Videó

A fugabudapest csatorna videója




Keresés a honlapon:


Wrochna Anna: A szentség kegyelme

 

 

 

 

A szentség kegyelme

 

Három és fél órája toporog a tömegben, néha leguggol, nem ül le, koszos a járda, bámulja az utat, már huszonnyolc kisbusz ment el előtte az avenidán, más nem is jár erre, végig gondolta az összes külvárosi vonalat. Az előzőből épp itt szállt le valaki, biztosan ő is idejött, pedig ez a sor közepe, lassan az eleje lesz, nem a vége. Sétálhat vissza, az nagyjából másfél utcasarok, azt mondják, akik már régóta idejárnak, az imaház hátsó kijáratáig áll a sor,

Nem is érti, miért hívják imaháznak, amikor egy óriási, szürke kockapalota, olyan, mint egy szép börtön. A nagynénje mesélte, pár éve még egy kis imaház volt a Szent tanúi, illetve akkor még nem is így hívták. Morales atya akkoriban jött, talán valahonnan Európából, most már senki sem tudja, honnan, és ki volt. Amióta szent lett, nem is számít az a lényeg, most itt van közöttünk, és áldást adunk az úrnak, hogy megélhetjük ezt a szentséget, te is legyél hálás, tette még hozzá.

Újra leguggol, nem bír ennyit állni, közben a miniszoknyája felcsúszott, biztosan látszik a bugyija, kit érdekel, meleg van, arrafelé úgysem áll senki. Megint jön egy kisbusz, a jegykezelő fiú az ajtóból lóg, huncutan rákacsint, és kinyújtja a nyelvét, mintha nyalna egyet. A lány félrenéz, a fiú visszakiabál az induló buszból, majd velem is, én is vagyok akkora szent.

Végre lassan elindul a sor, kinyitották megint a kapukat, ebbe a csoportba hátha befér, nagyjából ötven-hatvanat engednek be egyszerre, úgy számolta. Hónapokig várt a belépőre, már majdnem minden barátnőjének sikerült, nem értette, ő miért nem kapott. Egyszer otthon meghallotta a fürdőből, mikor nagynénje suttogva magyarázta az anyjának, hogy nyugodjon meg, sorra fog kerülni, az ő fajtája is megkapja a szentséget, csak kicsit többet kell várnia, mint a szép lányoknak. Tudta, hogy nem szép, meg hogy mit gondol róla a nagynénje, gyerekkora óta ezt hallgatta, majd kinövi, meglátod, mondta mindig az anyjának, aki sose szólt semmit. Nem értette, mi köze a szentséghez az ő szépségének, vagy inkább csúnyaságának. Hiába kérdezett bárkit, a beavatottak csak titokzatosan mosolyogtak. Még a legjobb barátnője sem volt hajlandó elárulni, csak szomorúan nézett rá, te is túl leszel rajta, ennyit mondott.

Nagynénje már hetek óta készíti, állandóan azt szajkózza, hogy mekkora szerencséje van, hogy fiatal, így talán magától Morales atyától részesül majd a szentségben, bár az nagy kiváltság, és ne keseredjen el, ha esetleg valamelyik segítője vagy esetleg egy gazdag mecénás áldja meg.

Nekünk már csak az jutott, hogy nézzük őket, kesergett a nagynénje, persze az is áldás, hálás vagyok az istennek, de ha az úr hozzám is nyúlna a kiválasztottakon keresztül, boldogan halnék meg már ma. Nem értette, hogy tud az isten valakin keresztül hozzányúlni, neki a fejében élt az ő istene, nincs szüksége az érintésére, de annyit áradozott erről a végtelen kegyről mindenki, hogy kíváncsivá tette. Meg hát, ha már minden helyi lány a szent hozzájárulásán és kegyességén keresztül válik nővé, miért pont ő lenne kivétel. Pedro persze nem volt túl boldog, előző este is átjött, szidta, hogy majd beveri a képét ennek az állatnak, ettől úgy megijedt, inkább megcsókolta, addig se beszéljen, nehogy az anyja meghallja ezt a káromlást.

A nagynénje aznap már korán reggel átjött, hogy felkészítse, hozott ajándékba egy csipkés bugyit, sosem láttot még ilyen szépet, de reggel óta vágja a fenekét, és mégsem nyúlkálhat állandóan oda. Nagynénje testes özvegy volt, még fiatal, ötven körüli, színes szűk ruhákban járt, sosem ment el smink nélkül otthonról, de egyre erősebben kellett festenie magát, ne látszódjanak a ráncai. Most is elhozta az egész sminktáskáját, egy órán át rakta rá a pakolásokat, alapozót, szájceruza, csillám, tus, szemhéjpúder, spirál, már alig kapott levegőt. Azért igyekezzél úgy helyezkedni, hogy egy jól öltözött férfi legyen a jóakaród, ki tudja, még megcsinálhatod a szerencsédet, az áldás mellé persze, mondta neki púderozás közben.

Már csak egy tucatnyian állnak előtte, a következő csoporttal biztos bejut, aztán estére túl lesz rajta, Pedroval megbeszélték, hogy nyolckor találkoznak. Motyorgott valamit este, hogy ezután majd már neki is lehet, pedig Pedro biztosan nem szent, rajta keresztül nem nyúlhat az isten. Előtte a sorban öccse osztálytársa, Noemy állt kicsit megszeppenve, köszönt neki, de vissza se szólt, persze lehet, hogy azért, mert még csak hetedikes, ő meg már nyolcadikos, ez mindig így van, a kisebbek nem mernek a végzősökkel beszélni. Pár hónap és már nem kell tanulnia soha többet. Pedro már két éve végzett, dolgozik a piacon, rakodja a mangókat, papayákat, kókuszdiókat, erős, bírja, de el akar menni, azt mondja, el akar menni ebből a szarfészekből. Csak gyűjtsön össze annyit, és már mennek is a partra, odamegy a sok turista is, pár év és gazdagok lesznek. Nyáron már ő is dolgozhat, már azt is megtanulta, hogy jesz, plíz, hávmács, biztos felveszik majd kiszolgálónak egy tengerparti büfében. Az anyja arra biztatja, tanuljon ki valamit, fodrász vagy kukoricalepénysütő mindenhol kell, de csak vissza akarja tartani, anyja szerint Pedro világéletében szegény marad.

Már nagyon erősen sütött rájuk a nap, végre újra kinyitották a kapukat, elgémberedett a lába a guggolástól, alig bírt felállni, hangyák futkostak a combjában. Ahogy gyorsan felpattant, hirtelen kiment fejéből a vér, elszédült. A kaput nyitó férfi épphogy el tudta kapni ájulás közben. A szent és kiválasztottjai a bejáratnál álltak rang szerint sorban, a mecénások pedig jobb és bal oldalt, talán ötvenen is lehettek. Ahogy a lány elájult, Morales atya szája sarkában egy enyhe mosoly jelent meg, tekintete megcsillant. Intett a kezével, hogy hozzá vigyék be. A sarokról leső színes ruhás asszony az égre nézett, és hálát adott. Kegyes volt az úr.

 

 

  
  

Megjelent: 2022-01-13 18:00:00

 

Wrochna Anna (Budapest, 1982)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.