Videó

A Pécs 8 csatorna videója




Keresés a honlapon:


Dunai Andrea: Felicita

 

 

 

 

Felicita

Kisanyám, olyan lettél, mint egy zsé kategóriás film: végre lenne egy jó forgatókönyv, de szarul rendezik meg. Pedig, ha jól rendeznék, akár oszkárdíjas is lehetne. Nyugi, ha egyszerű lennél, mint egy százas szög, már költő sem lennél. Na, ne zuhanj már meg, te sosem leszel unalmas, sosem voltál az. Csak hagyd, hogy szépeket mondjanak neked, hogy csodáljanak, érted? Jól nevelt? Az meg minek. Életidegen. Hogy honnan veszem? Hát, útközben azért ragadt rám valami a koszon kívül is. Emlékszel? Olyan feszült voltál, hogy ki kellett volna írni rád, hogy „Vigyázz, harap!”. Tény, hogy behúztál pár gyomrost az egzisztenciádnak, meg a magánéletednek is. Sovány vigasz, hogy nem tehetsz róla. De helló, ébresztő! Akkor még ezt sem tudtad, ne emésszen má’ el teljesen a bűntudat.

Szó, mi szó, gallyra vágtad magad. Haljak meg, nem tudtad te azt sem, hogy nem te csináltad. Kvázi exodussal reagáltál. Na, na, ez milyen? Naná, hogy pont ideillik. Exodus. Érted? Lementél a térképről. Tudom én, hogy egy darabig megbújtál valahol az elméd mélyén, aztán hirtelen kivontad magad a forgalomból. Anyád sem tudott mit kezdeni veled. Á, az emberek frászt kapnak attól, amit nem értenek. Beazonosíthatatlan vagy. Egy ufó. Szedd már össze magad! Mi a picsa bajod van? Cseszegetnek. Meghalt a macskád, mondanád, hogy egy gyenge poénnal operálj. Csak másoknak poén, ne erőlködj. De ha azt válaszolnád, hogy rákos beteg vagy, és most temetted el az apád, na, az már valami. Máris be tudnának illeszteni a megnyugtatóan ismertnek vélt saját skatulyáikba. De rossz hírem van, nincs megfogható tárgya a szarullétednek. Aminek tárgya van, az érthető. Érted. Te szorongó lélek, öntudatlanul is szétfűrészelted a személyiséged, hogy még működni tudj. Igen, azt. Hát, figyelj, vannak, akiknek sosem lesz ilyen. Legalább ennek örülj. Vagy robot üzemmódba kapcsoltál, vagy beálltál remetének. És így hová is mentél? Tönkre, kisanyám. Most sem értesz semmi máshoz, csak a meneküléshez, csak futsz, futsz, hogy utolérj valamit, talán magad. Csajszikám, te rendesen lekésted az életed. Neked az örök páciens szerepe jutott. Sosem akartál gyereket, házasságot, nem lettél anya, sem igazi feleség. Sokak szerint ez a viselkedés deviáns, de minimum antiszociális. Mások szerint a harang meg csak azokért szól, akik időben elvégezték az iskoláikat, kamaszon kicsemegézték a szerelmet, komoly párkapcsolatuk lett, házasságot kötöttek, van munkájuk, amit ha utálnak is, legalább megalapozták a jövőjüket minimálbérből, és gyerekeik lettek, és várják az unokát. De ki szól azokért, akikért ez a harang nem szól? Ha nem tartozol oda, akkor hova? És te aztán megadtad. Megpróbáltál a szarból is várat építeni. Azok, akik nem lépnek házasságra, nem alapítanak családot, középkorukban furcsák lesznek, megkeserednek, összezavarodnak, valami ilyesmi. - olvasom. Tudod, abban a kék könyvben, amiből a felvételire készültünk. Pszichológia szak, bakker. Ha nem lett volna elég, még mások nyomorát is a nyakadba vetted volna. Na, jó, ez menő. De baj volt veled. A férfiak is csak nézegettek, szép, szép, de hibás. Mintha a jajistenembeledöglökből a kibírhatónál több jutott volna. Abba már bele sem mersz gondolni, mi lesz, ha egyszer megéred a hetvenet. Paranoiás lettél, és csak te hiszed, hogy azért, mert nem vagy Valaki, majd nem törődnek veled? Lesz egy kórház, ahova bemész, de „véletlenül” nem jössz ki többé? Nyugi, ez nem a Hotel California.

