Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Tormay Cecile ilyen, a Nyugat olyan, Kaffka Margit meg nem tudott felöltözni? – Késelés Villával a Nyitott Műhelyben, 2019. szeptember 16. (Gáspár Sára)

Békés beszélgetéssel indul a Késelés Villával harmadik évada a Nyitott Műhelyben. Radnóti Sándor és Károlyi Csaba évadzárójához szépen kapaszkodik a mostani esemény: terítéken ismét a kánon és kritika, ezúttal az oktatás felelősségének irányából közelítve.

Az összeszokott késelők, Vida Kamilla és Csete Soma Arató Lászlót, a Magyartanárok Egyesületének elnökét, Nényei Pál irodalomkritikust és magyartanárt, illetve Melhardt Gergő fiatal irodalomkritikus késelik. A három vendéget összeköti, hogy mindhárman elmarasztaló kritikát fogalmaztak meg a közelmúltban sztárkötetekről, amelyek aztán bekerültek a közbeszédbe is. Nényei Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regényéről írt megosztó, a szerző által is sérelmezett kritikát, Melhardt Gergő Háy János Kik vagytok ti? című irodalomtörténeti munkáját marasztalta el, amihez aztán Arató László egyetértően szólt hozzá egy Facebook-bejegyzésében.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2019-11-09 12:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.