Videó

A Volánbusz videója




Keresés a honlapon:


Szilasi Katalin: A karantén tizennégy napja

 

 

 

 

A karantén tizennégy napja

 

 

Első nap

 

Ha karantén, hát legyen az. Mi nem megyünk sehová, de ide se tegye be senki se a lábát! – ízlelgette az új helyzetet Lajos.

Vacsora után voltak, Mari kisírt szemmel mosogatott. Keze meg-megállt a zsíros, meleg lében. Könnyei végigcsorogtak az arcán, le se tudta törölni.

Na, ne sírj már! Nem hal bele mindenki a COVID-ba. Anyád meg korához képest igazán jól bírja magát. Még csak lélegeztetőre sem kellett tenni.

A lélegeztető gép hallatán Mari hangosan elsírta magát.

Hagyd azt a mosogatást! – tette le Lajos az újságot, amit mindig vacsora után szokott átböngészni. – Majd én befejezem – lépett oda a csinos kis szöszke asszonyhoz, és kivette a kezéből a tányért meg a mosogatószivacsot. Mari megtörölgette az arcát a köténye zsebéből előhúzott papírzsebkendővel.

Szegény, mindig minket féltett, nehogy összeszedjük a vírust a munkahelyen, és végül ő lett beteg. Mi meg ülhetünk itthon bezárva.

Legalább pihenünk egy kicsit. A hat év alatt, amióta házasok vagyunk, úgysem adódott ennyi időnk, hogy egyfolytában együtt legyünk.

Lajos elmosta az utolsó edényt is, kiterítette a konyharuhát száradni.

Te, Mari! Mi lenne, ha összehoznánk egy babát? Igazán ideje lenne már, nem gondolod?

Az asszony leült a konyhaszékre. Elmosolyodott kicsit a könnyei mögött.

 

 

Második nap

 

Friss, tavaszi reggelnek ígérkezett odakinn, a bodzafa már szépen belombosodott az ablakuk előtt. Fölébredtek a szokásos időben, de lustálkodtak, nyújtózkodtak még egy jó darabig az ágyban.

Ma a reggelinél fogom elolvasni az újságot – mondta Lajos, és mielőtt felkelt, megcsókolta Mari álmos, kismacska-szemét.

Hirtelen megcsörrent a telefon.

Jaj, csak nem a kórház? – ijedezett Mari.

Lajos vette fel a kagylót.

Nem, ez nem Kovács-, hanem Kovacsics-lakás. Persze, hogy téves.

Mari megkönnyebbült, de az előbbi, kellemes hangulata elpárolgott.

 

 

Harmadik nap

 

A délelőtt mindig televan tennivalókkal. Takarítás, főzés, időnként mosás, vasalás, csupa házimunka. Unalmas és semmi látszatja, mert minden nap újra kell kezdeni. Ráadásul Mari nagytakarításba kezdett, a konyhaszekrényt már ki is pakolta. Lajos ki sem mozdult a szobából. Egy ideig internetezett, aztán kiszólt Marinak:

Gyere már be! Lesz még időd rendezkedni.

Mert mi a baj? – jelent meg az asszony a szobaajtóban.

Hiányzol – vigyorgott rá Lajos, és átnyalábolta hosszú lapát-karjaival.

 

 

Negyedik nap

 

Te, Lajos! Már csak holnapra van főznivaló. Hogy vásárolunk be?

Gondolhattál volna erre korábban is. Minden előrelátó háziasszony több hétre bevásárolt már a járvány hírére. A WC-papír is elfogyott, tudsz róla?

Mari nem várta ezt a szemrehányást, rosszul is esett neki, de nem válaszolt. Befejezte a vasalást, és kicsit durcás képpel beült a szobába, a kanapéra, tévét nézni.

 

 

Ötödik nap

 

Csengettek!

Hallom.

Kinyitnád?

Neked olyan nagy fáradság lenne?

Lajos feltápászkodott a fotelból. A postás jött, levelet hozott.

Mari! Levél! Neked szól.

Az asszony kalácsot dagasztott, a kenyerük az ebédnél elfogyott.

A kórházból?

Hagyd már azt a kórházat! Reggel érdeklődtél anyád állapota felől, mondták, hogy javul.

Mari lekaparta a kovászt a kezéről, és két ujja közé fogva olvasni kezdte a levelet.

Hogy ezek milyen rendesek! A munkahelyemről kérdezik, hogy van-e szükségünk valami segítségre. Asztalos kolléga vállalta, hogy bevásárol, ha szükséges, és a kocsijával elhozza az árut.

Az az Asztalos, aki a szilveszteri bulin annyira bámult téged?

Csak nem vagy féltékeny?

Én? Féltékeny? Arra a gyökérre?

Miért gyökér? Nagyon is rendes tőle, hogy felajánlotta a segítségét.

Na, ide nem hoz egy szál sárgarépát sem!

Akkor keress valakit, ha már a te munkahelyeden senkit sem érdekel, hogy mi van velünk.

 

 

Hatodik nap

 

Mivel üssük el az estét?

Van egy üveg finom borunk, amit valami ünnepélyes alkalomra tettünk félre.

És ez most szerinted ünnepélyes alkalom?

Lehetne az is – mondta Mari, és előhozott két kis mécsest, vanília-illatosat. Meggyújtotta őket, lekapcsolta a villanyt.

