Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Időcsapda – Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint (Móré Tünde)

A nagysikerű Kitömött barbár után Péterfy Gergely egy elbeszéléskötettel jelentkezett 2016-ban (Mindentől keletre avagy román kém a Weiss-családban), hogy ezt követően Köbli Norberttel közösen jegyezze a Tűzben és rongyokban című forgatókönyvet. Tavaly látott napvilágot Péterfy-Novák Évával közös kínai útinaplója (A panda ölelése: kínai útinapló), végül a könyvhétre visszatért a regény műfajához. A golyó, amely megölte Puskint a múlt század 30-as éveiben kezdődő családregény, amely egészen napjainkig nyomon követi a szereplőket. A történetük a háborút követően kezdődik, amikor az egyetemi oktató Pétert elbocsátják, ekkor kerül Herkulesvárra kislányával, Olgával. Itt követhetjük nyomon Olga gyermekkorát 1956-ig, majd egyetemi éveit és házasságait, később fiának, Kristófnak az életét. Az 1945 után kiépülő pártállami diktatúra elől a Waldstein-házba visszahúzódó Péternek és lányának, valamint unokáinak történetét egy olyan narrátor közvetítésében ismerhetjük meg, aki nem családtag, hanem végig külső megfigyelő marad, nem akar és nem is tud aktív szerepet vállalni abban, amit dokumentál, annak ellenére, hogy az első fejezetben saját történeteként aposztrofálja a mondanivalóját: „Velem is történt valami. Megpróbálom elmondani.”

Tovább a pannontukor.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2019-11-25 12:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.