VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Dr. Kiss Tamás: Üvöltés-analógia: 1968 – 2015.
Üvöltés-analógia: 1968 – 2015. Dal: „Tékozló fiúk” – Omega.
Láttam legjobb tanáraim lehunyt szemei mögött rejtőző gondolat-romjait, befelé siratva múltat és szétzüllött jövőt, sötét utcákon félve szaladva, gondolat-rejtve egy elvesztett barát, rokon után kutatva, és láttam magunkat, égve az éjszaka mámoros fényében a csillagos ég alatt cigarettába és whiskybe burkolva, magunkat, akik trikolorunkba bújva vártuk a szellemi terrort minden másnapon a hideg, kegyetlen szemekből.
1956 és 1968: FILMEK, DALOK „Soha nem látott 56-os felvétel” (9:26) „Czechoslovakia – Soviet invasion” (5:06)
Mi, akik a kommunizmus és a klérus kísérleti alanyai voltunk hosszú hajjal, intőkkel, pofonokkal kitüntetve de megvilágosulttá vert lélekkel pengetve gitárunkat tapostunk rá a lélek örökösen fagyott jegére Mi, akik nem utazhattunk Nyugatra, és már nem is akarunk soha mert virágkoszorú helyett undor-glóriát akasztott nyakunkba a kapitalizmus „rothadó” fogyasztó-álomkór pora bűzös röhögéssé változtatva emberi méltóságunkat
Dal: „Honky Tonk Woman” – Rolling Stones
és Ti, kevesek, akik azt ordítjátok, hogy van demokrácia átélve azt hazug harácsolással megszerzett vagyonotokban sötét utcákon, sokszor félve kurváitokhoz osonva ontva magatokból a gyűlölet sírhantjait, ti szegények Ti, akik jellemetekkel gyógyszerezitek a lesajnált „embereket”, „tömegeket” hogy örökös kóma-sémákba zuhanva tébláboljanak magukat félreértve, számotokra dicshimnuszokat zengve, és egymással értetek ölre menjenek, szegény megvezetettek.
Láttam egykori barátaim létezés, és pénz-haláltusáját Scriabin Op. 8 No. 12 gyógyszer-, és alkohol-függőségben toporogva tétován, sorban állva álomért, könnyű néhány órás mámorért olcsó megvehető metafizikáért habókos jósnőknél templomokban koldusok között az oltárhoz furakodva ital után rock-Krisztusokba roskadva és láttam sírni-képtelen szemeket meresztő ránc-arcokat, aluljárókból, utcákból kisöpört koldusokat de legtöbbet „az itt már nincs többé segítség” félelem-lelkeket indulat szakította sárguló faleveleket, üvegeket. Chopin: Prelude esz mol És Őket, akik már nem érdekesek, akik még gondolkodni mernek kertekbe, hegyek aljára csúcsára elmélkedni mennek társakat lepkében, égben, szavakban, madarakban keresnek kivonulva e világból önmagukban énekelnek Őket, akik Mi lehettünk volna e kékséges isteni bolygón egymásnak dalolva hajunkba hippi-virágkoszorúkat fonva szemmel is értve a szeretet zengő szélfútta szavát isteni-dionüszoszi élet-orgiában ugrándozva egyre tovább…
Dal: „San Francisco” – Scott McKenzie
Őket, a „megszállottakak, bolondokat, csodabogarakat, művész-lelkeket” kik megbecsültség helyett ily szófűzéreket kaptatok lejáratva, mint eladásra szánt rozsdás vén luxusautókat dobva szellemi halottas kocsikra az örök feledés száműzetésébe Láttalak hát Titeket, a hatalom számára feleslegeseket de eltüntetek rejtőzködve saját szellemetek ködburkában ülve és csak nézitek mindazt mi nézhetetlen, cselekvői számára érthetetlen golgota-börtöneitekben siratva embert és Mindenséget Scriabin: Gyászinduló
Nem láthattam Pált, Széchenyit, Nietzschét és mégis érzem őket Istenakarással, himnusszal, bulikkal, nyelét vesztett kalapáccsal, ha nem akarom is szólnak hozzám betegek, erősek, gyengék szólamain kiöntött szívekben poros utakon, koszfészkekben, fényszórók vakításában lázas jót-kereső, öröklét hitű filozofálások idő csapdáiban amikor a tudatot kitörli az elme mámoros láz-lávája. Bartók 3 burleszkből 1. Ó Pál! Téged megöltek, s Ti későbbi kiválasztottak, összeomlottatok az Embert eltipró aberrált morálok által kiállított menticídiumos elmeorvosi bizonyítványokban és jóakaratban, de sohasem az igaz gondolatban és végtelen időben, mert felnyitottátok a hamuszürke tudatlanság homloklebenyét, hogy megmutathassátok benne az igazi tébolyt és annak természetét, az őrület-, és tudatlanság-folyam lét-értelem-gyilkos hömpölygését. didgeridoo Mert tudjátok – és biztosan tudtátok - , ez ma a boldogság régi-új neve a dada-élet „nem én voltam”, és tudatlan „nem én vagyok” tudat-szele lelki szökőkutak örök csendje, katakombák csendes, finom csontzöreje, hogy az ember puszta tény maradjon, semmi lelkében halva, fekve, halk zörejként kényszer-szükségeiben önmagát leélve végre végezhessen magával a gondolat, s hunyja le szemét a makrancos elme „rúgjunk be baszd meg!” – itt van az este!
