Videó

A fugabudapest csatorna videója




Keresés a honlapon:


Nagy Gusztáv: Hét piros alma

 

 

 

 

Hét piros alma

 

Reggelre mintha tejszínhabbal öntötték volna le a világot, mindent betakart a hó. A fák is olyanok voltak, mint egy-egy óriás vattacukor. Ebben a pompában jött el az a nyomorúságosan szép karácsony, amely gyerekkorom legemlékezetesebb ünnepe volt.

Kint az úton lovas szánok jöttek-mentek, hozták-vitték az embereket, akik számomra ismeretlenek voltak. Hozzánk nem jött el senki. Még azok a rokonok sem, akik a közelünkben laktak. Talán azért, mert nem volt férfi a háznál vagy azért, mert fűtetlen volt a házunk.

A délutáni szürkületben érkeztek meg a lányok, egy-egy faköteggel a hátukon. Aznap háromszor tették meg az erdőig vezető utat.

Elég lesz egy darabig – biztatták anyámat, amikor megszabadultak a terheiktől.

Anyám nem szólt egy szót sem, csak valami fájdalom ütött ki az arcán, hang nélkül Linához lépett a legkisebbhez, erősen megdörzsölte kezét és a leheletével melegséget fujt rá. A nagyobbak pedig gyorsan nekiláttak a favágásnak, s mire anyám megfőzte a töltött káposztát, a lányok is összevágtak egy halomra való fát.

A szent éjszakában csendben hallgattuk az ócska dobkályhát, amit még apám csinált egy rozoga vashordóból. Lágy dallamot duruzsolt fülünkbe, és én ehhez a dallamhoz komponáltam egy dalocskát, amit magamban el is dúdoltam:

Engedjétek ki apámat,

Ölelje meg anyámat,

Kis karácsonyra,

Nagy karácsonyra.

Anyám zökkentett ki.

Feküdj le, fiam! – mondta, és lejjebb srófolta a lámpát.

A lányok már az ágyban gubbasztottak. Nem tudom, hogy mire gondolhattak, csak láttam tekintetüket a pislogó lámpafényben az ablak irányában elmélyedni. Csillogott a szemük. Évának könny csurgott a szája szélére, nem törölte le, hanem magában szipogott. A többiek is sírtak, de azok könnyek nélkül. Remegett a lelkünk, mint a lámpalángja.

Nem bírtam tovább. A fal felé fordultam, s nemsokára láttam a felaggatott ruhadarab árnyékából apám arcát kirajzolódni. Mutatóujjammal követtem az arc­élét, amely vidám volt és sima. Amikor elment itthonról, akkor is ilyen volt. Vajon most milyen lehet? És miért vitték el tőlünk? Aznap csak fáért ment az erdőbe, és azóta nem jött haza.

Anyánkat is hiába kérdeztük, nem válaszolt.

Mély álomba merültem. Arra ébredtem fel, hogy alattam volt a nedves tócsa, vagy lehet, hogy azért, mert sírást hallottam. Most is, mint egy órával ezelőtt, mereven nézték az ablakot, amin hamarosan kopogtattak.

A lányok felriadtak, akár a gerlék, és ugrottak anyámmal együtt az ablakhoz, ahonnan egy ismerős hang szűrődött be.

Meghallgatjátok az angyali vigaszságot?

Mindenki egyszerre ordította: – Igen!

Kirohantunk úgy, ahogy voltunk, mezítláb, pendelyben, nekem sem számított, hogy nedves a gatyám.

Egy perc sem telt bele, úgy csüngtünk apám nyakán, mint az a hét piros alma, amelyik bent függött a sarokban a karácsonyfánkon.

 

 

  
  

Megjelent: 2021-12-25 18:00:00

 

Nagy Gusztáv (Pusztaföldvár, 1953) író, költő, műfordító

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.