VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Sztaskó Richard: Innen már nem lesz hova
Innen már nem lesz hova
Mivel az első pillanattól kezdve tudom, hogy ez egy álom, úgy döntök: most az egyszer történjen minden aszerint, ahogyan ő szeretné. Azt hiszem, így igazságos, és ezzel el is kerülhetem az örökös vádat – önző vagyok, és csak magamra gondolok. Igyekszem figyelni. Valamennyi érzékszervemmel azon leszek, hogy befogadjam őt úgy, ahogyan van. Nincs is ennél könnyebb dolgom. Az összpontosításon múlik minden. Ilyen egyszerű. Ha teljesen bele tudok feledkezni, azzal megszüntetem a körülöttem – s remélhetőleg a körülötte – levő világot is. ő Hazudsz. én Meg se szólaltam. ő Pedig így van. én ő Érzem. Ez az egész. Meg ahogyan nézel. én ő És az benne a legrosszabb, hogy semmin se tudsz változtatni. én Pedig igyekszem. Jobban is, mint gondolnád. ő Vicces. én ő A következményekkel meg bajlódjam, ahogy nekem tetszik, igaz? Szerinted ez így rendben van? De most komolyan. Jól van ez így? én Olyan jó lenne tudni, hova akarsz kilyukadni. Mi a cél? ő én Mi a szándékod ezzel az egésszel? Az egy helyben való toporgás nálam nem számít mozgásnak; azzal nem lehet előrébb jutni. ő Milyen bölcs lettél. én Melletted csak tanul az ember. Aztán egy lehetetlennek tűnő snitt, és már ott vagyunk a tisztáson. Alattunk pléd, a pléden a meghittnek szánt piknik rekvizitumai: harapnivaló, könyv, papírtányér, szalvéta, bor meg cider. Az egészet megkoronázza a gyengéd napsütés, a kellemes nyárvégi szellő, s az, hogy ide már semmi nem jut el a város zajából. Magunk lehetünk, messze mindentől. Az persze mellékes, hogy gyötör az allergia: a szemeim gyakorlatilag kifolytak, a torkom kapar, s csak egy orrlikam hajlandó segítségemre lenni a lélegzés kényszeredett folyamatában. De ez semmiség. Ezen túllépek. Hiszen említettem: ez egy álom, én pedig hagyom, hogy minden aszerint történjék, ahogyan ő szeretné. ő én ő én Köszönöm. ő Mit? én Azt, hogy vagy. Hogy úgy, avagy ahogyan. Az egészet. Tetőtől talpig, kívül-belül. Soha se többet, se kevesebbet. ő én Na, mindegy. Nem akartalak megzavarni. Olvass nyugodtan. ő én ő Mondtál valamit? én Tessék? ő Semmi. Hagyjuk. én Okés. ő én A tétlenségbe bele lehet pusztulni. Mi sem természetesebb annál, hogy a lélek előbb sorvad el, mint a test. A fájdalmat nem tudjuk ebből a képletből, vagy műveletsorból kiiktatni. Állandó. Olyan ez, mint amikor hosszú gyakorlás eredményeként sikerül elkapni egy szobába betévedt legyet, érzed, ahogyan zümmög és zizeg ökölbe szorított kezed ujj-börtönében, s azt hiszi, szabadulhat, pedig nem, aztán néhány ügyeskedő mozdulat, s már a szárnyánál tartod fogva a legyet – megszűnt a zümmögés, csak az apró lábak kalimpálnak. Aztán elkezded egyesével kitépni őket. Egy, kettő, három, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Négy és öt, a légy meg csak forgatja a fejét, s próbálja kitalálni, mi történik vele épp és miért. Az utolsó megmaradt láb ernyedten ráng. Nincs mese, mennie kell: mint egy lassított felvétel, úgy húzod ki a helyéről, s a lábbal együtt némi belső cucc is kiszakad a légyből. Végül a földre ejted a rovart, és ott hagyod. A korábbi „szorítás” nyomán a szárnyak összetapadva, pontosan tudható, innen már nem lesz hova tovább repülni. Vajon volt olyan pillanat, amikor még lehetett reménykedni? A kérdés eleve rossz. Föl se kellene tenni. én Kérsz még egy pohárral? ő Tessék? én Iszol még vagy… ő Megihatod nyugodtan. Nekem egy picit száraz volt. én Nem ízlett? ő Ittunk már jobbat is. én Az már igaz. ő Hogy? én Csak annyit mondtam… ő … még van hátra két oldal a fejezetből. Elolvasom, aztán indulhatunk, ha gondolod. én Jó, rendben. ő Most mi van? én Tessék? ő Mi a baj? én Semmi. ő Ismerem ezt a semmit. én Tényleg. Ha mondom. ő én Nyugi. ő Nyugodt vagyok. én Van értelme azokkal az aprócska lábakkal ilyen eszeveszetten kalimpálni? Vezet valahová ez a nagy igyekezet? Legközelebb megpróbálom úgy intézni a következő álomban, hogy aszerint történjék minden, ahogyan én szeretném. Persze sokra nem megyek majd vele, ez kétségtelen, de mégis elhiteti, hogy az egy helyben való toporgást fölválthatja valami célravezetőbb, s tehetünk előrefele egy óvatos, de annál határozottabb lépést. Kimondhatatlan vágyat érzek azzal kapcsolatban, hogy megöleljem ott szemközt azt a vékonytörzsű fát, de nem mozdulok. Hagyom, hogy befejezze azt a hátralevő két oldalt, s csendben reménykedem abban, hogy nap végére enyhül majd az allergiám.
Megjelent: 2021-10-25 20:00:00
|
