VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Dinók Zoltán: Imre maga megy haza
Imre maga megy haza
Józsi nagybátyja a nappaliban alszik. Részegségét most heveri ki. Zenész, aki tegnap este játszott, és többet ivott a kelleténél. Józsi kénytelen ezt a kellemetlen italszagot elviselni. Imre nővére, Mária arra kérte a fiát, hogy kísérje haza Imrét. A neje már biztosan aggódik érte. De Józsi nem akarta hazakísérni, hiszen Imre lábra sem tud állni. Először józanodjon ki, gondolta Józsi. Így hát várnak. Addig tévét néznek kettesben. Egyszer csak a tévés szoba előtt megáll Imre. – Hol vagyok? – A nővérednél. Mária vagyok. Nem emlékszel? – Ja, persze. – Tegnap este játszottál. – Igen. Most már emlékszem. Hol a gitárom? Mária elneveti magát. Elraktam a szoba sarkába. Imre odanéz. Ép egyáltalán? Megpillantja a húrokat, elégedett. – Az én gitárom. – mondja kicsit megfeledkezve magáról. Józsi magában nevetgél. – Nem eszel valamit? – kérdezi Mária. – Éhes nem vagyok! – Akkor most mit csinálsz? – Leheveredem. – Nem mész haza? – De. Hamarosan, csak még nem érzem magam úgy. – Akkor feküdj le. Imre lefekszik a kisszobában. Mária aggódik. Imre úgy viselkedett, mintha valami nagy krízist vagy katarzist élne át. Menj, beszélgess egy kicsit vele, mondja Mária a fiának. – Mit beszéljek. – Valami közös témátok csak van. – Én nem akarok semmiről beszélgetni vele. Mária unottan sóhajtott. Imre még az ital utóhatásától csak fekszik az ágyon, és a plafont bámulja. Józsi átmegy hozzá. – Jól vagy? – Igen. Most már jól. Mi van veled? Te jól vagy? – Igen. Jól vagyok. Dolgozok. Csak most szabadságot vettem ki. – Mit is dolgozol? – Áruházban raktáros vagyok. – Emlékszem, a ballagásodon ott voltam. – Igen, neveti el magát Józsi. Kicsit részeg voltál. Imre is nevet. – Igen, mert nem voltál valami jó tanuló. Aztán ez nagy esemény volt. Józsi kicsit megsértődik. – Nem voltam jó tanuló? Rossz sem. Imre mosolyog. – Apádat ismertem. Nagy hallájú ember volt, de eszes. – Halottakról vagy jót vagy semmit. – Persze – mondja bólogatva Imre. – Szerettem az apámat. Idő előtt halt meg. Imre hallgat. – Ilyen az élet. – De miért ilyen? Hiszen csak ötvenkét éves volt. – Talán nem vigyázott magára. Tudod, az én apám is sokat ivott, mégis azt hittük nyolcvan évet él. Aztán hetvenet sem. – Ez a világ mindig kihozza belőlünk a dühöt és a stresszt, mondta Józsi bölcsen. – Igazad van, fiacskám. Ez világéletben így volt. Nem tudunk ellene lázadni. Mert hát miért iszik az ember? Mert gondjai vannak. – Dehogyis. Nemcsak a gondok. Az ember néha nem sokban különbözik az állattól. Akik gondok miatt isznak, annál rázósabb helyzetben vannak. Mintha az alkohol is jobban ártana. De hiszen te is ittál most. – Zenész vagyok. Nem is magam akartam inni, a barátok vittek bele. Józsi nem akart hinni neki. Ezt álszent szövegnek tartotta. De annyiban hagyta. – És annyira belevittek, hogy a barátoknak kellett hazahozniuk? – Igen. Ez van. – Elég szomorú, hogy ez van. Imre nem akar erről többet beszélni. – Na, hamarosan megyek, szólal meg végül. – Hiányozni fogsz. – Ugyan, hiszen bármikor átjöhetsz hozzánk. Józsi kelletlenül bólogat. Imre öltözködik, búcsúzik Máriától is. – Akkor magad mégy haza? – Hát persze. Teljesen kijózanodtam. – Oké, de azért vigyázz az autókra. Imre fogja a gitárt, végleg elköszön. A hűvös időben még csak nem is fázik.
Megjelent: 2021-03-07 18:00:00
|
