Videó

A Deák Erika Galéria videója




Keresés a honlapon:


Szilágyi Rohini: Madárijesztő

Nem hiszem, hogy bármit is el tudnék érni az életemben, ezért inkább nem akarok semmit.
Nem kihívóan mondta ezt Regina, nem is lemondóan, vagy kétségbeesetten. Száraz tény volt, mintha csak ennyit mondott volna: esik az eső. És Fábián érezte, hogy itt ellentmondás feszül. Regina nem őszinte, vagy elhallgat valamit.
Úgynevezett jobb étteremben ültek. Az asztalon fehér abrosz, számos pohár, és az evőeszköz sem alumínium. Regina szép is lehetne, ha törődne magával egy kicsit. Most nem az. Világos vörös haját éppen csak feltűzte, egy része a homlokába hullott. Ha leengedné a haját, nem tűnne fel, hogy milyen furcsa a füle: először is, majdnem kétszer olyan hosszú, mint kellene, aztán meg van benne egy különös csavar. Fábián biztosra vette, hogy senki másnak nincs ilyen füle. Dupla fül, dupla spirállal, formátlan, torz, és mondjuk ki, rettenetesen csúnya. Létezik olyan ember, aki megérinti ezeket a füleket? Persze létezik, mert Regina férjnél van, tíz éve él valakivel, akinek még a nevét se mondta ki.

Nem lehet nagy boldogság, de ez csak rájuk tartozik.

Sovány, kicsi arcban gyönyörű szemek, mint két drágakő.

És tényleg, mennyire sovány ez a Regina, mint egy paszulykaró.

Fábián folytatta Regina leltározását. Sima bőr, szabályos orr, a szája semmilyen. A nyaka is vékony, egy kéz körüléri. Több számmal nagyobb ruhafélét visel: fehér inget, fekete kardigánt, szürke pantallót, az is úgy áll rajta, mintha vasvillával – de hagyjuk ezeket a népies hasonlatokat.

Az ing nyaka kigombolva, de nem csábítóan, hanyagságból úgy maradt. Kardigánja lecsúszik a válláról, mert persze azt se gombolta be rendesen. A lába most éppen nem látszik, de Fábián tudja, hogy milyen cipőt visel, férfiaknak szánták azt is. Semmi hiúság, ami akár jó tulajdonság is lehetne, de itt és most nem az. Mindössze annyit árul el, Regina gyűlöli azt, hogy nőnek született.

Ezen még lehetne segíteni, de a szike meg a hormonkezelés csak bizonyos külső jegyeket formálhat át, maga Regina Reginusként is megmaradna annak, ami, lázadó és független lélek, harcban az egész világgal.

A természet nem igen törekedett arra, hogy a női szervezet működését minden szempontból kívánatossá tegye; azt is lehetne mondani, hogy egyszerűen kiszúrt a nőkkel. De ha már itt tartunk, a férfiaknak is lehet okuk a panaszra, éppen elég. Ott függ kívül, mintha utólag ragasztották volna oda, lerontja a harmonikus vonalat, kilóg a sorból – mert hogy a legtöbbször lóg csak, azt nem lehet tagadni. Nem egyszer a legrosszabb pillanatban fejezi ki a véleményét. Igen, ahhoz képest, hogy a természet a reprodukciót emelte piedesztálra, jobban is megtervezhette volna az eszközöket, kívül és belül.

Nem véletlen, hogy Reginának nincs gyereke. Ilyen keskeny csípővel talán nem is lehet. Különben is, férfiak nem szülnek.

De hiszen már eddig is nagyon sokat elért, jegyezte meg Fábián óvatosan. A könyveit szétkapkodják. A darabjait nem lehet levenni a műsorról.

A színházról ne beszéljünk. Tévedés volt, hogy egyáltalán belekezdtem. És ami a könyveimet illeti, tudta, hogy az elsőt kereken ötven kiadó utasította el?

Fábián tudta. Az interjú előtt felkészült Reginából. Mindent tudott, amit el lehetett olvasni valahol. Az emberről szeretett volna megtudni valamit. A csigáról, akit olyan nehéz előcsalogatni a házából, és az első közeledésre visszahúzódik.