Ti túl Vagytok már Idő,- és Tér-szakadékon, Ti most lehettek igazán boldogok de itt maradt, és benőtt mindent a lián-ember tekergőző teste akiből „kirámolták a szellemi berendezést”, hogy kússzon belétek s belénk, mint kígyók legsikamlósabbika, és a szorongás-félelem szorítását hozva adhasson utolsó kenetet jellemnek, szeretetnek, mindenféle emberinek, belétek, és belénk simogassa kocsonyás, dörgölődző, nyúlós takony-természetét, sorsnak nevezve alattomosan gyilkoló végzet-hozó lélegzetét az örök láthatatlan.
Mi viszont, e világban élve, túl vagyunk már minden belénk égett múlt-borzalmon úgy téve, mintha nem is lett volna létünk előtt idő és másféle ember, mert agyszmogunk szökőkútjai egyre szennyezettebb köpetekkel bombázzák a legféltettebbnek nevezett valamit; az életet. Dal: Dr. Kiss: „Utca-blues - Street Blues”
Ti nem láthattátok, de én láttam szörnyűséges csonk-testeket, fej nélküli babákat, ziháló torzókat atomrobbanás nemzette utódokat, mert Hirosima nem volt elég kellett Csernobil és Fukushima is még, mert minek a mező, és minek a rét,
és láttam bányász-arcokba vésett érces urán-ragyogást, kétkönyves könyvtárat; szakácskönyvet és Bibliát, mert „ennyi bőven elég nekünk, hisz úgysem élünk már soká.”, és láttam százezrek halálán tipró díszes felvonulást, öntelt politikus-mosolyokba szorult pöffeszkedő hadoválást és barátom összetört halovány arcát, amit már csak a halál várt, és láttam az olvadó aszfaltba tiport, szárnyaival verdeső haldokló madárkát, gumikerekek alá szorult testek vérfröcskös robbanását az ölés észrevétlenné vált hétköznapi tombolását, „Júdás csókja” - Tűzmadár mert „kit érdekel?”
És mást sem érzek a mindennapokban, mint a „kit érdekel?” világát, az ember-vég utakat egyengető tudatlan halálvágy-ideológiáját, bezárt antikváriumok könyv-hulla-hegyein csírázó telefonricsajt, és érzem az agyba ültetett monoton kattogó működtető zajt, „nyisd ki a laptopodat, ha velem szemben ülsz és beszélni akarsz”, nem kell szem, nem kell ajak, nem kell tekintet, mert az csak zavar.
Zavar a Nap, zavar a fény, zavar az eső, zavar a légy, és Scriabin Op. 19 – II. zavar a jég, és zavar a hó, és zavar a nemlétező Mindenható, és zavar a testem, zavar a „másik”, és zavar minden, ami látszik, és zavar, ha nincs zaj, zavar a magány, zavar az ember, zavar a társaság, és zavar, ha nincs csend, és zavar a kutyám, zavar a nyávogó macskám, és zavar a vendég, zavar a távozó, de legjobban zavar a halál, mert félek, hogy bármely pillanatban véget érhetek, és egy reggel csövekkel a hasamban ébredhetek, és lemondhatok a zajról, ami zavar, a Napról, ami zavar, a fényről, ami zavar, és testemről, ami zavar, és egyáltalán, az életről, ami zavar.
Hallottam, hogy ezt mondják a vidámak, mert mit is várhatnának, a jólét eme világában önmaguktól, másoktól, a „világtól”, a sikerre ítélt, véletlen-létű lépre csalt narko-következméyek, a „kapitalizmus narkotikus dohányködje” által örök mosolyban élők, akik már nem „égetnek lukat a karjukba tiltakozásul”, és nem eszmék miatt végeznek velük és magukkal, hanem „csak úgy!” „Korszellem” - Tűzmadár
Látod? A szemeken átsüt az álarc, a mosolyon a vigyor, az ujjakon a zavartság, a bólintáson a tétovaság, Látod? Véleményekre hamut szór a józan megfontolás, a pénzmag-termékenyítő sunyi megalkuvás, mert hiszen, Ember! Tiéd ez a világ, Neked csinálják…, hogy meg ne lásd önmagad, míg benne rúgkapálsz, gagyogsz-dadogsz, saját színház-függönyödbe kapaszkodsz, de a szétgyötört lélek-karnis nem bír el tovább már, mert öntudatlan közjellemű hazugság-tócsákban álldogálsz… Nem látod? Süllyedsz egyre tovább… és hamissá lesz minden húr, ha felbőg újra a gitár… Dal: Janis Joplin: „Piece of My Heart” (4:16) Hallod? Valahol virágcsóvás rock-lüktetés zakatol… „szeretkezz ne háborúzz!”- de ki tudja hol? Talán, valahol, egy túlvilági narkó-tengerparton, elment reménykedőket takaró elhagyott hantokon, soha ki nem táruló karokban, ölekben, csókokban, egy hangulatban, túl mindenen, túl órákon, pillanatokon, megálmodott halál-vízíókban, „múltak országútjain”… Hallod? Látod? „Természetfeletti extázisban ragyogok”, huszonegyedik századi „sugárvörös szemekkel” pislogok, szédülve, bolyongva, evolúciós csúcsomról zuhanok, és csak táncolok és táncolok, de nem félek, mert tudom, hogy meghalok…
De a túlvilágról is csak szóljon a Rock!!! Dal: „Álmok koldusa” - Omega
„A remegő hús fogantatásának Kereke pörög az űrben s kizúdul Ember, disznó, teknős, rovar, béka… ……………………………………… Végtelen körben foganó élőlények Vicsorognak a Tudatban A tér tíz irányában keresztül-kasul, Megszállva minden külső-belső zugot, Ready to Rock – Airborne A szupermikroszkopikus törpe-bigyusztól A roppant Tejút Fényév-Belsejéig Kivilágítva egy Elme egét – Szegény! Bár megszabadulnék e güriző húskeréktől s lennék az égben megóvott halott.”
