Keresés a honlapon:

Csordás Gábor: A magyar mentalitással mindig is hadilábon álltam (Jánossy Lajos – Modor Bálint – Nagy Gabriella – Szekeres Dóra)

A dolog ugye úgy működik, hogy ami nem felel meg a kortársak ízléspreferenciáinak, az vagy nagyon erős, és meg tudja változtatni az ízlést, vagy kiszóródik, elfelejtődik, és nem fogják újra felfedezni. Valószínűleg ez lesz a sorsa annak, amit csinálok. – Nagyvizit-interjú a 70 éves Csordás Gáborral.

JL: Olyan alakja vagy az irodalmi és szellemi életnek, aki komoly fellépésekkel, szellemi csörtékkel, esszékkel, szerkesztéssel van jelen a kultúrában, a személyes életedről, a hátországodról azonban kevesebb szó esik. Ilyen tárgyú interjúkat is nehéz találni. Kezdjük a gyerekkori világgal: hogyan írható le, milyen részletgazdagsággal jeleníthető meg, ami körbevett téged?

A családból mindenki Pécsett született. Először a Zsolnay utcában laktunk, nem messze a Zsolnay gyártól, egy kicsit gyári, külvárosi területen. Földszintes lakás volt három egymásba nyíló szobával, közös vécével az udvaron. Persze fürdőszoba sem volt, a konyhai csapnál mosakodtunk, és fakádban fürdettek minket. Mégis szerettem ott lakni, az udvar végében működött nagyapám hajdani lakatosműhelye. Bent a kovácstűz volt csodálatos látvány a fújtatóval, az udvar meg tele volt vasakkal, öntöttvas üllőkkel, kint hagyott kovácspörölyökkel, vastagabb drótokból veszedelmes nyílvesszőket kalapáltunk. Nyolcéves koromig laktunk ott, aztán beköltöztünk a belvárosba, háromlépésnyire a Széchenyi tértől. Az a ház, a szülőházam sokáig üresen állt, aztán lerombolták, és a szomszéd beépítette magának a telket.

Tovább a litera.hu cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-08-09 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.