Az sem lehet véletlen, hogy a csiga Zwitter, de most nem mennék bele az anatómiai részletekbe.

Eddig szinte semmi újat nem tudott meg Regináról. A külsejéről egy sort se írhat. Nem is kell, mert ott lesz a fényképe. Ebben a rémes fekete kardigánban – bár az látszik rajta, hogy előkelő üzletben vette, finom anyag.

Nem gazdag, de időnként megengedhet magának egy-egy luxuscikket.

Akkor mégiscsak ott lapul a hiúság a dupla fülek mögött?

Az összes könyvem közül, folytatta Regina, azt a kettőt szeretem a legjobban, amelyek nem jelentek meg sehol. Az első kettőt. Nincs bennük semmi munka; tiszta élvezet volt. Elrugaszkodtam a valóságtól. Lebegtem a csillagok között. Azt hiszem, szürreálisnak nevezik az ilyet. Nekem persze eszembe sem jutott, hogy stílusirányzatok is vannak a világon. Örültem, hogy írhatok. Abban, amit később írtam, már én is benne vagyok, vastagon. Tudom, hogy nem fogok újat mondani, de mindegyik szereplőm én vagyok.

Fábián elmosolyodott. Gondolatban végigpásztázta a nyolc regényt, amelyek 1997 óta megjelentek. Valdemár is?

Regina ráhagyta. Egy kicsit az is.

Valdemár a rendszerváltás hőse vagy bolondja, ahogy vesszük. Óriási lelkesedés fűti, de nem igazán ért semmihez. Elkezdi, abbahagyja, aztán ez a ritmus ismétlődik, hatszáz oldalon. Nem unalmas, mert nagyon változatos dolgokba kezd bele. Éppen hogy hűtőszekrényeket nem árul az Antarktiszon, de nem sok hiányzik hozzá. Valdemárt nagyon könnyen meg lehetne győzni arról, hogy a pingvinek csak az ő hűtőszekrényeire várnak. Melléje állítottak egy őrangyalt az égiek, hogy vigyázzon rá, ne engedje, hogy minden csapdába beleessen. De az őrangyalnak éppen az tetszik, hogy Valdemár ennyire ostoba, és időnként maga is kreál vad helyzeteket, hogy még többet nevethessen a mentoráltján. Valdemár következetesen a rossz lóra tesz, és ha nincs ló, akkor a rossz szamárra. Hatszáz oldalon keresztül egyetlen nőt sem sikerül felszednie. Mi ez, ha nem kóros tünet?

Főleg azok után, hogy Regina első, megjelent regényének ez volt a címe: Szex. Provokálni akart vele? Ezerszer is elmondta már, hogy nem. Akkor miért? Mert erről szól a könyv. Vegytiszta szex.

Hogy is van ez? Az egész könyvben senki, senkivel –

Mondjuk, egy húzós címmel mindent el lehet adni. Mert végül is erről van szó, mindenki el akarja adni azt, amit éjt nappá téve összekörmölt. Hagyjuk a frázisokat az önkifejezésről, meg a többi maszlagot. Egymás között vagyunk. Nekem aztán nyugodtan bevallhatod. Jót fog tenni, ha egy kicsit kiengeded a gőzt. Ne félj, nem írom bele az interjú szövegébe. A te titkod az én titkom is, én pedig nem adom ki magam.

Csak el. Az ember mindig magát adja el, amikor pénzt kap azért, amit megírt. Valószínűleg így van ez minden mással: nem kellemes, ha pénzért kell esztergálni vagy szántani. De én csak az íráshoz értek, nem próbálkoztam semmi egyébbel.

Regina igen. Az iskola után bábszínésznek tanult.

Fábián elnézte a vékony, törékeny ujjakat. Csak játszottak a késsel és a villával, nem ettek. Regina lehántotta a csirkéről a fűszeres sajtkérget, apró darabokra vágta, és egy falatot sem evett. Most már tudjuk, hogy miért ilyen sovány.

Elnézést, mondta Regina, leszoktam a rendes étkezésről, amikor egy akrobatacsoporttal jártam a világot, és még nem sikerült visszaszoknom.

Akrobata? De mikor olyan légiesnek és törékenynek tűnik. Nincs rajta egy deka izom.

