Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


A kritika kritikája? – Somogyi Gyula: Metakritika (Pataki Viktor)

Mindig kérdéses, hogy a különböző kritikákból összeállított gyűjtemények hogyan használhatóak és milyen eredményeket hozhatnak hosszú távon a tudományos kutatásban. A legtöbb ilyen kísérlet lehetséges pályáit általában éppen azért zárja el valamilyen előzetes koncepció teljes hiánya, mert azok többnyire egy szerző összegyűjtött kritikai munkásságára vonatkoznak. Ez alól nyilvánvalóan kivételt ké­peznek azok a (hangsúlyosan) könyvek, s ebben az esetben például Margócsy Ist­ván Eleven hattyú vagy a Hajóvonták találkozása című köteteiről lehet szó, ame­­lyek logikai-narratív struktúrája nem kizárólag az összegyűjtésen, az összegzésen alapul, vagyis a kötet szerkezetét nem a kritikai termelés egy bizonyos szakaszának lezárása határozza meg. Mindez azonban még mindig csak egy olyan „szürkezónát” tehet érzékelhetővé, amelynek meglehetősen ellentétes és szélsőséges pó­­lusai között a tanulmánygyűjtemények szempontrendszeréhez és kutatási fókuszához hasonló kiemelkedő teljesítmények mellett a legkülönfélébb szövegegyüttesek, sokszor az esetlegesség termékei sorakoznak fel.

Tovább az alfoldonline.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2019-10-06 12:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.