Siska Péter: Kartondobozok – Kézirat
Kézirat
A helyszín egy iroda, a falon
szentképek és feszületek lógnak.
A Nyomozó egy huszonéves,
szemüveges nő, szürke kosztümöt visel.
Steril, hibátlan, természetellenes szépség.
Az Elítélt vele szemben ül
az asztalnál, rabruhában, bilincsben,
egy fejére rögzített glóriával.
Az ajtónál a Svájci Gárda
egy tagja áll díszegyenruhában,
hátratett kézzel.
Nyomozó
Fél attól, hogy rájövünk azokra a titkaira,
melyekről nem szeretné,
ha kiderülnének?
Elítélt
Nem hiszek Istenben.
Nyomozó
(Ír, fel sem néz.)
Hová rejtette a lelkét?
Elítélt
Egy kartondobozba.
Már nem emlékszem, melyikbe.
(A halántékára mutat)
Valahol itt van, a pincében.
Nyomozó
Miért hazudik?
Elítélt
(Szárazon nevet) Hagyjuk már
ezt a színjátékot.
Ezt a történetet már megírták,
még a szereplők is
hasonlóak.
(Rövid szünet)
Még a bohóc is itt áll mögöttem.
(A Gárdista elmosolyodik,
cigarettát vesz elő, rágyújt.)
Nyomozó
Azt hiszi, nem tudjuk?
Elítélt
Mindenki tudja, de
senki sem akarja elhinni.
(Telefoncsörgés.
A Nyomozó felveszi a kagylót.)
Nyomozó
Sacrificium Deo spiritus contribulatus:
cor contritum, et humiliatum,
Deus, non despicies.
(Leteszi a telefont.)
Szokott még álmodni róla?
Elítélt
Álmomban mindig a Nap felszínét látom.
(Rövid szünet)
A nyár hirtelen érkezett.
Egyikünk sem számított rá.
Nyomozó
Melyik ígéretét nem tartotta be?
Elítélt
Azt hittem, örökké fog tartani.
Táncoltunk, pedig nem szólt a zene.
Mindenki látta,
de senki sem hitte el.
(Rövid szünet)
Szeretnék vallomást tenni.
Nyomozó
Arra semmi szükség. Emlékszik,
hogyan érezte magát akkor,
szerda délután?
Elítélt
Mindig szerda délután van.
(Rövid szünet)
A Nap többé nem nyugszik le.
Sosem lesz már éjszaka,
és örökké nyár lesz. Mindenben
ott lüktet az élet –
(Mélyen, hosszan sóhajt)
mondja, ez már a Pokol?
Nyomozó
Hová rejtette a lelkét?
Elítélt
Ennek nem így kell lennie!
(Sírós hangon) Ez nem az én szerepem!
Nyomozó
Miért hazudik?
Elítélt
(Már sírva) Ennek nincs semmi értelme!
Nyomozó
Azt hiszi, nem tudjuk?
(Hirtelen kialszik a világítás,
és minden elnémul. Később
öngyújtó fénye villan,
a Gárdista
újabb cigarettára gyújt.)
Gárdista
(Reflektorfényben áll)
A szerző, aki túlírja a művét,
olyanná válik, akár
egy elszabadult hajóágyú.
Egy ponton túl minden véget ér,
még a legjobb történet is.
Ha ez mégsem következik be,
nos… talán jobb,
ha az egész
kéziratban marad.
A Gárdista meghajol, majd
a színfalak mögé
sétál. Lassan visszatér
a világítás, de a színpad már
üres. Csörög
a telefon.
Csörög a telefon.
Csörög a telefon.
Megjelent: 2019-02-16 14:41:38
 |
|
Siska Péter (Nyíregyháza, 1984) költő
|
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
