii embereket karcolok a hamuba. Oldalra sandítok, rámnézek, eszembe jut az altató, amit anyám énekelt. Dúdolok belőle egy keveset. Megkérdezném, hogy vagyok, de még korai az ismeretség.

Ez, aki megy a falhoz, ez, akinek tüdejét kitölti a kocsonya, ennek mosom a fogát, öltöztetem, ezzel fogok kezet mától.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-01-21 18:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.