Videó

A Miskolci Galéria videója




Keresés a honlapon:


Jahoda Sándor: Nyuggerek a végeken – jelenet

 

 

 

 

Nyuggerek a végeken

 

jelenet

 

 

 

Szereplők:

 

Béla bácsi, 76 éves

Lujza néni, a felesége, 74 éves

Gréta, 20 éves falubeli nő

 

Történik: K.u (covid után) 2-ben, a vidéki Magyarországon, télen

 

1.

 

Kora reggel van, még sötét. Az egyszobás kis házban, egy imbolygó gyertya fénye mellett, kendősen, vastagon felöltözve, Lujza néni tesz-vesz; egy lábasba pillant; fagyos víz van benne; sóhajt; a lehelete, mint cigarettafüst dől ki az szájából; ingatja a fejét; felvesz a kályha mellőli asztalról egy Maggi-s dobozt, megrázogatja; bólint; egy kendővel latakart, száraz, kb. fél kiló kenyeret kopogtat meg; ismét bólint.

 

LUJZA NÉNI (magában nyammogva) Hol tekereg már az öreg? Mondtam neki, hogy hozzon fát a fészerből. És az már mikor volt? (fejcsóválva) De sok bajom van, Istenem!...

 

2.

 

Belép Béla bácsi a házba, egy nagy, szakadt kosárban némi fát-forgácsot hoz; leteszi a kályha mellé, zihál.

 

BÉLA BÁCSI (összedörzsöli a kezét; hangosan) De hideg van, Lujzikám!

 

LUJZA NÉNI (morcosan) Hol kujtorogtál? Tiszta Szibéria van itt bent. (lehajol a kosárra) Csak ennyit tudtál hozni?

 

BÉLA BÁCSI Ennyi volt.

 

LUJZA NÉNI (zordonan) Mi az, hogy „ennyi volt”?!

 

BÉLA BÁCSI Nincs több.

 

LUJZA NÉNI Akkor gyújts be ennyiből, de gyorsan, mert itt fagyunk meg, a saját házunkban!

 

Az öreg recsegő térdekkel, sóhajtozva lehajol, és nekiáll begyújtani. Az asszony a csapból vizet tölt még a lábasba, majd a kályha tetejére teszi; a forgács már ég, Béla Bácsi fújogatja, aztán tesz rá nagyobb fadarabokat; a tűz lobogva ég.

 

BÉLA BÁCSI (recsegő térdekkel, nyögve föláll) Jajj… Mit eszünk ma?

 

LUJZA NÉNI Maggi-levest, szárazkenyeret beletörve.

 

BÉLA BÁCSI (vigyorogva megnyalja a szája szélét) Hű, de jó!

 

LUJZA NÉNI (komoran) Ma ezt esszük.

 

BÉLA BÁCSI (lelkesen) Nem baj, szeretem!

 

LUJZA NÉNI Te, papa, tényleg nincs több fánk? (belepottyantja a leveskockát a lábasba)

 

BÉLA BÁCSI (ingatja a fejét, rámutat a már majdnem üres kosárra) Nincs. Ennyi volt. És még két hét a nyugdíjig. Megkérdezzem a Józsiékat?

 

LUJZA NÉNI (legyint) Hagyd őket! Már egy hete autógumikkal fűtenek. Nem érezted?

 

BÉLA BÁCSI De.

 

LUJZA NÉNI Na ugye. Ma jön a Jutka. Hátha ki tud valamit találni. Azt mondta, kenyeret is hoz, meg…

 

BÉLA BÁCSI (mohón) Kenyeret? Úgy érted, hogy?... Kenyeret, kenyeret mondtál? Frisset?

 

LUJZA NÉNI (a leves kavarása közben) Azt.

 

BÉLA BÁCSI És mikor?

 

LUJZA NÉNI Azt mondta: ma.

 

BÉLA BÁCSI Kár, hogy nincs áramunk, mert akkor, ha fölszeleteljük a friss kenyeret, akkor a hűtőbe rakva, és akármikor kivéve, mindig frisset ehetnénk.

