Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Kortárs portré – Vajna Ádámmal beszélgettünk (Vincze Bence)

 

 

Vajna Ádám neve az utóbbi egy évben tört be igazán a kortárs magyar irodalomról folyó beszélgetésekbe. Tavaly októberben megjelent Oda című verseskötete nagy sikernek örvendett és örvend máig is, mind a fiatal, mind az idősebb irodalomkedvelők körében, tavasszal pedig a Makói medáliák díjat is elnyerte. Nagyinterjúnkból megismerhetitek a fiatal költőt, akivel az indulásáról, az Odáról, és a kortárs irodalom helyzetéről is beszélgettünk.

Hogyan került az életedbe a költészet és az irodalom?  

Az első verseimet, novelláimat még a nagymamámnak diktáltam le olyan 5-6 évesen, de úgy igazán először 2010 karácsonyán kezdtem el írni. Akkor voltam 16 éves, de sokáig csak egy Word doksiba dobáltam a verseimet egymás után, havonta egyet körülbelül. Aztán akkor lett komolyabb minden, amikor Hévízen a gimiben minket, emelt magyarosokat kizavartak egy Hévíz lapszámbemutatóra. Akkor még Szálinger Balázs volt a lap főszerkesztője, és azt mondta a bemutató végén, hogy akik írnak verset, azok küldjenek nyugodtan. Utána küldtem nekik néhányat, és nagyon okosan, a szövegeket nem minősítve azt írta vissza, hogy több humort tegyek bele. Azt tanácsolta, hogy próbáljak meg átírni Petőfi verseket, régi klasszikus dolgokat, kísérletezzek. 

Tovább az f21.hu cikkére >>> 

  
  

Megjelent: 2019-09-30 12:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.