Videó




Keresés a honlapon:


Kullai Lilla: Hernyó

 

 

 

 

Hernyó

 

Türelmetlenül várta, hogy elolvadjon az összes pici szemcse, hogy megnyíljon a mennyei portál, és végre maga mögött hagyhassa ezt a mocskos álvilágot. Kezében megremegett a kanál, egy pillanatra azt hitte, elejti, az idő megállt, Ő és Isten farkasszemet néztek egymással. A fecskendőbe beleáramlott a folyadék, miközben még egy lépcsőfokkal közelebb került a paradicsom bejáratához.

Először végigszurkálta magát az ere körül. Minden szúrás, mint egy csók, a vágy elönti a testét, gyors lélegzés, már nem bírja tovább. Vörös köd lepte el a látóterét, ahogy a behatolás megtörtént. Tudta, már nem kell sokat várnia.

Az idő magába fordult, elragadta, a jelen fojtogató tudatával lebegett a végtelenben, nem értette mi történik. Otthagyta a családját, otthagyta az életét az igazságért, a túlvilág káprázata elvakította, már nem tudott másra gondolni. Minden egyes nap három óra harminchárom perckor kopogtatott a mennyek ajtaján. Beengedték, borral kínálták, Isten tárt karokkal fogadta, felnyitotta a szemét. Az angyalok éneke beszivárgott a testébe, rezgett a csontjaiban, a világ mintha fel akart volna robbanni.

De most nem találta az ajtót, nem talált semmit, teljesen egyedül létezett, mégis ő volt a minden. Talán ilyen Istennek lenni.

 

 

  
  

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.