Nem bízol senkiben. Miről is beszélgetnének veled? De örüljél, te ajándékba kaptad az internetet. Ventillálhatsz ebben a virtuális nászban. A régi barátnők férjhez mentek, szültek három gyereket, mások a kínjaik. Hozakodj elő az időjárással, sajnálkozz az aktuális közéleti mizériákon, a túlnépesedésen, a klímaválságon? Hogy az emberiség a saját sírjába rohan? Vagy beszélj arról, hogyan bűvölte el a francia impresszionistákat a fény és a színek közötti kapcsolat? Mert, ugye, emlékszel még, hogy sebesre sikálta a seggedet az iskolapad. Mégis ide jutottál, bassza meg aki akarja. Sztorizz Glenn Gouldról, aki sosem házasodott meg, hogy milyen sajnálatra méltó lett volna a felesége, hiszen ő a muzsikával élt házasságban? Hogy a költészet micsoda vigasz? Na, ez az! Mondd csak meg, hogy te a verssel élsz házasságban. Hogy ez az egyetlen menedék. Nem számít kor, se kór. A vers utolsó lélegzetig szerelem. A szerelem utolsó lélegzetig vers. Aki ezt nem érti, nem ért belőle semmit. Meséld el, hogy fájdalom, de te csak rímeket faragsz. Vajon, ez az út is a sárgaházba vezet? A szomszéd sem érti, hogy miért jön hozzád sűrűn a mentő, hogy nem te könyörögtél a Báboshoz suicid hajlamért. Vagy miért nem sír fel egy gyerek, a nehéz bevásárlószatyrokat miért nem egy férj cipeli haza, és úristen, miért csenget nálad a rendőrség. A kórházi ágyon is arra trenírozod magad, hogy ha végre hazajutsz, és nem elég a nyomorod, még kénytelen-kelletlen a liftben is kérdezgetnének, majd hogyan mondd el, hogy hányadszor mondtál le magadról. Hogy ez csak úgy jön, mondják, valami más elmeállapot, hogy a krízist nem ismeri fel az, aki épp nyakig benne van, hacsak nem ült évekig terápián. De hiába. A szégyen gyógyíthatatlanul felhorzsolta az arcod, és lehajtott fejjel jársz. Magyaráznád, hogy borderline, ismered már a szakirodalmat. És kapásból négyen néznének rád riadtan. De nincs slusszpoén.

Fel a fejjel, kisanyám! Ne akarj már idő előtt lelépni. Emlékezz, mire észhez térnél, már be is dugtak a zártra. És akkor inkább a hóhér. Néhányszor megszöktél. Na, igen, kórházi protokoll, hogy kiadják rád a körözést, hiába ígérnéd, hogy már jól vagy, nem vagy sem köz-, sem önveszélyes. Bujkálnod kell, mint egy gyilkosnak. Nem gyújtasz a lakásban villanyt, nem veszed fel a kaputelefont, tudod, hogy kik keresnek. Pár hétre leszöksz anyádhoz vidékre, hogy elüljön a baj. És ha elült, akkor feladod magad, hogy, kérem, engem itt köröznek. És hurrá, minden rendben, pár hét alatt érvényét vesztette a wanted dead or alive.

Csak semmi kilengés, zűr, flört. Már összetart ez a cérnafegyelem. Többé ne gondolj az élet értelmére. Higgyél nekem, nincsen neki. Így talán kicselezed a halált. Amióta terápiás tanácsra a The Cure és a The Mission helyett könnyű, rágógumi ízű popzenét hallgatsz, Al Bano olaszul énekli, hogy Felicita, színes képeket festesz, macskát dédelgetsz, és boldogan merülsz alá a költészet bugyraiba, azóta tagja vagy a Klubnak. Nyakig úszol a macskaszőrben, de nem mész rá idegileg. Nem azért van az embernek macskája, hogy antidepresszánsnak használja? Van bennük valami, ami szedál, középre húz. Annyira, hogy a felkarodra tetováltattad. Legyen valami izgalmas majd a halottkémnek is. Csak szépen maradj középen. Se jobbra, se balra. Nincs mániás szakasz, csak egy szakasz mániás menetel néha a fejedben, de már vannak fegyverek a kezedben. Megállíthatod.

 

 

  
  
 

Dunai Andrea (Szekszárd, 1970)

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztőségi titkára, a Rendezvények rovat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.