 

LUJZA NÉNI (sóhajt) Ha a polgármesternek szárnya nőne…

 

BÉLA BÁCSI (álmodozva) Szárnyak… imádom a csirkeszárnyat… sülve-főve… Még a végét is… azt is le lehet szopogatni… a végét lehet úgy is, hogy megfőzzük levesnek… hogy milyen finom is az!

 

LUJZA NÉNI Várd ki a végét. Majd a következő nyugdíjkor. Türelem. (a lábasba néz) No, a leves már kész.

 

Leveszi a fazekat a kályháról, az asztalra teszi, majd odalép a kendővel letakart kenyérhez; leveszi a kendőt.

 

LUJZA NÉNI Te, papa, add már ide a kisbaltát, olyan kemény ez a kenyér, hogy nem lehet tördelni belőle.

 

BÉLA BÁCSI (lehajol a baltáért) Hagyd, mama, majd én! (hasogatni kezdi a kőkemény kenyeret a vágódeszkán) Mennyit aprítsak?

 

LUJZA NÉNI Az egészet, jó lesz későbbre is. Ebédre, vacsorára.

 

Az öreg nagy műgonddal aprítja a kenyeret; az asztalon ide-oda röpködnek a kenyér-forgácsok. Mikor készen van vele, a tenyereivel szépen összehúzza egy halomba.

 

BÉLA BÁCSI No, kész a „tészta”, mama!

 

Lujza néni, a halomból a merőkanállal a gőzölgő levesbe potyogtatja a kenyér-darabokat. Majd két tányért és kanalat vesz elő.

 

LUJZA NÉNI Papa, gyere enni. (leül)

 

Az öreg is leül; kiguvadt szemmel nézi a lábast, sűrűn nyeldekel; Lujza néni mer maguknak és csöndesen kanalazzák a levest. Mikor az öreg megette, sűrűn pislog a lábasra.

 

LUJZA NÉNI Még, papa?

 

BÉLA BÁCSI Kicsit.

 

Lujza néni tele meri a tényárját. Béla bácsi hálásan néz rá, és újra enni kezd. Mikor megették, hátra dőlnek; mindketten kifújják az orrukat.

 

BÉLA BÁCSI (merengve) Milyen furcsa, azelőtt mindig szólt a rádió… (lebiggyed a szája) a járvány előtt meg még tévénk is volt…

 

LUJZA NÉNI Elfelejtetted, hogy három napja kifogyott a rádióból az elem? (elmélázik) Bár, nekem is hiányzik. Sok sületlenséget összehordanak benne, de mégis, legalább volt némi fogalmunk arról, hogy mi folyik a világban.

 

BÉLA BÁCSI (határozottan) Nem baj, nyugdíjkor veszünk! Tartósat. Csakazértis! Mert az kitart, nem is tudom, meddig, de… (egy nehezet sóhajt) De rágyújtanék…

 

LUJZA NÉNI Na, csak hagyd azt a cigarettát! Mindkettőnknek magas a vérnyomása. Tegnap fogyott ki a gyógyszerünk.

 

BÉLA BÁCSI Vagy legalább egy jó kávét…

 

LUJZA NÉNI (bosszúsan legyint) „Álmodik a nyomor”. (körülnéz) Te, papa, fújd el a gyertyát, már világosodik.

 

Béla bácsi fölkel, és elfújja az ágy melletti másik asztalon égő gyertyát; majd szomorúan néz a majdnem teljesen üres fás-kosárra.

 

BÉLA BÁCSI (fejét csóválja) Te, mama, mit csinálunk, ha ez a kevés fa is elfogy?

 

LUJZA NÉNI Jó kérdés. Hát, amit szoktunk ilyenkor. Fekvőtámaszokat nyomunk, hogy legalább működjön a vérkeringésünk.

 

Béla bácsi elfintorogja magát. Ekkor hevesen kopogtatni kezdenek az ajtón. Béla bácsi és Lujza néni egymásra mosolyognak; Lujza néni rendbe kezeivel végig simít a kendőjén, majd kinyitja az ajtót.

 

3.

 

Kint igen kemény hideg van. Egy téliesen jól beöltözött, csinos 20 éves nő áll az ajtóban, szomorú arccal. Lujza néni visszaretten; Béla bácsi aggódva odamegy.

