Videó

A Műcsarnok csatorna videója




Keresés a honlapon:


Magén István: Szkizofrénia

 

 

 

 

Szkizofrénia

 

Még idejében érkezik az éjszaka. Darabokra törik, szétszakad hirtelen, anélkül, hogy egyetlen hangot is kiejtene. Mintha kettőig sem tudna számolni, fekete szakállával és viasz arcával a szemekbe világít. Furcsa, a hangyákhoz hasonlít. A támadó ok nélkül nekiugrik bajtársainak. Ide sorolhatom a tehetségeseket, a mit sem sejtő kedveseket, a meggörbülteket, az eltévelyedetteket. Majd elmondja, és megkérdezi. Meghatározó módon manifesztálódik a teremtmények világában. A tan megkeményedett, ez a periodikus változás titka. (A könyv sértetlenül került elő a holdbéli barlangból.) Pusztításra figyelmeztetnek a lepecsételt kövek. A teremtéshalmaz bojkottja okozhatja. Működik, de nem úgy. Az égi út az ő erőszakosságára bízva. (Nincs égi út, csak termékeny vidékek vannak.) Megszakíthatatlan sorokban jöttek a hangyák a sötétben. Az átéléssel szemben az esztétikai igazságot részesítik előnyben. (Bemutatja, véghezviszi, megteremti.) Tanításuk még nem jutott el a megvalósulásig. Az egyik iparos, a másik hordár, ritkábban csavargó. Valaki ráül, mert jó, rohanva jön, emésztőszervei furcsák és hosszúak. Tiltakoznak az ellen, amit a filozófusok mondanak, a kezükben kő, élőlény, egészen közönséges. Vadat fognak az indák. Megdermed, az élet csak nehezen áll össze újra. (Apró szilánkok, maszek humanizmus, panaszkodni a legkönnyebb.) Hátukon szétnyílt hátizsák, és vérző seb. Hang és csapatmunka, mindegyik tesz, a lényeget csinálja. Konokul a meghatározott tárgyra tér, ez sorspszichológia, mondja. Ugattak, pontos mozdulatokba csomagolták türelmetlenségüket. Ugatásukra megbénulnak a falevelek, és a pókhálókon megbénul a nap. A növényeknek is vannak jogaik, félősen nyílnak a virágok. Látható, amint megszületnek, felvonulnak, háborúznak. Ijesztő volt az, amit ott hagytak, a mozdulatlanná dermedt vonatok, és a természetellenesnek tűnő csend. Játszik a bölcsőben egy alvó csecsemővel. Kikapcsolják, az állapot súlyos, szorongásos. Utópisztikus, ígéret-szerű vétségekről van szó. Bedeszkázzák, nem tűrik, mintha nem tudnák. Hallgatnak, üzengetnek néma testvéreikkel.