Regina várt a kérdő tekintetet, és már mondta is: Nem volt jó ötlet. Erős emberek dobáltak a levegőben, nekem csak annyi volt a dolgom, hogy légies legyek. De hiányzott belőlem valami – az apróság, ami az ügyes artistalányból csillogó sztárt varázsol. Beláttam, hogy ez nem való nekem.

Fábián őszintén csodálkozott, és elmondta az összes közhelyet, amit ilyenkor szokás. Nahát, de érdekes, nem is gondoltam volna, de azért izgalmas kaland lehetett, meg hasonlók.

Én meg a bábszínházról szerettem volna kérdezni, tette hozzá, amikor már kifogyott a közhelyekből.

Milyen jellemző ez is. Nem a színpad, ahol mindenki látja, villogni lehet, és kell is. Regina megelégedett volna a spanyolfallal, bábuk bőrébe bújni, bábuknak kölcsönözni a hangját. Ma is fél a színpadoktól – tulajdonképpen nevetséges, mert már egy csomó színdarabját bemutatták – éppen a Szex volt az első, amiben nem történik semmi olyan. Úgy értem, fizikailag nem, mert egyébként nagyon is ott van, ott vibrál a szereplők minden mondatában. De ez az átkozott görcs, vagy mi, ami Reginát arra kényszeríti, hogy visszafogja magát! Ezek a gyáva félmosolyok, elfordított tekintet, remegő kéz – nehéz lehet mindig tudatosnak maradni, leszorítani, elfojtani. Férfiruhát viselni. Előadni a megközelíthetetlent. A tragikus jégcsapot.

Regina feladta a sikertelen próbálkozást, és eltolta a tányért maga elől. Ne haragudjon, nem megy. Pedig ezt még szeretem is. Az ételek legnagyobb részét nem szeretem. Kínszenvedés elolvasni az étlapot.

Aztán elnevette magát. Jól van, maga nyerte az első menetet! Elmondom, hogy miért mentem a bábszínházhoz. Amikor leérettségiztem, igazából csak egy dolog érdekelt, el akartam költözni otthonról mielőbb. Azt mondtam, otthonról? Nem volt az. Amíg férjhez nem mentem, nem volt otthonom, csak különféle házak, és a legrosszabb az úgynevezett szülői ház – haha! Menekültem onnan. Volt egy barátom, aki a bábszínháznál dolgozott – nem bábozott, technikusnak vették fel, de mindenhez értett – ha kellett, vízcsapot javított, palástot varrt az öreg királynak, díszletet festett, beállította a világítást. Azt mondta, elég kellemes hangom van, próbáljam meg. Szamárságnak tartottam, hogy kesztyűbábot húzzak a kezemre, kalimpáljak, és gügyögjek a gyerekeknek – sosem szerettem a gyerekeket. De mindenképpen el akartam jönni otthonról, és ez a barátom rábeszélt. Nem volt más választásom, mert az önállósághoz pénz kell – akkor azt képzeltem, nagyon kevésből is meg tudok élni, nincsenek nagy igényeim – amúgy hiába követeltem volna otthon – na tessék, már megint kimondtam ezt a szót! De az összes többi lehetőség olyan körülményes. Csak lestem, amikor szép lassan kiderült, milyen sok pénz kell ahhoz a kevéshez is, ami nélkül nem lehet megélni. Kereken tíz évig harcoltam a pénz ellen, a pénzért – ez volt az életem legnehezebb időszaka. Bár így utólag mindegyik a legnehezebb volt. Aztán 1997-ben megjelent a Szex, és attól kezdve úgy-ahogy – vagyis azt mondhatom, hogy mindent a Szexnek köszönhetek.

Miért kellett elmenekülni otthonról? Nem jött ki jól a szüleivel?

Regina jól megnézte magának Fábiánt. Hm, nem fiatal már. Gyérül a haja, de az nem számít. A legfeltűnőbb a szemöldöke, szinte egészen egyenes. A szemöldöke és a szeme közötti távolság kicsi. A szemei alig látszanak ki a súlyos szemhéjak alól. Ezt leszámítva, rendben van, még az a kis bajusz is jól áll neki. Mint egy öregedő filmsztár. Az alsó ajka sokkal vastagabb, mint a felső. Azt hiszem, ezt mondják érzékinek. Bevállalom? Meglátjuk. Az első rostán átesett.