 

LUJZA NÉNI (meglepetten) Te vagy az, Grétuskám?… mi történt? A Juditkát várt…

 

GRÉTA (röstelkedve) Igazán sajnálom, Lujzi néni, de a Jutka elcsúszott és eltört a lába, nem tud eljönni, nem tudja meddig, de legalább két hétig…

 

LUJZA NÉNI ÉS BÉLA BÁCSI (elhűlve) Két hét! A nyugdíjunkig, jesszusom, addig sem… szegény Jutka…

 

GRÉTA (bíztatóan mosolyogva) De ne tessenek aggódni, én itt vagyok, megkért, hogy jöjjek el, és kérdezzem meg, mire van szükségük! Én mindent elhozok, kocsival vagyok.

 

Lujza néni kezével mutatja, hogy jöjjön be, Gréta bejön. Béla bácsi becsukja mögöttük az ajtót.

 

LUJZA NÉNI (az asztal melletti székre mutat, majd leül a székére) Foglaljon helyet, Grétuskám! (Gréta leül Béla bácsi székére; Béla bácsi állva marad) Hát, tudja, Grétuskám, mi úgy vigyázunk egymásra, mint a hímestojásokra. A Kovidot se kaptuk el, igaz-e, papa? Talán, mert nem eszünk annyit. Nekünk nem voltak ám karanén-kilóink, vagy mi a fene, annyi szent…

 

BÉLA BÁCSI Ja.

 

GRÉTA (egy jegyzettömböt és egy tollat vesz elő) Nos? Mit hozhatok önöknek?

 

LUJZA NÉNI (Bélára pislantva, de Grétához) Hát… nem is tudom…

 

GRÉTA Mit ígért a Jutka? Azt mondják.

 

LUJZA NÉNI (kezeit tördelve) Hát… mit is… (Béla bácsihoz) Mit is?

 

BÉLA BÁCSI (mohón, nyelve egy nagyot) Izé… egy… egész… kiló… (kivágja) KENYERET! (szégyenkezve elhallgat)

 

GRÉTA (felírja) Tehát, egy kiló kenyér. Még?

 

LUJZA NÉNI (zavartan, a férjére nézve) Mit is még… Igen, megvan. Ígért… (elhallgat)

 

GRÉTA (mosolyogva) Na, csak tessék! Mit is még?

 

BÉLA BÁCSI (elvörösödve hadarja) Egy-kiló-csirkeszárnyat!...

 

GRÉTA (felírja ezt is) Rizst nem mondott? (Lujza néni bólogat Béla bácsi felé)

 

BÉLA BÁCSI (hatalmasat nyel) De igen! Egy csomag rizst is ígért! Meg… (megint elvörösödik az arca)

 

GRÉTA Meg?

 

BÉLA BÁCSI Meg… egy kis doboz neszkáfét…

 

LUJZA NÉNI (felháborodva) Bélaaaa!...

 

GRÉTA És még?

 

BÉLA BÁCSI (lopva nejére nézve; aztán gyorsan) Egy doboz Slágert!... (Béla bácsi félrehajolva, a kezeivel védekezik Lujza néni felé; mintha ütéstől félne)

 

LUJZA NÉNI Bélaaaaa!... Szégyenkezem miattad!

 

GRÉTA (kedvesen mosolyogva Béla bácsihoz) Jó lesz a kékmulti is Béla bácsinak? (a zsebébe nyúl és elővesz egy doboz cigit; megnézi mennyi van benne, majd odanyújtja Béla bácsinak; Lujza néni fejcsóválva, zordonan néz a férjére) Tessék, Béla bácsi, vegye el, csak pár szál hiányzik belőle.

 

BÉLA BÁCSI (kiguvadt szemmel, hitetlenkedve fogadja el; hápog) Ci… ci… ci… gi… (reszkető kézzel kivesz egy szálat; élvezettel megszagolja)

 

GRÉTA (egy öngyújtót vesz elő) Rágyújt? (Béla bácsi a szájába veszi a cigit, elfogadja a tüzet; kéjesen pöfékel; Lujza nénihez) Volna még valami?