Szilvia kívánatos volt, kék szoknyában küzdött a fák bölcsességéért. Szétterpesztett ujjakkal támaszkodott. (Szétterpesztett lábbal mozog, anélkül, hogy.) Az ujjperec a maga dolgával törődik, ugrik, megszökik. Most leírják őket, valaha olyanok voltak, mint a bazalt. Arcát láthatatlanná tette. Felkapta a fegyvereket, barangolt a szobában, kívánta a helyet, mely a megértés lehetőségét biztosítja. Illatos fűtőrendszert szerelnek fel türkiz színű szakemberek. Tüzeket gyújtott a szemében lévő kíváncsiság. Elkezdődött, akad egy másik város, egy másik király, aki kijelenti, hogy nem a véletlen műve, elrendelik, megtalálják, lement a folyóhoz, szkizofrén módon beszélt, elragadóan. El vannak zárva, és le vannak pecsételve a homokkövek. Egy orvos házában történt a műtét, nehéz gondolkozásra nincs lehetőség. Felvágják, egyszerre beszél mindenki olyan módon. A fegyvereket rongyokba csomagolva berakta a házba. Váltakozva sima és recés felületeket illesztett össze. Eredj, és vess véget ennek a napnak, mondta. Szilvia egész testével forgott, a mosolya eltűnt, egy akácfa ágaiban. A jóslat valóra válik, nem bizonyít. Mikor megláttam, arra gondoltam, hogy sötét van, és mégis. (Ott sem voltam.) Lehet, hogy arra jártam, mert az emberek élni akartak, és köszöntöttek. Ő nyomasztónak találta, végigolvasta, megbarátkozott vele, mint tudjuk. A sebeit sem kötöztem be, pedig horkolt. Színészkedett, súlyos beteget játszott. Az ujjai kilógtak, a nyelve remegett, egy cipős skatulyában feküdt, miközben telefonált. Valószínűleg aggasztotta a lövedékek ropogása. Nem támaszkodhatott a kezére, egyensúlyozni sem mert. Vásárolgatott, aztán egyszer csak nem ment oda. Elment, félre nézett, a valóságélményből a nehézségek maradtak. Az íróasztal fiókjában találtak rá. Elfelejtette bekötözni a sálját, máskülönben átúszott volna. Várta a buszt, mely a pincében parkolt. Kapálódzott, mint egy ember, aki keretbe van beszorítva. (Vagy mint egy-két jó minőségű cigaretta, mely megfekszi a gyomrot.) Ismét kifogástalanul működik, és nyugalmat áraszt. Szóval elindult a mélybe a ház valamelyik szűk udvarán. Egészséges lett, igazi, felfrissítette magát. Villanyt szerelt, de a siker még váratott magára, sőt alig jöhetett számításba. Különféle pasasok ereszkedtek le kötélen, ahelyett, hogy a feltételeket elfogadták volna. Indulok máris, kiabálta, és figyelte az összegyűrt arcokat, és újra hallotta azt, amit már egyszer elmondtak. Heves indulataikat kikapcsolták, hogy a holtakkal egyesüljenek. A lejtőkön felfelé a kígyók már rátekeredtek az ágra. A mondókában megjelent a gyilkos indulat, és az erőszakoskodási vágy. Rájöttek, hogy csak büntet és büntet, rábukkantak az eltemetett példányokra. Azon morfondírozott, miként fogja Somfait megöletni. Totális szisztémával-e, mely egyhamar nem fog bekövetkezni, vagy másként, mely független a természettől? Arra volt szüksége, hogy szerdán, augusztus 2-án felhívjon valakit. Haragudott, mert nem értettek egyet, illetve sajnálatos módon elváltoztatták a hangjukat. Egyáltalán nem ijedt meg, közelebb hajolt hozzá, büszke volt a szavaira. Megtette azt a lépést, mely semmi mást nem tesz lehetővé. Halál komolyan gondolta, először lerombolja az illúziókat. (Jelen esetben erről van szó.)

Somfai gyakran látta Szilvia hullámverésekkel fedett testét. Visszafordult, találatot kapott, megtalálta, egyelőre még él, el sem tudtuk képzelni a kozmikus veszélyt. Többször is végigolvasta, sorokat írt hozzá, valami arra kényszerítette, hogy ellenkező irányba hajtson. Az autóval ráhajtott a vízre, annak tisztább felületére, a gombokra, a csavarokra, a házasságra, valószínűleg rövid időre és lassan. A körülmény kétségeket kelt. A fordulattól, meg a birtoklási vágytól haragra gerjedt. Én, Szilvia, kezdte a fiatal nő, megindultam felfelé a füves pusztán. Kiemelte a ház oszlopait, de a ház nem omlott össze. Ebben a lelkiállapotban mindenféle kapcsolat nélkül kiszínezte a létet. A lábát különféle lépcsőfokokra helyezte, miközben olyan férfiakkal került kapcsolatba, akik a piramisok csúcsán keresték Istent. (Beszélgetés nélkül senki sem mehetett tovább.)