(Jack Kerouac: 211. Kórus, in: „Üvöltés’”, pp. 105-106.). Tudod már jól bevált módját a megszabadulásnak. Meszkalinba és halálba burkolózhatsz végtelenített körforgásban a Tejút-fényben élve észrevétlenné válva, elme-egedet kivilágítva bolyonghatsz, mintha a Földi lét az űrbe költözött volna. Tudod már, hogy szabadulásodnak nincs más módja Moloch végleg győzött, betörve hamissá tett tudatokba jövőjét az emberléten áthajítva agy-, és létháborúkkal a Földet elpusztítva, „Exodus” – Dr. Kiss „Moloch a háború hatalmas szikrája!” Tudod már, hogy lelki szenny előtt kellett volna leborulnod „megvakult ablakszemekre” bízva lelkedet hiszen neki szántak, neki „odavetettek”, hogy ”testetlen tudat” legyél benne, s ő benned „Moloch, kinek agya csak gépezet!”
EXODUS vers és zene. EXODUS Hiszek az égben, hiszek a földben Hiszek a kozmoszban, a végtelen világban Hiszek a Napban, mely arcod ragyogása S szemeidben, mely a Holdat hordozza. Hiszek Benned, s mindörökre Bennünk Mint világok ölelkezésében És hiszem az Egyetlent, aki te Vagy az életben, s a Mindenségben.
Száll az űrhajó Fényévre vár Egy új bolygó A Föld, csak emlék már Hulló virág
Nézd, mind itt hagyunk Virágos kert Volt otthonunk S az éj, halkan mesél Egy szép regét…
Mi voltunk a Föld, mi jövünk a Földről, hol szerettünk és öltünk, hol virágot ültettünk Mi voltunk a Föld, mi jövünk a Földről hol napsugárban éltünk hol Istenekben hittünk
De jaj, mi lesz most, mi lesz veled ember? A kozmosz sötétjében álmodozni nem mersz. Csak állsz dermedten, mint önmagad árnya És átkokat szórsz a csillagos tájra. Mert érzed, hogy fátummá tetted a sorsod S tán nem lesz sohasem nyugalmas hantod…
És…
Élsz majd egy idegen bolygón Várva az ég sugarát Vágyva, a Napot a felhőt S egy gyönyörű lányt!
De ez itt már nem a Föld, ez itt már nem a Föld…
Mert…
Száll az űrhajó Fényévre vár Egy új bolygó A Föld csak emlék már Hulló virág.
Nézd mind itt hagyunk Virágos kert Volt otthonunk S az éj, már nem mesél Több szép regét.
Ez itt már nem a Föld, ez itt már nem az élet Ez itt már nem a Föld, ez itt már nem ez élet
Pedig mi voltunk a Föld, mi jöttünk a Földről, hol szerettünk és öltünk, szerettünk és öltünk, hol virágot ültettünk, virágot ültettünk hol napsugárban éltünk hol Istenekben hittünk.
Majd élünk egy idegen bolygón Vágyva a fény sugarát Várva a megváltó percet S egy gyönyörű lányt
Egyedül maradtam Istenem Magányról szól az énekem Nincs kinek nyújthatnám kezem. Ó ember! Aludj csak – Mája fátylát álmodva éberen, aludj csak - álmatlan szenvedő éjeken, aludj csak - nappalok bíbor-remény tüzében, aludj csak - koporsó-fedelű énedben.
Ébredj fel – túl Máján, túl mindenen, A Kozmosz-Istenben lebegve, szédülten, és valódi otthonod múlt-lepte ablakában állva nézz vissza egy hamis, bolond világra, amit csak feledni érdemes…
Dal: Dr. Kiss: „Csendes tűz – Silent Fire”
Megjelent: 2017-10-06 16:16:56
|
