Keresés a honlapon:

Somorčík Szombath Rozália: A névnap

 

 

 

 

A névnap

R. szeretné felhívni Zs.-t a névnapján, rég nem beszéltek, fél, hogy talán már nem él, talán elvitte a covid. A legutóbbi ünnepkor nem jött tőle képeslap. Zs. nem rokona R.-nek, alig találkoztak párszor, mégis erős kötődés van közöttük. Eljön Zs. névnapja. Hangosan kicseng a telefon, mintha itt lakna Zs. a közelben, nem a másik államban. A második csörgés után Zs. felveszi, bemondja a vezetéknevét, magabiztosan, így szokta.

R. a fiatalabb, végre megszólalhat, sohasem tervezi mit mondjon, ennek semmi értelme, mert Zs., aki idősebb és erős egyéniség, és ha R. fecsegne a beszélgetés elején, Zs. félbeszakítaná, tudatná vele, hogy ez nem érdekli. Persze R. ezt ki sem próbálta soha, mert pontosan érzi a helyzetet.
Szia, én vagyok az R., minden jót kívánok névnapod alkalmából, mondja, és a szavak mögé fülel, mekkora ott a meglepetés. Szeret meglepetést okozni, magabiztosan, kérkedőn.
Zs. azt színleli, egyáltalán nincs meglepődve, pedig R. jól tudja, hogy igen. Zs. szokásához híven rögtön panaszkodni kezd, hogy ő, mármint R., az első és egyedüli, aki felköszöntötte, eddig senki, de senki sem. R. ezt nem hiszi, nevetni kezd, görcsösen, de úgy érzi, elkezdődhet a beszélgetés, látszólag már egy hullámhosszon vannak és Zs. tudja, R.-rel lehet humorizálni. R. pontosan érti őt.

R. szinte látja Zs.-t, amint a vezetékes telefon mellett, ami a kis folyosórészen van, meggörnyedve áll, és jókedvűen beszél, kezében cigaretta. Azt is látja, amint Zs. mély ráncai megnyúlnak, szeme ragyogni kezd, rögtön megkérdezi, hogy van R.
R. nem akar magáról beszélni, hiszen jól van, inkább arra kíváncsi, hogy van Zs. és a férje, habár az sem annyira fontos, hogy vannak, csak jó Zs. hangját hallani, aki kora ellenére annyira csintalan.

Ez a legjobb kifejezés, ami illik rá. Szereti kimondani kacéran, mégha megbotránkoztatja is hallgatóját mit érez például a női vágyairól, vagy milyen jó lenne, ha például kapna egy kis testiséget, és ezt olyan pimaszul veti oda R.-nek, akár egy fiatal nő, aki épp a cigiszünete alatt nekidől valahol egy falnak. R. hallja, hogy Zs. talán tényleg megszívja cigarettáját.
R. másfél évtizeddel fiatalabb Zs.-nél, tudja milyen a szerelem az ő korában. Tudja, hogy olyan mint Zs., szeretné, ha szeretnék. A lelkizés kellene inkább, mert a test a lélek része, nem mint valamikor, mikor a lélek a test része volt.

R. hangosan, felszabadultan nevet, nem bír magával, annyira tetszik neki ez a pajzán beszéd. Szereti Zs.-t, köröz a nappaliban, saját terét nem érzékeli, ott van Zs.-vel és együtt viháncolnak, mint a csitrik. Amikor a férjéről kérdezi Zs.-t, ő újra csak kacéran viccelődik, hogy nincs neki, hogy nem ismer senki olyat. R. megint nevet és látja a férjet is, aki biztosan ott áll Zs. mellett és mereven őt nézi. Zs.-nek mindent szabad, ő rosszalkodhat.

Aztán R. megkérdezi, hogy be vannak-e oltva. Igen, már kétszer, de a harmadikat nem akarják, annak ellenére, hogy kellene, hiszen már mindketten túl vannak a nyolcvanon, nem járnak sehova, csak a boltba, oda is maszkban. R. körbe-körbe jár a nappaliban, és megint elképzeli Zs.-t, ahogy öreg biciklijén, térdnadrágban, szájmaszkban teker a bolt felé, a vasútállomás irányába. Jól megvannak ők itt a dzsungeljükben, a kertben, nem vágynak sehová, se Pestre, se máshová, nem bírja ő az utazást.

R. majd megfullad a nevetéstől, mert a kezdeti feszültség nem oldódott és tudja, hogy Zs. bohóckodik, ahogy sajnáltatja magát, mert éppenséggel ki nem állhatja saját korosztályát, akik folyton panaszkodnak, vagy arról beszélnek mijük fáj. R. egy pillanatra elképzeli a dzsungelt, a finom, nedves pázsitot, a hintaágyat a kert egyik zugában, de Zs.-t kérdezi inkább, hogy jár-e a Duna partjára sétálni. Nagyon rikán, mert vonzza a víz és ő be szeretne ugrani, hogy a testét levigye a folyó egész Budapestig. R. látja a hömpölygő óriási víztömeget, amint fel-felbukkan Zs. teste a víz színére, ki közben nevet, hiszen kitűnő úszó.

Meg akarsz halni, kérdezi ekkor R. vidáman, mert tudja, hogy ez sem igaz. Zs. mindenek ellenére imád élni, mégha látszólag utálja is saját életét és ezt R. nagyon jól tudja.
R. megigéri Zs.-nek, hogy nemsokára meglátogatja, sok-sok puszit ad neki, megöleli képzeletben. Érzi Zs. görnyedt, csontos hátát kezei alatt, finom hullámos haja illatát, ahogy feje odalapul kulcscsontjához. Nevetnek és könnyes a szeme mindkettőjüknek, de szerencsére ezt egyikük sem látja.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-11-30 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.