(felemelem a fenekemet hogy sajátos helyzetben lássanak mondta szilvia homorú orral képviselte a vádat azt kiabálta hogy igen én velük vagyok és zavarban vagyok beszélgettek aztán hazavitték autón süketség és vakság kerítette hatalmába levetkőzött a ruháját a sövényre borította hozzákezdett az operációhoz a tisztáson lövöldöztek de szilvia leszorította somfait kioperálta a nemiszervét, a péniszén hosszan babrált tavasz volt az ibolyák fokozatosan nyitogatták kékes virágaikat fúróval lyukat fúrt somfai ágyékába specifikus célsejteket ültetett be a szervek jeleket továbbítanak fokozatosan hatolt a csípő csontszerű anyagába a keresztcsont tájékán a gerincvelőben akadályokba ütközött az ízületekkel és a porcokkal mely lehetővé teszi hogy a lábak gyűrűt képezzenek a mellek nagy lyukacsos mintázatban rajzolódnak ki az izmokat kamrákra osztja)

Éppen az a fantasztikum, hogy nem krónikáról van szó, hanem költészetről. A halálos ágyukon mondanak beszédet, és mintázzák meg. Somfai gondatlanság miatt, 2022-ben, röhögve és elidegenedésig fokozódó letargikus állapotban, nővé operáltatta magát. Többnyire hallomásokból, különös szerencséjére való tekintettel. (Szocializálásra vágyott. Narcisztikus igénye volt az önfenntartásra.) Akkor, többek között, a nappalok is nyomasztották. Követ hajítottak, hogy küzdjön. Somfai arca felragyogott és meredeken emelkedett. Különféle ösztönök felé kergették a hangulatok.

(arra kényszerítették hogy fiatal pásztorok ellen küzdjön gyakran kínozták okkult misztikus képek a pásztorok mardosó lelkiismerettel harcoltak hangulataik tárgyakra irányultak az időjárás nem utalt semmilyen kívülálló jelre kinőttek a mellei miközben görbén futkározott az utcán és vidámnak látszott az emberek ránéztek hunyorogtak megérdemeltek egy kis erőfeszítést a birkák a pszichológiai történések nyomában járkáltak hogy szilvia a gyomorból a nemi szervekhez eljusson ki kellett rántani alóla a beleit összezsugorította a máját végülis ki törődik a gyerekekkel óvodáról óvodára vitték somfai kapcsolatbeteg szakállas női ruhába bújtatott figuráját nem háborodtak fel van aki így képes mondták somfai leoperáltatná a fütyijét meg az orrát zavaros körülmények között veszélyes téveszmékkel megdöntötték a valóság fogalomköréből kirekesztett dolgokat csinál az üzenet ezzel ellentétes elhatározta megtanul nagy kanállal eszi ennek hírére hangyák hada lepte el valószínűleg káros szenvedélyüket erősítik meg valami építményben ez volt az egyetlen kibetűzhető jelszó gyakoribb mint a feltételezés attól kezdve védelmet nyújt az ösztönös vonzalmak szorosan összefüggnek)

Ijesztő perspektíva, a szindróma tágul, személyiségéről következtetéseket vonunk le. Nehéz megérteni, szép, felvázolja az irányokat. A Szilviát ábrázoló mű soha sem válik befejezetté. Az erdő ösvényein futó beszélgetés értelmetlen. A seregek vonulnak, az élvezet utolsó nyomaival. Fényt áraszt a megfejtés. Feltekint, új leletre csábít. A felbujtó cinkos, lapít. Bogarak repkednek a Holdon, megmerevednek, mindkét nézetet támogatják a holdbéli ember ideiglenes felfogása szerint. Az elégedetlenkedés szintjén meg lehet oldani, ha az egész világot orvosi kísérleteknek vetik alá. Felrobbannak a bombák, elmaradoznak a hülyék. (Bombák.) A lény továbblopakodik, semmi árat nem sajnál, amikor a keresők a közelébe érnek. A formázásoktól sem riadnak vissza. Szilvia már nem nő, hanem férfi. Ha a korrektúrára rákattintunk, kiválaszthatjuk, megtörölgethetjük, korlátozhatjuk a hozzáférést. Zárt osztályokon úgy történnek a dolgok, egységesen, ahogy a cellákban szokták. És az óvodákban is: beszúrás, tárolás a fájlban. Elkészülnek a táblázatok, még vissza lehet vonni, bizonyos gombra kattintva, megindulnak a változások. Somfai, a szakállas nő lassú demográfiai változások révén válik hódítóvá.

 

  
  
 

Magén István (Budapest, 1950), 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.