Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Hargitai Ildikó: Éva ha macskacápanő


 
Ma láttam Évát. Szemben ült velem, illetve majdnem szemben, kissé jobbra tőlem, három asztallal odébb. Dobálta a haját. Gondoltam, ez nem lehet Éva! Nem. Biztosan nem ő. Ő nem így tartja a hátát, a melleit, az állát, nem ilyen macskanősen, vagy inkább cápanősen, ráadásul a szemhéja halványzölddel ki volt festve, és hegyesen villogtatta a körmeit. Amikor picit jobban felé fordultam, ajkán is láthattam a vércseppnyi rúzst.
Lopva néztem őt, nem szerettem volna, ha rám pillantva felismer, nem akartam, hogy mosolyogjon, felugorjon, leverje a sálat, ami már így is félig lecsúszott a szék támlájáról, vagy felborítsa a mellette ülő pasas poharát. Nem akartam most hallani rekedtes hangját, érezni, ahogy erős vállát az enyémhez döccenti, mélyen felnevet, nem akartam érezni Éva illatát, vagy szagát, ha az nem is olyan udvarias, de közelebb áll az igazsághoz, kicsit viaszos, érdes Éva szaga, amilyen a méhkaptáré hosszú telek után, vagy a férfi erős tenyere a birkanyírástól, mégis női szag ez, cseppet sem férfias.
(A férfi beszélt, én nevettem, húztam, játszottam vele, és nem emlékszem, akárhogy próbálom, nem tudok rájönni, hogy jutottunk el a szobámba, ami három utcányira volt, hogy kerültek le rólunk a ruhák, de a szagát sose fogom elfelejteni, mert galaktikus vonzással áradt, még akkor is bizsergett az összes sejtem, amikor Laci a szeretőm, késő éjszaka már mellettem aludt. Lacit is szerettem, csak a bizsergés hiányzott, annyira, hogy a srác szaga erőlködés nélkül saját gravitációs mezejébe vonhatott. Nagyapám méhesének télvégi szaga jutott eszembe izmos, nehéz teste alatt, mondtam is neki, ő meg kinevetett, mert egy tanyáról jött, méhek nem voltak, csak birkák. Birkanyírás szaga volt.)
Nem akartam, hogy Éva esetleg másmilyen legyen, mint amilyennek ismertem, hogy parfümillat vegye körül, hogy macskacápanő legyen, amikor felugrik, figyelve maga köré, nehogy leverjen dolgokat, dereka kígyózzon, és két kis puszit akarjon adni nekem, nem!
Éva maradjon csak Éva, legyen szaga, ne virág, vagy öblítő, vagy parfümillata, maradjon az, aki, verjen le sálat, poharakat, írjon vad verseket, nevessen hangosan, amikor mások sehogy, ne húzza így ki magát mellbimbójára biggyesztve pasasok szemeit, ne akarjon hódítani, megszerezni, ne viseljen melltartót, nejlonharisnyát, semmit, amire vigyázni kell, csak legyen az, aki, Éva!
Akkor Éva olyan fura kis nevetést hallatott, nem volt semmi vad mélysége, ami szokott, a szeme csábítón csillogott szitakötőként (dragonfly) verdeső félméteres szempillái alatt, és úgy mosolygott, de úgy, hogy a pasas elolvadt az asztaluk túloldalán, kissé higanyos jellegű csaknem tökéletesen kerek, tükröző felületű , enyhén ringó tócsává, Éva lábainál.
Nagyon szerettem volna máshova nézni, leválni Éva karcsúvá nyúló derekának tükörképéről az ezüstfényű pocsolyán, befogtam volna a fülem, mielőtt a csobbanás hangja idáig ér amint Éva körmök, rúzs, és mosoly nélkül, ügyesen kikerülve sálat, poharakat belecsobban a pasasba, mégis, szinte kényszeresen bámultam birkózásukat.
Végül, ahogy mindig, Éva olvadni kezdett. Semeddig se tartott neki, és még csak nem is azért, mert a pasasé volt az erősebb, vagy jobb alak, csak mert Éva, csak mert a Nő hajlandó, és képes is ilyesmire, akár, és legtöbbször jelentéktelen dolgokért.
Egészen kétségbeesve néztem őket, a tócsa egyre kisebb lett, beszívta a fa padló, akár a méhviaszt.
Hát Ő is. Éva is. Gondoltam. Akkor már végképp semmi remény. Akkor minden nő ilyen, akkor nekem sincs semmi esélyem, hogy Évára nézzek fel, hogy ingatag pillanataimban ő fusson át a gondolataimon, szőrös hónalját vad, vidám nevetéssel villantva felém, ugrándozó mellekkel, meztelenül, sose izgatva magát azon, hogy hány kiló, és ki ért a humorát.
Fizetek! Kiáltottam fel zavaromban, hirtelen mindenki rám nézett, néhányan elmosolyodtak, valaki rekedten felnevetett, zajosan kihúzta a mellettem levő széket, erős vállát az enyémhez döccentette, miközben rám se nézve leült.
Nézd azt a macskacápanőt! Oda nézz! Láttál már ekkora körmöket? Szerinted hogy törli ki? Na?
Éva mellettem nevetett, felborította a poharamat, folyt a tea mindenfelé, és én annyira boldog voltam megint, hogy magamhoz öleltem, ő meg, mintha észre se vette volna, nézte tovább azt a másik lányt, ott annál a másik asztalnál.

  
  

Megjelent: 2014-08-11 01:11:29

 

Hargitai Ildikó (Budapest, 1966) író, színésznő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.