Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Egy másik csodavilág – Beszélgetés Csender Levente A különleges Meditittimó kalandjai című kötetéről (Ayhan Gökhan)

A MANK Alkotóművészeti Szalonjának vendége 2019. május 17-én Csender Levente volt. A József Attila-díjas író rendhagyó mesekönyvvel jelentkezett: A különleges Meditittimó kalandjai című, humorral és mélységekkel megírt, a Magyar Napló Kiadónál megjelent kötete az autizmus univerzumába visz el, hogy a megértést és az elfogadást erősítse az olvasóban a valóság és a csodák között egyensúlyozó történeteken keresztül. A szerzővel Mirtse Zsuzsa író, költő, szerkesztő beszélgetett.

A beszélgetés elején tisztázódott, hogy nagyon személyes mesekönyvről van szó, amely nem kisebb feladatot vállalt magára, mint az elfogadást. Csender Levente kiemelte, hogy már az is nehézséget okoz, hogy az autizmust a társadalommal elfogadtassuk, és emellett még ott van az is, hogy maga a szülő milyen folyamatokon megy át, amikor megtudja, hogy autista gyermeke született. 

Csender Levente elmondta, hogy a kezdetektől készített jegyzeteket, sokat gondolkodott azon, milyen formában írhatná meg a történetüket. „Egyszer egy finnugor konferencián vettem részt, ahol a gyerekirodalom volt a téma, és érdekelt, az autisták hogyan viszonyulhatnak a népmeséhez. Sok utánaolvasás után a saját történetünket írtam meg népmesei formában” – mesélte.

Tovább a kultura.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2019-06-10 07:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.