Előbb azonban meg kell ajándékozni egy történettel.

Az apámat nem ismertem, kezdte Regina, lelépett, mielőtt megszülettem. Az anyám nem tudta elviselni ezt a kettős csapást: egy férfi eltűnt az életéből, egy kislány a nyakán maradt. Azt képzelte, én fogom összetartani a házasságát. Nem tudom, ki találta ki ezt a méretes ostobaságot – talán a falusi vénasszonyok, addig sustorogtak a fonóban, amíg oda lyukadtak ki, hogy a János biztosan nem meri otthagyni Marit a három kisgyerekkel – hogy majd elszégyelli magát, szakít a Borcsával, és visszaavászkodik a jó meleg, büdös családi fészekbe. Elnézést, amiért nem válogatom meg a szavaimat.

Fábián intett, hogy nem baj, mondja csak, ő majd átírja, ha kell. Esetleg nem is írja át, büdös fészek, ez jó, sokkolja az olvasókat. Igaz, hogy mondott Regina már különbeket is Az Utazás-ban, az olvasók szeretnek felháborodni, az bizonyítja az erkölcsi fölényüket – mindenki szereti ezt a nagy érzést, én sokkal jobb vagyok, mint azok – meg aztán, néha fel kell kavarni az állóvizet.

Nem teljesítettem az anyám elvárását, folytatta Regina, ezért úgy döntött, hogy utálni fog engem, és utált is, módszeresen. Mindentől undorodott, ami sajnos hozzátartozik egy kisgyerekhez, a pelenka-szoptatás-büfiztetés szentháromságával kezdve. Látom magamat az első emlékeimben: sírok, ordítok, könyörgök – Nem akarok, nem akarok! – anyám a kezemnél fogva rángat, el a hintától, mert az veszélyes, el a homokozótól, mert az piszkos, el a bokortól, mert ott járt a macska – a legszívesebben az egész élettől elrángatott volna, de ehhez nem volt elég ereje. Most már tudom, hogy nagyon szenvedett, de akkor csak gyűlöltem, simán és minden lelkifurdalás nélkül, gyűlöltem, hogy nekem semmit sem szabad, csendben kell maradnom, lehetőleg láthatatlanul. És gyűlöltem az állandó pálinkaszagot.

?

Az anyám ivott. Nem kicsit. Hazajött a könyvtárból, mert mindig ügyelt a látszatra, büszke volt arra, hogy mindennek ellenére van egy biztos munkahelye. Hazajött, és kinyitotta az első félliterest. Reggelre két vagy három üveg sorakozott az ágya mellett. Hó vége felé jó volt a kannásbor is.

Néha „kölcsönadott” engem távoli rokonoknak, akik Sápon laktak – tudja, hol van ez a falu? A román határ felé, csak valamivel messzebb, mint a legszélső csillagködök. Nem tudom, most mi van, hogy van, de akkor semmi nem volt Sápon – se templom, se bolt, az emberek dolgoztak, amíg be nem savanyodtak, és amikor ez is megvolt, dolgoztak tovább. A rokonok kecskéket tartottak, egy egész csordát – vagy nyájat? Nem tudom, mi a pontos kifejezés. Én meg iszonyúan féltem tőlük, mert a bak öklel, különösen, ha rájön a bolondóra.

Nem bírtam tovább az anyám mellett. Nekem se kötélből vannak az idegeim. Megmondtam neki, hogy nem akarom többé látni.

Kegyetlen volt, jegyezte meg Fábián, de azért csak találkoztak, később?

Nem. Az anyám még aznap kinyitotta a gázcsapot.

Nem kellett volna megkérdeznem, gondolta Fábián.

De közben az agya függetlenítette magát, és számolt. Mikor volt ez? Regina 1962-ben született. 1980-ban érettségizett. Régen volt, az idő igaz, és ledönti, mi nem az – Shakespeare is mondott valamit az időről – tegnap is az asszony odahaza, gondolom, azt mondta, nincs időm – mindig emiatt panaszkodik.