 

LUJZA NÉNI Ö… azt hiszem… (neheztelőn rásandít a férjére; de Grétához szól) … ennyi tökéletesen elég lesz.

 

GRÉTA Fájuk van? Fával tüzelnek-főznek, ugye?

 

LUJZA NÉNI ÉS BÉLA BÁCSI Igen, igen, fa az jó lenne!

 

GRÉTA (fölírja azt is) Aztán gyógyszerük van-e elég a nyugdíjig?

 

Lujza néni és Béla bácsi összenéz; alig észrevehető fejmozdulattal nemet int; azt Lujza néni bólint Gréta felé.

 

BÉLA BÁCSI (egy nagyot nyel, majd lehajol és elnyomja a hamutálban a csikket) Van… az… van! Még sok is. (gyorsan fölnéz a mennyezetre és a kezeit védően föltarja; mintha csapástól félne)

 

GRÉTA (elteszi a jegyzetfüzetét, majd mosolyogva mondja) Hát, akkor mindent megbeszéltünk. Nemsokára jövök. De még ma, afelől biztosak lehetnek. (föláll) Viszontlátásra Lujza néni, viszontlátásra Béla bácsi! (megy az ajtó felé)

 

LUJZA NÉNI (fölállva) Köszönjük, aranyoskám, Isten áldjon! (integetnek; Gréta becsukja maga mögött az ajtót.)

 

4.

 

LUJZA NÉNI (morogva, fejcsóválva) Te is megéred a pénzed! Cigarettát kunyerálsz ettől a Grétácskától, mintha ez lenne a legfontosabb!

 

BÉLA BÁCSI Az is. Kell valami öröm az életben, nem?

 

LUJZA NÉNI Legközelebb egy szatyor dobozos sör kellene, mi?

 

BÉLA BÁCSI (megnyalja a szája szélét) Az is. (álmodozva) De szép is volna!

 

LUJZA NÉNI (megborzong) Inkább egy kis fát tegyél a tűzre.

 

Az öreg megnézi a kosarat és széttárja a kezét.

 

BÉLA BÁCSI Volt, nincs.

 

LUJZA NÉNI Meddig fagyoskodjunk?

 

BÉLA BÁCSI Nem mondta, hogy mikor jön, csak azt, hogy ma. (a sarokba lévő székre mutat) Felaprítsam azt a rossz széket? Úgyse használjuk.

 

LUJZA NÉNI Te mindig rossz fát teszel a tűzre… Nem bánom, aprítsd, csak meleg legyen!

 

Az öreg beleköp a tenyerébe, aztán elkezdi törni-aprítani a széket; magában fütyörészget. Lujza néni megnézi, mennyi leves maradt a lábasban; ferdén néz az urára.

 

LUJZA NÉNI Te, papa, miért mindig ezt a „Millió, millió, millió rózsaszál”-t énekled mindig?

 

BÉLA BÁCSI Nem éneklem, hanem fütyülöm. (fütyörészget és aprít tovább)

 

LUJZA NÉNI (megfogja a fakanalat; magában) Majd adok én neked a fütyülődre… (hangosan) Te, papa, miért ilyen hangosan aprítsz? Szétmegy tőle a fejem!

 

BÉLA BÁCSI (már teljesen felaprította a széket; nagyot szusszanva odamegy az asztalhoz és lerogy rá) Hűűű, a keservit!

 

LUJZA NÉNI Te csak ne lustálkodj, hanem tedd rá gyorsan a fát a parázsra, már ha egyáltalán van még parázs!

 

Béla bácsi elkámpicsorodott arccal föláll. Lehajol, kinyitja a kályha kis ajtaját, benéz rajta, erősen ráfúj a parázsra; az izzani kezd, mire néhány széklábat tesz a tűzre, ismét ráfúj és visszazárja a kis ajtót. Recsegő térdekkel, lihegve föláll.

 

BÉLA BÁCSI Ég!

