Keresés a honlapon:

Busa Hanna: Kísértés

 

 

 

 

Kísértés

 

Autólámpa fényessége veti elém alakom, miközben a deszkákon imbolygok a hívogató hullámok felé. A kis lyukakon átszűrődnek, erősségük megkérdőjelezhetetlen, pont annyival több, mint az enyém. A kocsi elkanyarodik, újra magamra hagy az éjszaka sötétjével és az ugyanilyen gondolataimmal, amit a túloldal fényáradata se tud kiszínezni. Nem engedek be semmit, ami reményt adhat. Amióta megtudtam, hogy depresszióval küzdök, máshogy látom a világot. Nincsenek akadályok, szabályok, bármit megtehetek akkor, amikor én akarom, mert nem számít, ha balul sül el. Nem dob fel a holnap, csak egy újabb lehetséges dátum a halálomnak. Leülök a stég végében, tornacipős lábamat beteríti a víz, a szél összekócolja a hajamat, minden klappol, hogy most legyen vége. Átázik a ruhám, felfázás veszélye fenyeget, nem érdekel. Semmi nem érdekel a tervezgetésen kívül, önző módon csak magammal foglalkozok, nagyon élvezem, saját középpontomban is az lehetek, aki csak szeretnék. Ránézek a telefonomra, egy perc múlva átvált egy újabb napra, nem várom meg. Beleugrom a vízbe, elnyel, nem küzdök levegőért, szétpattan a tüdőm, még tovább akarom az érzést, a magam kínzása a legszebb, ami valaha történt. Hirtelen kelek fel, felkeltesz, ahogy a kezemet letéped a torkomról. "Ne csináld! Túlleszel rajta. Velem." Könnyezem, mellkasodba fúrom a fejem, megnyugszom, ahogy a hajamat simogatod, finom puszikat lehelve rá.

Értelmet nyer a holnap.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-06-17 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.