Lajos belement a játékba. Töltött a borból, zenét keresett hozzá. Mari mintha tíz évet fiatalodott volna, a pislogó fényekben. Úgy érezték, hogy szeretik egymást.

 

 

Hetedik nap

 

Mari már több mint egy órája a fürdőszobában volt.

Mi a fenét csinálsz ennyi ideig? Vagy kibérelted a budit? Nem gondolod, hogy én is szeretnék bemenni?

Hát gyere! Nem a WC-n ülök, hanem a lábamat szőrtelenítem.

Lajos bement.

Milyen ostoba szokás. Csak a nők képesek ilyesmire.

Tévedsz, drágám! – mondta Mari, és elfordult a fürdőszoba-ablak felé, amíg a férje a dolgát végezte. – A középkorban a férfiak is szőrtelenítettek a fürdőházakban, ráadásul az egész testüket.

Honnan tudod?

Merle regényéből. Jó városunk, Párizs. Mert én olvasok ám, szépirodalmat. Nem csak az internetet bűvölöm, mint egyesek.

Mint én? − kérdezte Lajos a kezét mosva.

Mint te. És ne nyisd ki a csapot ilyen nagyon, kifröcsög a víz. Úszik utánad mindig az egész fürdőszoba.

 

 

Nyolcadik nap

 

A közös képviselő a vásárolt holmit az ajtójukba rakta. A szatyor tetején egy levél volt.

Kovacsicsék!

Legközelebb rendeljék meg interneten, amire szükségük van! Elég kellemetlen az is, hogy maguk miatt piros cédula van a kapun.

Csíkné

k. k.”

A büdös k… − mondta bosszúsan Lajos.

 

 

Kilencedik nap

 

Vannak olyan napok, az ember életében, amikor nem történik semmi. Csak ül vagy fekszik, néz maga elé bávatagon. Az ablak felé sincs kedve fordulni. Odakinn esik.

 

 

Tízedik nap

 

Felhívtam a főnököt, hogy van-e valami itthon végezhető munka.

Mari egy regényt olvasott.

Figyelsz rám egyáltalán?

Persze. Felhívott a főnököd. Mit mondott?

Én hívtam. Azt mondta, hogy hagyjam békén, mert tele van a töke…

Ezt én is mondhatnám, persze, ha férfi lennék – lapozott tovább a könyvben Mari.

Ma már többet nem is beszéltek.

 

 

Tizenegyedik nap

 

Már megint pizza az ebéd?

A te kedvenced.

De mindennap?

Főzzél mást, ha nem tetszik!

És Mari olvasott tovább. A nyitott könyvre rácsöppent a ketchup, az asszony egy szalvétával letörölte.

Nem zavar, hogy mocskos lett a könyv?

Mari vállat vont.

Könyvtári.

A lakás is egyre koszosabb. Nem csinálsz semmit, csak fekszel vagy ülsz, növeszted a feneked – aggatta tovább a körmeit Lajos.

Te mondtad, hogy ha itthon vagy, ne merjek porszívózni, mert a zúgását ki nem állhatod.

Lajos felugrott a konyhaszékről, dühösen járkálni kezdett.

Azt hiszed, jókedvemből vagyok itthon? Összezárva veled?

Kiment a konyhából, és teljes erejéből rácsapta az ajtót Marira.

 

 

Tizenkettedik nap

 

Másnap szótlanul kerülgették egymást. Mind a ketten tudták, hogy meg kellene beszélniük, mi is történik közöttük, de egyikőjük sem akarta elkezdeni.

Csörgött a telefon. Mari épp zuhanyozott, Lajos vette fel.

Kézcsókom, anyuka. Kiengedték? Mi? Mi jól vagyunk. Persze, megmondom.

Mari kijött a fürdőszobából, egy fürdőlepedőbe csavarta be magát.

Anyád hívott. Hazaengedték.

Mari arcán napok óta először jelent meg valami mosolyféle. A szekrényhez lépett, sietősen öltözködni kezdett. Lajos nézte. Hova lett az a hamvas, szőke hajú, karcsú kislány, amilyen hat évvel ezelőtt volt?

Hova készülsz?

Anyámhoz.

Ezt a két napot már kibírhatnád. Én nem fizetek miattad büntetést.

 

 

Tizenharmadik nap

 

Lajos feküdni készült, a pizsamát húzta magára. Mari úgy tett, mintha már aludna. Nem kívánta a szexet. A férfi lefeküdt mellé a nagy franciaágyra, de elfordult tőle. Mari örült is meg csalódott is volt egyszerre. Legalább jó éjszakát kívánnának egymásnak.

 

 

Tizennegyedik nap

 

A rabság utolsó napja – gondolta Lajos. – Reggel korán kelek, hogy legyen időm megborotválkozni. A fodrász fogad-e vajon? Lenőtt a hajam. Pedig Ircsi kolléganőm mindig a frizurámat dicséri. Remélem, Mari kivasalta a kockás ingemet. Csak nem mehetek szakadtan vissza két hét után.

A feleségére nézett, aki ugyanúgy feküdt, ahogy az este, elalvás előtt. Mari sírt. Csak úgy, magának, hangtalanul, befelé.

Hogy jutottunk idáig? – kérdezte magától.

Te sírsz? – hajolt hozzá Lajos. – Örülnöd kellene, anyukám, hogy minden visszazökken a régi kerékvágásba.

 

 

  
  
 

Szilasi Katalin (Debrecen, 1949) Nyugdíjas tanár, író, költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.