 

LUJZA NÉNI (odamegy a duruzsoló kályhához, melengeti dermedt kezét fölötte, elmosolyodik) Végre egy kicsit föllélegezhetünk, papa! Lásd, nem hagy el minket a Jóisten…

 

BÉLA BÁCSI (mohón, lihegve) Csirkeszárnnnny… Kennnyér… Kávé… riiiizs… (hatalmasat nyel) nyámi… (félve sandít a feleségére; hirtelen komor arcot vág) Izé… ö… én most elszívok egy cigit, odakint. (fütyörészve kimegy)

 

5.

 

LUJZA NÉNI (magában morogva) Majd adok én neked cigit, ne félj, meg rózsaszálakat…

 

Újra megnézi mennyi leves maradt a lábasban, majd ránéz a kenyér-darabokra; bólint. Ráteszi a lábas a tűzre; aztán félve sandít a bejárati ajtó felé.

 

LUJZA NÉNI (üdvözült arccal, boldog mosollyal) Csirkeeee… sült csirkeeeeee… (nyel egy nagyot) Ma újra húst ehetünk! (ujjong, tapsol) Huj, de jó lesz! Már alig várom… (hirtelen elkomorodva néz az ajtóra) Nem. Beosztók leszünk, két-két csirkeszárny, ha nagyobb, akkor egy-egy, meg egy kis tányér rizs. Végül is mi kell még? (bólint) Bőven elég a mi összement gyomrunknak… Még elcsapnánk a hasunkat… (beleborzong) A múlt hónapban is… nyugdíjkor… Micsoda ára volt, hogy kirúgtunk a hámból… napokig betegek voltunk… Nem is csoda, úgy teleettük magunkat tojásos nokedlival, hogy… Nem! Türtőztetnünk kell magunkat… ha csak rágondolok… (visszajön Béla bácsi, fütyörészve továbbra is a „Millió, millió, millió rózsaszál”-t; Lujza néni rosszallóan néz rá)

 

6.

 

LUJZA NÉNI (megnézi a levest, amely már gőzölög) Gyere, papa, ülj az asztalhoz, egyed még meg ezt a maradék kis levest!

 

BÉLA BÁCSI (leül, összedörzsöli a tenyereit; lelkendezve) Leves, leves! Hurrá!

 

LUJZA NÉNI (hozza a lábast, leteszi az asztalra, majd maga is leül) Tessék, papa, szórj bele kenyér-törmeléket is.

 

Szürcsölve eszik Béla bácsi; hamar végzik az adagjával.

 

LUJZA NÉNI Vegyél még… Nemsokára igazi kenyeret is ehetünk.

 

BÉLA BÁCSI És frisset! Igazit. Hm! (újra mer, és eszik)

 

LUJZA NÉNI (hirtelen elborulva) És mi van, ha…?

 

BÉLA BÁCSI (megáll a kanál a kezében) Miről beszélsz?

 

LUJZA NÉNI … ha… mondjuk… nem jön a Grétuska?...

 

BÉLA BÁCSI Már miért ne jönne? Megmondta, nem?

 

LUJZA NÉNI (kezeit tördelve) De… nekem…nekem rossz érzéseim vannak…

 

Kopogtatnak. Lujza néni fölretten.

 

BÉLA BÁCSI (vigyorogva) Nekem meg jók!

 

LUJZA NÉNI Jövöööök! (megy ajtót nyitni)

 

7.

 

Az ajtóban Gréta áll, két óriás nagy szatyorral – eléggé kifáradtan.

 

LUJZA NÉNI De örülök, hogy itt van, Grétácska! Jöjjön csak be! (beszól az öregnek) Gyere, papa, hozd be a csomagokat!

 

BÉLA BÁCSI (fölkecmeredik) Jövööök! (megy)

 

GRÉTA Sajnos, van egy rossz hírem!

 

LUJZA NÉNI Rossz hír?

 

BÉLA BÁCSI (szája szélét nyalva megragadja a szatyrokat és befelé viszi) Mi lehet rossz ebben? (emelgeti a nehéz szatyrokat, azán leteszi az asztal mellé)

 

GRÉTA Ö… Nos… tehát nem tudtam fát szerezni! Ez a rossz hír!

 

LUJZA NÉNI De hát akkor… hogyan fogunk főzni?...

