Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Mennyire "junior"? – Madách Imre: Az ember tragédiája „junior” / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház (Szemerédi Fanni)

Az előadás címe: Az ember tragédiája “junior”. Vajon mit takar, miben nyilvánul meg a “junior jelleg"? Cseke Péter negyedéves kaposvári osztálya majdnem teljes létszámban és rengeteg szerepben vesz részt a kecskeméti Kelemen László Kamaraszínházban bemutatott, ifjúságnak szánt előadásban. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA.

 

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2011 óta folytat színházpedagógiai, színházi nevelési tevékenységet. A színház honlapjáról tájékozódva tudom meg, hogy ez három külön programot jelent: egy szabadegyetem jellegű színházi kurzust pedagógusoknak, előadások felkészítését és feldolgozását megvalósító háromlépcsős programokat, valamint osztályterem-színházat. Természetesen minden évben van több gyerek- és ifjúsági előadás is a bérletes rendszerben. Az ember tragédiája “junior” a 10-14 éveseknek javasolt ifjúsági bérlet előadásai között szerepel - az Illatszertár, az Anna Karenina táncszínházi előadás és a Liliomfi mellett. Ez utóbbi három előadás szerepel a 14-18 éveseknek ajánlott ifjúsági bérletben is, valamint a Száll a kakukk fészkére

Tovább a revizoronline.com cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2020-05-27 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.