Akkor milyen tíz év? Az imént Regina tíz évről beszélt. 1980-tól 1997-ig nem tíz év telt el. Jobb lesz, ha nem firtatom.

Ha tényleg igazat mond Regina. Mert eddig foggal-körömmel védte a magánéletét. Nem mintha dicsekedni lehetne egy iszákos mamával.

Regina már messze járt, arról a bizonyos tíz évről beszélt, amikor az első két regényét írta, és annyira nem volt velük elégedett, hogy fel sem ajánlotta egy kiadónak. Nehéz idők voltak, nem kapott állást, miért is kapott volna egy mezei érettségivel? Takarított, kertészkedett, alkalmi munkákat vállalt. Egyszer azt gondolta, visszamegy a városba, ahol született. Kölcsönkért egy autót, megcsúszott a jeges úton, elvesztette az uralmát a kormány felett. Az árokban kötött ki, Csak az arca sérült meg, operálni kellett.

Fábián jól megnézte, még alaposabban.

Nem is látszik.

Tényleg nem látszott, de Reginát nagyon zavarta. Ő maga tudta, hol van, és ezért látta is. Nagyon csúnya vagyok, mondta elkeseredetten, nem kell udvariaskodnia, szoktam tükörbe nézni, és pontosan tudom.

Mit mondjon erre az öregedő újságíró, aki már megkapta azt, amit akart: exkluzív interjút a híres írónővel, akit a megközelíthetetlenség aurája leng körül.

Kedves Regina, miért mondja ezt? Gyönyörű haja van, gyönyörű szeme, az alakja így is hibátlan, és ha megpróbálna enni egy kicsit –

Tudom, hogy milyen vagyok. Egy madárijesztő. Kitehetnének a kukoricaföldre, és rémülten menekülne a közelemből minden, ami csúszik, szalad vagy repül. Tudom én, hogy az érdeklődés nem nekem szól, hanem a könyveimnek. Volt néhány év az életemben, miután kidobtak a bábszínházból, de ezt bele ne írja az interjúba, mert beperelem. Elég elkeseredett voltam, lakás és állás nélkül, mert addigra a fiú is megunt. Mi mást tehettem volna, mint a többi lány, aki így járt? Higgye el, egyik se strichel szórakozásból. Egészen más elképzeléseik vannak arról, hogy mi a szórakozás. Fiatal voltam, és mindig kaptam annyi pénzt, amennyi kellett. Annyit, de egy fillérrel se többet. Ez a piszok népség csak Rondának hívott. Eljössz egy körre, Ronda? Te ott hátul, neked szólok, te Ronda, Amikor már nagyon berúgtak, ellágyultak egy kicsit: Te, nem is vagy olyan ronda ebben a félhomályban. Te annyira ronda vagy, hogy az már szép.

Ki kellett bírnom, mert belőlük éltem.

Azzal vigasztaltam magam, hogy van egy város Spanyolországban, ez a neve, Ronda. Gyönyörű város, egy kanyon tetején. Egyszer majd elmegyek oda, és megnézem benne magamat.

Fábiánban egy világ omlott össze, de erről nem tudhat senki. Gépiesen mondogatta: Nem volt igazuk. Maga igazán csinos. Csinos. Csinos.

Ugyan már, legyintett Regina, és ugyanazzal a lendülettel feldöntötte az ásványvizes poharat. Megmondtam, hogy hagyjuk az udvariaskodást. Ez van, madárijesztő vagyok.

És amikor Fábián ismét rákezdte az előbbi mantrát, hirtelen megkérdezte: Maga tényleg úgy
látja, hogy csinos vagyok?

De mennyire, bókolt Fábián, a jobb meggyőződése ellenére.

Hát akkor – felmegyek magához. Vagy tudja mit, jöjjön el hozzám. A férjem elutazott.

Fábiánt váratlanul érte az ajánlat. Szerette volna megfogalmazni, lehetőleg kulturáltan, hogy a felesége ennek nem örülne, de önkénytelenül kiszaladt a száján: Jézusom!

Regina levonta a következtetést.

  
  

Megjelent: 2014-08-10 07:29:43

 

Szilágyi Rohini

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.