 

GRÉTA Sajnos nekünk gázunk van. És az egész faluban nincs több… fa…

 

BÉLA BÁCSI Hogy mi nincs?

 

LUJZA NÉNI Fánk.

 

BÉLA BÁCSI (elvigyorodik) De hisz Grétácska nem is ígért fánkot, igaz-e? (a szatyrokra mutat) Ami odabent van, az nekünk bőven elég.

 

LUJZA NÉNI Nem érted, hogy nincs fánk? Nem tudunk főzni, melegedni! (Gréta szomorúan bólint Béla bácsi felé)

 

BÉLA BÁCSI És a…? (kétségbeesetten, hatalmasat nyelve) … a csirkeszárny? A rizs?...

 

Lujza néni és Gréta széttárja a kezeit és búsan ingatják a fejüket.

 

BÉLA BÁCSI (hirtelen fölrikolt) De hisz van még nekünk rossz székünk, meg…!

 

Lujza néni és Gréta ismét széttárja a kezeit és búsan ingatják a fejüket.

 

BÉLA BÁCSI (határozottan, konokul) Nem, nem! Ne csüggedjünk, ne adjuk fel a reményt! (Lujza néni és Gréta – ugyanúgy) Várjatok!

 

LUJZA NÉNI (Grétához, búsan) Mit lehet tenni? Hiába, megvert minket a Jóisten! Nem leszen nekünk melegünk, se forró ételünk! (sír; Gréta is sírva fakad)

 

Béla bácsi fülig érő szájjal odamegy a szatyrokhoz és megtapogatja őket; aztán meglátja a sírdogáló nőket; nyomban lehervad a mosolya.

 

BÉLA BÁCSI (egy kibuggyanó könnycseppet elmorzsolva) Pedig van még három rossz székünk a házban…

 

LUJZA NÉNI (fölélénkülve) Hármat? Hármat mondtál?

 

BÉLA BÁCSI (mélabúsan) Hármat… puff!… lőttek a csirkeszárnynak… meg a rizsának…

 

GRÉTA (felvidulva) De hiszen… Ha nem tévedek, akkor az elég lesz maguknak mára! Holnap… ki tudja, mi lesz holnap! (felugrik, kesztyűben tapsikolva) Juj, de jó! Vágjanak bele, mit veszíthetnek, nem igaz?

 

Béla bácsi megpödri a bajszát; Lujza néni csillogó szemmel néz fel a mennyezetre.

 

GRÉTA (ragyogva) Úgy örülök, hogy segíthettem! Akkor én mennék is! Viszontlátásra Lujzi néni, és viszontlátásra Béla bácsi! (integetve megy az ajtóhoz)

 

LUJZA NÉNI ÉS BÉLA BÁCSI (a nyitott ajtóban) Nagyon köszönjük, Grétácska! Vigyázzon a havas úton!

 

Sokáig integetnek, még akkor is, mikor Gréta már eltűnt a látómezőjükből.

 

8.

 

BÉLA BÁCSI Hát, én meg aszondom, asszony, hogy ideje bemennünk, egészen átfáztam, szerintem te is.

 

LUJZA NÉNI (megborzongva) Menjünk, tényleg!

 

Odabent éhes vadként, egyszerre vetik rá magukat a szatyrokra, és kezdik az asztalra pakolni a benne-lévőket.

 

BÉLA BÁCSI Odanézz, mit kaptunk! (fölemel egy tábla csokit) Egy tábla csoki!

 

LUJZA NÉNI (kiguvadt szemmel nézi; hápogja) Cso… cso… cso…ki…

 

BÉLA BÁCSI Milka!

 

LUJZA NÉNI Mi…? Milka?

 

BÉLA BÁCSI (eszelősen nézve, hangsúlyosan) Egy e-gész táb-lá-val…

 

Összenéznek, mintha nem hinnék el; Lujza néni óvatosan megtapogatja a csokit; aztán lassan, bárgyún elmosolyodnak.

 

 

VÉGE

 

 

  
  
 

Jahoda Sándor (1976) költő, író, az "Artisták cérnaszálon" költői csoport tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.